A királylány esete a királyfival (mindennapi kis életünk könnyfakasztó dolgai)

Elképzelt történet,a nagy találkozások tanulságairól…

Hamarosan ha akarom, ha nem, be fogom tölteni 21. életévemet. Nincs tudomásom róla, hogy létezne egyetemes törvény arra, hogy a lány életében a királyfinak mikor kell megérkeznie. Meglehet, én vagyok túlontúl türelmetlen, ezért érzem koravénnek; a vénkisasszonyi létállapot határait súroló, társtalanul tengődő lénynek magam. Feleslegesen pazarlom a szavakat, tény a tény: a királyfi csak nem érkezik meg, pedig sürgősen megérkezhetne már. Én pedig a soha véget nem érő várakozásban orvosi esetté alakulok. Mindenütt Őt vélem felfedezni, és Mindig csalódnom kell. A boltban, kirándulás közben, táncmulatságon , még a buszpályaudvaron is.
…Barna volt a fiú, és basketball sapkát viselt. A legelbűvölőbbnek tűnt a személyében, hogy érdeklődő pillantásokat vetett felém, időről-időre egy félmosoly kíséretében is.- ,,Gáláns és titokzatos. Lehengerlő a mosolya. Most nem tévedhetek.”Minden bizonnyal ő lesz az. Az Igazi. Az igazi, aki megmenti társtalanul tűrhetetlennek tűnő létem és már-már sutba vetett vágyaim összességét. Az igazi, aki megmenti a Szívemet. – Úgy tűnt, valóban úgy alakul minden, ahogyan az álmaim nagykönyvében írva van. Hozzám lépett és megszólított:,, Szia!”.- Hogy, hogy nem , beszélgetésbe elegyedtem vele. Minden olyan szépen és ígéretesen indult…, mígnem kiderült, hogy a hercegnek csupán kis ,,szépséghibája” van. Immáron 31 éves, és pusztán mérhetetlen tudásvágyának köszönhetően koptatja a 9. éve az egyetemi iskolapadot. ,,Én tévedtem volna? Vagy azzal, hogy megszólított, ő tévedett túl nagyot?”,,Lehet ennyire ostoba,hogy nem veszi számításba a közöttünk szakadékként terpeszkedő évtizedet?”
… Töprengtem volna tovább is; de nem volt rá idő. Végre helyet foglalhattam az autóbuszon, és a barna herceg hirtelenjében szőke lett. Egy csábos, kacér tekintetű idegen képében, aki azt kérdezte:,,leülhetek?”…Már éppen az esküvői ruhámhoz való fátyolnak valóra gyűjtögettem a gondolataimat, amikor egy szerencsétlen affér bekövetkezett. A szőke démon riogató horkantások közepette álomba szenderedett. Álomba szenderedett, és súlya alapján görögdinnyére emlékeztető fejét a vállamon nyugtatta nyugodtan, végig a leküzdendő három és fél órás út folyamán. Teljes testsúlyával az oldalamnak nehezedett, bárhogy is tiltakoztam ellene. Szenvedélyes és ködben úszó csókok helyett megajándékozott valamivel, amit folyékony halmazállapota révén nem díjaztam különösen. Amikor már a sokadik alkalommal csurgott a vállamra a nyála; kezdtem el kételkedni megérzéseim helytálló voltában is.
,,Én csinálnék rosszul valamit?”,,Hogy lehet, hogy életem virulóan szép, 21.életesztendejében nem kerülnek az utamba, csak ilyen kiábrándító módon valóságos hercegek?”-Ahogyan szoktam ,már épp kezdtem is volna sajnálni magam, hogy egy újabb gigászi követ illeszthessek a szerencsétlen sorsomnak emelt, égigérő oltár építőköveihez. De nem maradt rá idő. Hisz amint minden utazás a végéhez érkezik egyszer, véget ért ez is. És ahogyan illik, egy mély, szeretetteljesen búgó hang adta vissza a reményt és a fehér fátylam létjogosultságába vetett hitet. Vörös volt, szeplős, zöld szemű. Göndör haja loncsosan omlott a vállára, s mielőtt csomagostul kizuhantam volna egy orrcsonttörés veszélyével, ő megkérdezte:,,Segíthetek?”…Csak hazaértem valahogy,és a gáláns úriember csak elkövetett egy újabb szarvashibát. Tűrhetetlenül udvariatlan, gusztustalanul ízetlen módon nem kezdeményezett beszélgetést velem, és nem kérte el a telefonszámomat.
Mondjátok meg őszintén; velem van a baj? Én akarok túl sokat?…Ahogy így,-immár kijózanodva és kitisztult fejjel, a jelenből a múltba vetett pillantás távlatával- végiggondolom a velem megesett eseteket, azt hiszem, igen.
Igen, velünk van a baj. Velünk, önző és türelmetlen, folyton csak sápítozó és kényeskedő ,,királylányokkal”; akikre csak nem akar rátalálni az ő igazi hercegük.
Velünk van a baj, amikor számításon kívül hagyjuk törékeny kis életünk kegyetlenül racionális játékszabályait. Például, hogy több millió ember rohangál az utcán. És igen; meglehet, hogy ott vannak közöttük a királylányok meg a sárkányokkal viaskodó lovagjaik is. De mélyen tisztelt, parlagon heverő bájjal áldott, türelmetlen (király)lányok, sorstársaim! Tessék számításba venni azt is, hogy az utcán rohangáló emberek közt jóval több a saját dolga után rohanó vízvezeték-szerelő, a már házas és három gyermekének örvendő Jóska; az örök agglegény és az egyébként kiváló ember Feri, aki egyszerűen nem az esetünk. Meg a mindenben tökéletes Zoltánok, akiknek meg egyszerűen mi nem vagyunk az esetei. …Ebben a kiszámíthatatlan, zűrzavaros forgatagban sokszor csak hánykolódunk és levegőért kapkodunk tehetetlenül. Játékszerek vagyunk és azt sem tudjuk, meddig tart még az életünk. Lehet, hogy egyszer megesik egy szerencsés eset, mert két egymásba illeszthető puzzle darabot a szerencsés véletlenek jókedvükben összeillesztenek…És meglehet az is, hogy az eset, ami mással megesett, velünk nem esik meg sohasem…
…Arra is rájövök, mi rejtőzött a barna idegen, a szőke széltoló és a vörös megmentő álarca mögött. A saját, tehetetlen vágyam. A vágyam volt, ami a kétségbeesésbe és a kapkodásba űzött. A vágyam volt, ami megcsalt; becsapott. …Igen tisztelt királyfi nélkül tengődő királylányok, és királylány nélkül magányos királyfiak! Ebben a zűrzavaros világban azt javaslom; próbáljuk meg együtt visszafojtani a lélegzetünk! Mindig várni és mindig remélni a Jót, anélkül, hogy egy perccel is siettetnénk a közeledtét. …Hisz annyi szép dolog van a világon…akkor vesszük észre őket, ha le tudjuk vetkőzni önzésünk végtelen határait…Csodálatos a mosoly, a kedves szó, vagy egyszerűen csak a gőzölgő kávé az asztalon. Lehet,hogy furcsán hangzik, de mindig mi döntünk róla, mire vesztegetjük az időnk és mire pazaroljuk az életünk…Minden idő olyan nevetségesen rövid…Talán jobban tesszük, ha önsajnálat és önsanyargatás helyett csak visszafojtjuk a lélegzetünk. …Íly módon lehet, hogy a királyfi vagy a királylány nem is, de a mindennapi kis életünk létező csodája biztosan megtalál.

,,Megéri élni vele?” Én azt hiszem, igen. De mindenki maga dönt.