A kiüresedésről

Vajon mit jelent a szó: kiüresedés? Amikor tartósan távol kerülsz mindentől, ami kellemes. Amikor úgy érzed, hogy a jelen már csak szomorú utójátéka valaminek, amit elmulasztottál megélni. Létezel anélkül, hogy különösebben akarnál. Létezel, mert muszáj, mert még meghalni sem szeretnél, mert vársz valamire, ami talán visszahozza a múltat, de legalább annak egy kicsiny darabkáját. Természetesen tudod, a múlt is tökéletlen, sőt a múlt felelős a jelenért. A múltban követted el azt a hibát, ami – minden jel szerint – mára jóvátehetetlenné vált. Valami nem történt meg, aminek pedig meg kellett volna. Nem voltál elég tudatos, elég előrelátó, mint mások, mint oly sok ismerősöd. Nem voltál elég rámenős, máskor kellően visszafogott. Ábrándoztál ugyan életed befolyásoló nagy dolgokról, de véghezvitelüket mindig elodáztad. Azt gondoltad van még időd, hogy ráérsz. A tévedést, mely végül kijózanított, persze sok időbe telt belátni, legalábbis túl sokba ahhoz, hogy maradjon erőd változtatni. Ennek megtapasztalásától válunk belül üressé. Az érzés mindent átható, véglegesnek tűnő. Veled van minden pillanatban, még akkor is, mikor nem gondolnád. Bárhol és bárkivel vagy, érzed az űrt. Úgy tűnik, elhaladt melletted minden. Álltál, mikor menned kellett volna, illetve siettél, mikor a nyugalom ideje volt. Ma már tehetetlen vagy. Minden mindegy. Nem számít, többé ki van melletted: hitves, szerető, gyermek, barát vagy ivócimbora, kétségbeejtően egyedül érzed magad. Valamit végleg elmulasztottál, s mindez maró keserűséggel és a múlt emlékei között kutató tétova szomorúsággal tölt el. Tudod, cselekedned kellene, túl kéne lépni, vagy még inkább: túl kéne élni.
Az okot, bár néha tudni véljük, nem ismerjük. Mint, ahogyan azt sem, mikor tévedtünk el. Vajon meddig kellene visszamennünk azzal a bizonyos időgéppel, hogy életünket újratervezhessük? Egyáltalán volt választásunk? Igen, ebben az egyben biztos vagyok, csak épp a döntéseink voltak eleve elrendeltek saját jellemünk, tulajdonságaink, szorongásaink, pillanatnyi vágyaink által. A helyzet tehát ellentmondásos. Mindig dönthetnénk máshogyan, meghatározó tulajdonságainkkal össze nem egyeztethető módon is, de ahhoz elébb ki kellene bújnunk saját bőrünkből. Ez pedig lehetetlen, vagy csak nagyon keveseknek sikerül. Így a kör bezárul. A kiüresedés érzése állandó hiányérzetet indukál, melyet csak a folytonos alkotó munka csillapíthat ideig-óráig. Egyedül az alkotás az, ami újra megtöltheti a lelket tartalommal. Ez az egyetlen menekülési útvonal. Ennek a munkának azonban rendszeresnek, az alkotó intellektusát és – tegyük hozzá – a nyomasztó hiányérzet által gerjesztett becsvágyát kielégítőnek kell lennie. Ha az ilyen ember nem alkot, végleg gondolatai terméketlen mocsarába süllyed és talán el is merül. Le kell győzni tehát az üresség, a kiábrándultság érzésének másik melléktermékét, a restséget is. A lélek sivársága könnyen a test fásultságához vezet, ez pedig végzetes kombináció lehet szellemi és fizikai értelemben egyaránt.
A kiüresedés egyszerre folyamat és állapot. Nem azonos a depresszióval, viszont annak kiváltó oka lehet. Míg a depresszió egy összetett pszichiátriai kórkép, addig a kiüresedés állandósult önelégedetlenség, melyet a hiábavaló létezés érzése, illetve egyéb társadalmi, szociológiai tényezők hoznak létre és tartanak fenn. Nem orvosolható gyógyszerekkel, kizárólag a kreatív, értelmes munkával csillapítható. Mielőtt tehát depresszió gyanújával meglátogatnánk egy elmeorvost, aki erős bogyókkal akar majd megetetni bennünket, mindezt gondoljuk át!