Kivettük a pénzt. A két fiú volt érte. Néztem őket az ablakon. Lesírt róluk, hogy valami érték van náluk. Állítom, hogy egy jobb zsebes egyből kiszúrta volna, hogy mi az ábra, de végül is felértek vele. Másnap várt az ügyvéd, hogy hivatalosan is lebonyolítsuk a cserét.
De, hová rakjuk? Feri kóvályog a lakásban, mint annak a bizonyos gyerek hozó madárnak a végterméke a levegőben. Végül fiacskámmal úgy döntenek, hogy a legjobb helye, mintha éjszaka vad hordák törnének ránk, és feldúlnák a lakást, a porszívóban lesz. Magamban halálra nevettem magamat, de nem szóltam semmit. A porszívó gondosan rejtve bekerült a hitvesi ágy alá.
Vacsora, fürdés, aztán lefekvés. Feri gyöngéden közeledik hozzám.
– Úgy izgat ez a rengeteg pénz itt az ágy alatt – és tényleg tapasztalom a dolgot. Miután kedvesem elalszik, elábrándozok arról, hogy minden este különböző háztartási gépekben elrejtett nagyobb összegeket dugok az ágy alá.
A reggel ismét egy rohanás. Most nem vacakolok, Beát helyből öltöztetem. Aztán rohanok a szekrényhez. Mit vegyek fel? Hivatalos, és csinos szeretnék lenni. Sötétkék kosztüm, és bordó blúz. Hol a bordó blúzom? Ja Indi elkérte. A blúz a szennyesben van. No nem baj, veszem a fehéret. Ja azon meg a vörösbor hagyott múltkor foltot. Marad a halványkék. Utálom. Meleg és szúr.
– Feri bekiabál:
– Kész vagy már? Mindig rád kell várni! – nem törődve a morgással, egy gyors smink, aztán mehetünk.
Bea végig hisztizi az utat, hogy őt nem visszük az ügyvédhez. Hiába érvelek, hogy a többi testvére sem jön.
– Ők nem érnek rá – hüppögi – de én igen – és teljesen meg van győződve arról, hogy csökkent képességű szülei, nélküle elvesznek majd a jogszabályok útvesztőjében. Az óvodában hosszas birkózás után átöltöztetem, majd anyai szívemet megkeményítve betolom az ajtón. Elbeszélgetek a dadussal, majd elégedetten látom, hogy kicsiny lányom már önfeledten játszik.
– Hol voltál ilyen sokáig? Tudod, hogy a kocsi tele van pénzzel? – dohog az én tegnapi tigrisem a kocsiban. Nem szólok semmit. Végre bebumlizunk a belvárosba. Persze parkolóhely nincs. Végre találunk, de csak az ügyvédi irodától két sarokra. Szétosztjuk a pénzt ketté. Az egyik fele bekerül az én ridikülömbe. Most már nekem is kalapál a szívem. Tegnapi fölényeskedő modorom köddé válik.
Beérünk az irodába. Vagy húszan ülnek már a váróban. Kicsit korán érünk oda. Eltelik tíz perc, húsz, félóra, óra. Végre nyílik az ajtó. Kilép egy idős hölgy, utána az ügyvéd. Fél pillanat alatt a húsz ember ott tolong az ajtóban. Az ügyvéd teljes nyugalommal intézi a dolgokat. A tolongóknak új időpontokat osztogat, elutasítja őket, vagy más kollegákhoz irányítja a kétségbe esett embereket, aztán behív minket. A húsz emberből kb. 15 a halálunkat kívánja. A többi fennmaradó csak kisebb bajokat.
Belépdelünk az ügyvéd után. Leülünk a szépen berendezett szobában, a tárgyaló köré. A titkárnő legépeli a szerződést. Megállapítják a jogdíjat. Csak hápogunk. Az ügyvéd javasolja, hogy beszéljük meg. Nincs mit – mondjuk, és közben magunkban rablónak tituláljuk az ügyvédet. Még jó, hogy több pénzt vettünk ki. Csekken kell befizetni. A szerződést aláírjuk. A vételi ár, illetve csere alap gazdát cserél. Az ügyvéd negédesen közli velünk az átírási illeték összegét. Rosszul vagyunk. Kovács néni aggódva figyeli az arcunkat. Az ügyvéd közli, hogy beszéljük meg, mert most még következmények nélkül bonthatjuk a szerződést, csak az ügyvédi díjat kell megfizetnünk. Kimegy, mi meg hárman összedugjuk a fejünket. Gyorsan, nehogy még egy jókora összeget legomboljon rólunk az ügyvéd, késedelmi kamat gyanánt. Végül is Kovács néni hajlandó elengedni a bútorok árát. Mi meg kölcsönkérünk a szülőktől, vagy ha minden kötél szakad, eladjuk a Skodát. Talán kapunk érte annyit.
Végül jön vissza az ügyvéd. Mondjuk, hogy minden rendben van. Az iratokra rákerül a pecsét. Okmánybélyegért menjünk át a postára. Megyünk. Végre a pénztől is megszabadulunk. Kovács néni beteszi a bankszámlájára, a csekket is feladjuk. Beadjuk az okmánybélyeget. Látjuk, ahogy rákerül a papírokra. Megyünk a kocsiért, hogy hazavigyük Kovács nénit. Kocsi sehol. Elszállították. A helye mellett fáktól és egy építkezéstől takarva a parkírozni tilos tábla. Ott egye meg a fene. Irány a metró.
1 hozzászólás
és mindig egy újabb bonyodalom! te magad már tudod a végkifejletet?