A haszasszin

1191, Szentföld

A damaszkuszi piacról mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy kevesen jártak oda. A hatalmas hangzavar közepette alig lehetett érteni a kofákat, amint különféle portékáikat ajánlgatták a vevőknek. A standok között tengernyi ember járt-kelt, és alkudozásukkal még ők is hozzáadtak a kaotikus zűrzavarhoz. A vevők, kofák és arra lézengő milicista járőrök között zsebmetszők foglalták el helyüket, hogy egy gyors nyisszantással megszabadítsák a módos és nem annyira módos polgárokat erszényüktől. Egy szó mint száz: a sok ember közt valódi kínszenvedés volt az átkelés.

De nem neki.

Úgy sétált a nyüzsgő piacon, mintha legalábbis levegőből lett volna. Százhetven centiméter magas, húsz-huszonöt éves férfi lehetett, enyhe borostával, mely még bizalomgerjesztőbbé tette őt. Mozgása könnyed, de erőteljes, veszélyt sugárzó volt, tekintete ide-oda cikázott a tömegben, mégis teljes megfigyelés alatt tartotta az útjába esőket, anélkül, hogy meg kellett volna mozdítania a fejét. Jól látta a tömegben megbúvó zsebmetszőket, és szándékosan olyan útvonalon haladt, hogy minden tolvajt érintsen a környéken. Hosszú, csuklyás köpenyét oldalra vetette úgy, hogy kilátszódjék teli erszénye…

… de ne takarja el a hátán helyet foglaló, díszes arab tőrt. Ez a kis alkalmatosság nagyjából huszonöt centiméteren terült el három szíjból álló tokjában, pengéjén gyönyörű mintákkal. Ez a tőr volt hivatott megvédeni az övről lelógó erszényt.

Befordult egy kis sikátorba. Damaszkuszban sok ilyen sikátor volt, tele rablókkal, kötekedő részegekkel és kötekedő milicistákkal. A városi milícia volt hivatott Damaszkusz békéjét őrizni, a polgárokat megvédeni és mindenféle rendfenntartó munkát elvégezni. Amióta azonban átvették a város rendben tartását, hamar elszaporodtak a rablások, zaklatások, gyilkosságok. Sok esetben a milícia biztatására vagy annak támogatásával, de történt már olyan is, hogy a milicisták maguk követtek el ilyesmiket.

Ahogy most is. A sikátorban pár milicista épp egy fiatal polgárlányt lökdösött ide-oda.
– Na, add ide csak a pénzedet – mondta egyikük.
– Nekem mást is adhatsz – vigyorgott egy harmincas éveiben járó is.
– Engedjetek el – rimánkodott a lány. – Kérlek, én nem csináltam semmit!
Egyikük kiszúrta a feléjük tartó férfit. – Tűnj el innen, mert megbánod – vetette oda foghegyről. A férfi elmosolyodott.
– Miért, mi lesz? – kérdezte nyugodtan. – Bántasz? – És változatlan nyugalommal sétált a milicisták felé. A többiek is befejezték a szórakozást, és az érkező felé fordultak. Ketten kivonták a kardjukat, úgy léptek a férfi elé. Egy frissen besorozott milicista aztán a férfira mutatott. Arca rémült volt, láthatóan kiverte a hideg veríték.
-Ez… ez… ez egy haszasszin – hebegte.
– Ugyan – vágott a szavába az idősebb. – Haszasszinok nem léteznek! Az csak mese, nincsenek olyan képzett harcosok!
– De, vannak – szólalt meg az érkező férfi. Kardja szinte hangtalanul csusszant ki hüvelyéből, ahogy megszaporázta lépteit. – És nem. Ez nem mese.

Futni kezdett, kardja hangos csendüléssel találkozott ellenfele pengéjével, félrelökte azt, hogy aztán csonttörő erővel vágódjon a másik hasfalába. A milicista felhördült, de a haszasszin már nem figyelt rá; egyidejűleg két katona is támadta, másik kettő pedig ugrásra készen figyelte minden mozdulatát. A férfi védekező tartásba fordított, miközben a milicisták körülvették őt. Egyikük elvesztette a türelmét, rárontott, lesújtott, mire ő légiesen félrecsusszant, kardja tompa felével felcsapva eltörte ellenfele kinyújtott karját, majd hátul fel, elöl levágta a milicistát. Nem állt meg, két lépéssel a következő előtt termett, félreütötte az előtte táncoló kardot, oldalról lecsapott a katonára, aztán teljes erejéből beledöfte pengéjét és felrántotta azt. A milicista hörögve esett össze, a haszasszin pedig egy másodperc törtrésze alatt fegyvert cserélt: kardját a hüvelyébe lökte és ugyanezzel a mozdulattal a hátához nyúlva előhúzta tőrét. A rárontó milicisták csapásai elől kitérve nyakszirten döfte az egyiket, mire a másik futásnak eredt. A haszasszin azonban gyorsabb volt: egyet lendített, a tőr pörögve szelte át a levegőt és undorító reccsenéssel állapodott meg a menekülő tarkójában. A katona pár lépés után összerogyott.

A harc mintegy másfél percig tartott, de öt milicista hevert holtan a sikátorban. A haszasszin visszatolta tőrét a tokjába és az integető lány felé indult.
– Köszönöm, nagyon köszönöm – hálálkodott a lány. – Még jó, hogy erre jártál, uram. Én és a rokonaim mindenben segíteni fogunk neked, amiben csak tudunk. Mindenben.
– Jól van – mosolyodott el a haszasszin. – Megjegyzem, ne félj.
Ezzel két szökkenéssel a fal tetején termett és eltűnt.

Még dolga volt.

(folyt. köv.)