A közmondás szerint a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Nyilván, mint minden mondás, ez is megfigyelésen alapult. Mára viszont már nagyon kifinomulttá vált az álhír keltése. Egész üzletágak épültek fel a hazugságok elhitetésére. A teljesség igénye nélkül csupán néhány példát említenék a módszerre, amivel el akarják érni azt, hogy higgyünk nekik. Több újság is megírja ugyanazt. A tv-ből, rádióból is ez hallatszik. Az internet is erről szól. A magát komolynak vevő, informálódni akaró személy, elolvassa a külföldi véleményt is, ami szinte szóról szóra ugyanaz. Ilyenkor talán már megadja magát és ő maga is mantrázza a szájába rágott és fejébe öntött véleményt. Aki mást mondana, az erre lehetőséget se kap, vagy ha felteszi a gondolatait valamelyik közösségi oldalra, akkor letiltják, így ez az információ eleve csak kevesekhez juthat el. Azon kívül sokan azt gondolják, hogy a többség oldalán van az igazság, ami egyáltalán nem biztos, hogy így van.
Talán a hazugság egyszer lelepleződik – bár ez se biztos – de addig hatalmas károkat okoz.
A római jogot, mely szerint hallgattassék meg a másik fél is, gyakorta úgy alkalmazzák, hogy hallgattassék el a másik fél. Vannak az úgynevezett megmondó emberek, akik alá – többnyire érdekből – többen is besorolnak, így azonos mantrát sulykolnak. Engem mindig érdekelne a másik fél véleménye is. Ugyanakkor tény, hogy ha lehetséges is, olykor ez is zavaró tud lenni. A túl sok információ azért káros, mert elbizonytalanítja az embert. Talán meg kell tanulnunk a sorok között olvasni és minden esetben használni a saját józan eszünket és akkor függetlenül attól, hogy mit írnak, mondanak, nem befolyásolják a tapasztalatainkon alapuló meggyőződésünket.
4 hozzászólás
Kedves Rita!
Kétszer is elolvastam írásodat és megállapítottam, hogy nagyon jól körülírtad azt, ami a mai valóság a hírek és az információk közlése és befogadása terén. Egyetértek a levont konklúzióval is, ahogy a végén írtad. Valóban olvasni kell a sorok között és a józan ész határain belül befogadni és továbbadni a híreket, amelyek nem mindig tartalmazzák az igazságot.
Gratulálok írásodhoz!
Szeretettel: Melinda
Kedves Melinda!
Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad elmélkedő soraim. Olyan nyomás nehezedik ránk, hogy ha nem használjuk a józan eszünket, akkor elveszünk az információ áradatában.
Szeretettel: Rita 🙂
igazad lehet Rita!
szeretettel: túlparti
Kedves Túlparti!
Köszönöm az olvasást és a hozzászólást.
Szeretettel: Rita 🙂