A jövendő tudás fája

A mai napon az évek kifestőkönyvében Hercegnőmmel megcsodáljuk a tavasz parkjában a virágok színkavalkádját, ahol eszembe jut életem egyik meghatározó élménye…
Csillogó szemű nagyapám ölébe ültetett és szőlőillatú lehelettel azt dörmögte:
– Tökmag jól figyelj, mert amit hallani fogsz az nem falra hányt borsó, megértetted? Én csak bólogattam, és epekedve vártam, hogy hangjának kancáján elrepüljünk arra a koedukált vidékre, ahová néha elvitt magával.
– Pipaszár és Tökmag ökrös fogata a zümmögő országúton haladt a Rózsák-téri vásárra több széles keblű demizson Leánykával, amiből egyet Pipaszár elég gyakran dédelgetett, mint valami Ördög gyümölcsöt. Aztán egyszer csak fogta magát és Illés prófétát emlegetve a szekérderékba dőlt. Fél óra múltán ébredt és levegőt se véve egészen a templomkertig arról mesélt – ahol alázatosan keresztet vetett és megnémult -, hogy megélte a jövendőt. Olyan helyen járt, ahol sok száz guruló csodabogár gyülekezett egy nagy szürke mezőn – rossz szagot hozva magukkal -, és ezekből eltakart szájú lények léptek elő, hogy megcsodálják azokat a virágzó cseresznyefákat, amelyek furamód egy felállított, termetes tükörszerű lapba voltak ültetve. De amikor közéjük vegyült sikítozni kezdtek, hogy köztük jár a múlt kísértete. Visszaugrottak szagcellájukba, s egy szemvillanás alatt eltűntek. Ő pedig egyedül ott maradt ezzel a micsodával, amelyből egyszer csak Tökmag hangja csendült fel: „Világunkban legyőzve az allegória, dicső Otaku-k elpusztult az allergia!