Vajon mit jelent a szó: kiüresedés? Amikor tartósan távol kerülsz mindentől, ami kellemes. Amikor úgy érzed, hogy a jelen már csak szomorú utójátéka valaminek, amit elmulasztottál megélni. Létezel anélkül, hogy különösebben akarnál. Létezel, mert muszáj, mert még meghalni sem szeretnél, mert vársz valamire, ami talán visszahozza a múltat, de legalább annak egy kicsiny darabkáját. Természetesen tudod, a múlt is tökéletlen, sőt a múlt felelős a jelenért. A múltban követted el azt a hibát, ami – minden jel szerint – mára jóvátehetetlenné vált. Valami nem történt meg, aminek pedig meg kellett volna. Nem voltál elég tudatos, elég előrelátó, mint mások, mint oly sok ismerősöd. Nem voltál elég rámenős, máskor kellően visszafogott. Ábrándoztál ugyan életed befolyásoló nagy dolgokról, de véghezvitelüket mindig elodáztad. Azt gondoltad van még időd, hogy ráérsz. A tévedést, mely végül kijózanított, persze sok időbe telt belátni, legalábbis túl sokba ahhoz, hogy maradjon erőd változtatni. Ennek megtapasztalásától válunk belül üressé. Az érzés mindent átható, véglegesnek tűnő. Veled van minden pillanatban, még akkor is, mikor nem gondolnád. Bárhol és bárkivel vagy, érzed az űrt. Úgy tűnik, elhaladt melletted minden. Álltál, mikor menned kellett volna, illetve siettél, mikor a nyugalom ideje volt. Ma már tehetetlen vagy. Minden mindegy. Nem számít, többé ki van melletted: hitves, szerető, gyermek, barát vagy ivócimbora, kétségbeejtően egyedül érzed magad. Valamit végleg elmulasztottál, s mindez maró keserűséggel és a múlt emlékei között kutató tétova szomorúsággal tölt el. Tudod, cselekedned kellene, túl kéne lépni, vagy még inkább: túl kéne élni.
Az okot, bár néha tudni véljük, nem ismerjük. Mint, ahogyan azt sem, mikor tévedtünk el. Vajon meddig kellene visszamennünk azzal a bizonyos időgéppel, hogy életünket újratervezhessük? Egyáltalán volt választásunk? Igen, ebben az egyben biztos vagyok, csak épp a döntéseink voltak eleve elrendeltek saját jellemünk, tulajdonságaink, szorongásaink, pillanatnyi vágyaink által. A helyzet tehát ellentmondásos. Mindig dönthetnénk máshogyan, meghatározó tulajdonságainkkal össze nem egyeztethető módon is, de ahhoz elébb ki kellene bújnunk saját bőrünkből. Ez pedig lehetetlen, vagy csak nagyon keveseknek sikerül. Így a kör bezárul. A kiüresedés érzése állandó hiányérzetet indukál, melyet csak a folytonos alkotó munka csillapíthat ideig-óráig. Egyedül az alkotás az, ami újra megtöltheti a lelket tartalommal. Ez az egyetlen menekülési útvonal. Ennek a munkának azonban rendszeresnek, az alkotó intellektusát és – tegyük hozzá – a nyomasztó hiányérzet által gerjesztett becsvágyát kielégítőnek kell lennie. Ha az ilyen ember nem alkot, végleg gondolatai terméketlen mocsarába süllyed és talán el is merül. Le kell győzni tehát az üresség, a kiábrándultság érzésének másik melléktermékét, a restséget is. A lélek sivársága könnyen a test fásultságához vezet, ez pedig végzetes kombináció lehet szellemi és fizikai értelemben egyaránt.
A kiüresedés egyszerre folyamat és állapot. Nem azonos a depresszióval, viszont annak kiváltó oka lehet. Míg a depresszió egy összetett pszichiátriai kórkép, addig a kiüresedés állandósult önelégedetlenség, melyet a hiábavaló létezés érzése, illetve egyéb társadalmi, szociológiai tényezők hoznak létre és tartanak fenn. Nem orvosolható gyógyszerekkel, kizárólag a kreatív, értelmes munkával csillapítható. Mielőtt tehát depresszió gyanújával meglátogatnánk egy elmeorvost, aki erős bogyókkal akar majd megetetni bennünket, mindezt gondoljuk át!
4 hozzászólás
Kedves István!
Látom ez az első írásod itt a portálon.
Üdv. a fedélzeten, kívánom, hogy érezd jól magad nálunk.
Jól bánsz a tollal. Egy valamire szeretném felhívni a figyelmed. Mivel a gépen való olvasás jobban fárasztja a szemet, célszerűbb kissé szellősebbre tördelni a szöveget, egyes bekezdések között két sorközt hagyni, hogy ne olvadjon egy tömbbé az egész.
Elmélkedésed tetszik, habár nem mindenben értek egyet veled. Hibát, sőt hibákat követünk el életünk során, azonban azon nem szabad rágódnunk. A másik utat nem jártuk végig, így nem tudhatjuk, az jobb lett volna, avagy rosszabb. Mindig előre nézzünk a jövőbe…
" Míg a depresszió egy összetett pszichiátriai korkép…" – azt hiszem itt "kórkép" lett volna ildomos. Lehet véletlen elütés, de javítható.
Üdvözlettel!
Ida
Írásod elgondolkodtató, és sok igazságot rejt. Nekem a legnagyobb tanulság, hogy az embernek mindig legyen célja, ami megmentheti a kiüresedéstől, és az alkotás gyógyír minden lelki bajra. Sokszor nehéz egy bizonyos mélypontról elindulni, de ha sikerült, nyert ügye van az embernek. Gratulálok!
Matild
Köszönöm a véleményeteket. A hibát pedig – amely valószínűleg elütés – javítom. 🙂
Szia!
A kiüresedés, ugye nem az összes veszteség okozta lemondással járó belenyugvás??
Talán apátia? Vagy csak unalom?
Én akkor éreztem hasonlót, mikor célt vesztettem, s még nem találtam újat.
Írásod alapján lehet hogy, végleges célvesztés?
Ezt szokták kiégésnek is hívni?
Bármi is, bárhogy is, a konklúzióval is egyetértek.
De kinek van kedve ilyen állapotban bármit alkotni?
Viszont, a keletkező űrt, meglehet tölteni valamivel.
Igen, lehet, valami jóval, lelkesítővel.
Hittel.
Csak az üresség legmélyebb fenekére kell nézni.
Vagy pont oda nem szabad?
Gondolkodok itten.
Minél mélyebb, annál nagyobb dolog töltheti be.
Mindenesetre kell kezdeni vele valamit!
nekem szerencsém volt. Nálam, lelki fájdalom kíséretében jelentkezett, ezért sürgősen kellett, hogy kezdjek vele valamit. Nagy volt a szenvedés nyomása.
Hajjaj, jó messzire mentem. A téma, az írásod igen megragadott. Ezt szeretem. Üdvözlettel:
Ildikó