A hős kiskakas

A nap lassan kibújt a felhőtakarója mögül, ásított egy nagyot, majd sugaraival végig simogatta a tanyát, ahol Frici kakas élt.
A kakas felfutott a szemétdombra és hangos kukorékolással ébresztőt fújt az udvar lakóinak.

– Kukuriku! Kukuriku! Kibújt már a napocska! Ébresztő! Itt az idő felkelni!
Röffencs malac mérgesen röfögni kezdett a korai keltésért, és Frici felé hajított egy kukoricacsövet.
– Ej, te félnótás kukoricadarafaló! Miért kukorékolsz minden reggel ilyen korán! Pont most álmodtam a legjobbat! – röfögte, majd bebújt az ól mélyébe, és a fülére tapasztott egy párnát.
Frici nem foglalkozott a lusta malaccal. Az udvaron felsorakoztatta a tyúkjait.
– Következik a szokásos reggeli torna kedves tyúkocskáim! – rikkantotta vidáman.
– Ne má’, Frici! – szólt Betta, aki nagyon nem kedvelte ezt a hajnali mozgást. ( Na, jó! Betta semmilyen tornát nem kedvelt.)
Frici a csőrével Betta fejére koppintott, majd toppantott a lábával.
– Muszáj mozogni, mert a farkas itt ólálkodik, s ha futni kell, téged kap el elsőnek, mert nem sportolsz. Az igazat megvallva, neked meg pláne nem árt egy kis mozgás.
Betta sértődetten, de jobbnak látta, ha befogja a csőrét. Kénytelen-kelletlen Frici számolására emelgette a kaparóit, szárnyait, rázta gömbölyű farát, tipegett-topogott, közben magában fortyogott.
„ Farkas! No ’iszen! Nem jár az erre!” Amikor véget ért a torna, Betta azonnal kapirgálni kezdett, és csipegette a kiszórt búzaszemeket, pótolva a leadott dekákat.

Frici katonásan járkált, majd a szemétdombra reppent, és onnan vette szemügyre az udvart. Aztán felszállt a kerítésre, onnan pásztázta a tájat. Elégedetten repült vissza, és ő is csipkedett pár magocskát.
A nap már magasan járt, amikor Röffencs malac is előkászálódott, és falni kezdte a vályúba tett ételét. Majd önfeledten belehentergett a sárba. Ezután elégedetten kinyújtózott és kifeküdt a napra.
– Hibbant kakas! Ez ám az élet! Enni, inni, dagonyázni, aludni! Torna! Minek az! – dünnyögte és lesajnálóan Frici felé pillantott.
A kakas eközben is méltóságteljesen járkált, figyelt. A szomszéd kakas kukorékolta a minap, hogy tőlük a farkas elragadott a tyúkot. Sajnos, nem tudta megakadályozni. Frici ekkor megfogadta, ha jön az ordas, ő nem hagyja a tyúkocskáit! Ha kell, élete árán is megvédi őket.

Bealkonyodott, lassan minden állat elvonult, elcsendesedett a tanya. Frici azonban továbbra is őrködött. A Hold és a csillagok is előbújtak, a fényük világította be az udvart. Ekkor Frici neszt hallott. Óvatosan a hang irányába indult. Meglátta a kerítésnél ólálkodó farkast. „Egy életem egy halálom, én a lopást nem hagyhatom!” Frici résen volt, és amikor farkas átbújt a kerítésen, ráugrott a farkas hátára, és erős csőrével csípte-vágta a betolakodót. A farkas nem számított támadásra, így Frici jól helybenhagyta. Ám, amikor felocsúdott a betolakodó, elkapta a kakast, és tépte, karmolta ahol érte. Frici hősiesen küzdött, hangos kukorékolásával jelezte gazdájának, hogy baj van. A tyúkok harsány kárálására és az éktelen ricsajra kirohant a házból Bandi bácsi. Röffencs fülsértő röfögéssel rémülten figyelte az eseményeket. A farkas látta, hogy jobb lesz elmenekülnie, mielőtt egy-két sörétet kap, az így is már alaposan megtépázott bundájába. Pedig már majdnem csatát nyert a kakas ellen. „Milyen finom vacsora lett volna ebből a harcias kis kakaskából!” – gondolta futás közben.
A gazda megdicsérte a hős kakast. Mindenki hálálkodott Fricinek, még a lusta malac is.
Frici szomorúan nézett végig magán. Tollai a földön hevertek, ami rajta maradt véresen lógott a testén.
„Reggel, amikor meglátnak a többiek, mit fognak szólni? Kinő valaha is a tollam? Ha igen, akkor mikor?” Ezek a gondolatok jártak a fejében, majd lassan elaludt. Álmában megjelent a madarak tündére, s így szólt:

„Kakasbakas, hős kiskakas,
bátorságért jutalmat kapsz!
Tollad szebb lesz, mint a régi,
lesz farktollad mely ezentúl
bátorságodat dicséri!
pompás lesz a kinézeted,
nekem aztán elhiheted!”

Azzal eltűnt az égbolt felé.
Reggel, mikor Frici felébredt, azonnal az itatóhoz szaladt. Nem akart hinni a szemének! Új színes tollakat kapott a régi egyszínűek helyett, melyek fényesen csillogtak a napfényben. A tündér ajándékba adott hosszú farktollai is remekül álltak neki. Frici boldogan pillantott az ég felé, amerre a tündér eltűnt az éjjel, és hangos kukorékolással mondott köszönetet.
A hős kakasnak köszönhetik a mai kakasok ékességüket, a tarka tollazatot és a hosszú, pompás farktollakat.