A legény, a róka, a banya és az ördög

Élt egyszer egy asszony, fiatalon megözvegyült és hát, hogy ne legyen magányos, szült magának tizenkét fiat. A tizenkét fiú nem szeretett kisgyerek lenni, ezért hát felnőttek. Elsőnek a legidősebb tett így, s csak őt utánozta a többi. Így aztán a legidősebből példamutató ember vált, példás családi életet élt, dolgozott naphosszat. A második, aki elsőnek utánozott, belőle utánozó lett, a falu bolondja, akit meglátott, azt utánozta. A harmadik fiú nem akart bolond lenni, ezért tudós lett, a falubeliek mindig tőle kérdezték: meddig tart még a tél? Ki lopta el a habókos öregasszony legszebbik tökét? Mi a titka a mesés paprikásnak?

A negyedik fiútól nem kérdeztek semmit, ezért magától mondta a mondanivalóját, belőle szónok lett. Az ötödik mindig meghallgatta, belőle hallgató lett. A hatodik nem hallgatott senkire, ő feltaláló lett. A hetedik nem talált semmit, ő nyomozó lett. A nyolcadik nem szerette a nyomokat, ezért takarító lett, a kilencedik nem szerette a rendet, belőle felforgató lett. A tizedik nem szerette a többit, belőle szerető lett. A tizenegyedik szerette a többit, ő szomorú lett. A legkisebb fiú, a tizenkettedik volt, hát vele senki nem törődött, azt se tudták néha, hogy a világon van. Sokáig nem is tudta, mi legyen belőle. Végül elhatározta, hogy híres hős lesz. Igen ám, na de, hogy lesz az ember híres egy olyan faluban, ahol mindenki ismer mindenkit, csak őt nem?
Ezen jól elgondolkodott, és jól ki is ötölte. Először is felkereste a legszebbik leányt, akiről tudott. Annak udvarolt éjjel és nappal, másra nem szánt időt. Úgy okoskodott, hogy ha övé a legszebbik menyecske, azt előbb-utóbb csak meg kell mentenie valamitől. Az első nap, hogy udvarolni kezdett, a legszebbik menyecske habókos öreganyja elültetett egy tökmagot, és mikor abból a magból a falu legszebbik töke lett, a legszebbik leány legszendébb mosolyával igent mondott a legkisebb legénynek. Büszke volt a habókos öregasszony, hogy övé a legszebbik tök, a legszebbik leány, s a legkisebb legény is immáron.
Nagy volt a legény csodálkozása, hogy ilyen jól mennek a dolgai. Nagy volt a leány vidámsága, mert csudafényes menyegzőt ültek.
Onnantól aztán kézen fogva sétáltak az utakon minden nap. Táncoltak a mezőn, kijártak az erdő szélére az öreg varnyút vigasztalni.

Telt-múlt az idő, s mikor éppen esedékes volt, a menyecske csakugyan nagy bajba került. Elrabolták őt egy sötét éjjelen. Nagy volt a sirám a faluban, mindenki csak a fejét fogta. A legkisebb legény pedig nem volt rest. Ő bizony nem félt semmitől, elmondta a falu lakóinak, hogy ő megkeresi és megmenti az ő legszebbik menyecskéjét. Útnak is indult, amerre a lába vitte, mert tudta, hogy arra kell menni. Könnyes kendőkkel integettek utána.
Amint ott ment, mendegélt az úton, szembejött vele egy ismeretlen alak. Ahogy elmentek egymás mellet, a legkisebb legény megérezte, hogy az ismeretlen alak, el akarja lopni a tarisznyáját. Gyorsan lefogta. — Nem fogsz te tőlem lopni, mondta. A tolvaj megijedt, hogy elkapták, de csak somolygott a bajsza alatt.
— Ne úgy, jó uram. Ne bánts! — mondta a bajszos. — Ne bánts, mert én nem az vagyok ám, aminek látszom. Valójában nem vagyok ember, én róka vagyok, csak elvarázsolt a vén boszorkány.
A legény elgondolkodott, ha van boszorkány, akkor biztosan ő rabolta el a legszebb leányt.
— Vezess el ahhoz a banyához és elengedlek.
– Elvezetlek én, el ám – és már inalt is előre, a legény meg utána.
Egy aprócska erdő, alig volt benne tizenkét fa, annak a közepén állt a vén banya kalibája.
— Ez az, itt lakik a boszorkány. Én nem merek bemenni veled. Kint megvárlak.
A legény bement a házba. A házban egy vénséges vén anyóka egy nagy, füstölgő kondért kevergetett éppen.
— Hallod-e te vén boszorkány, te raboltad el az én kedvesemet? — kérdezte merészen a legény.
A banya felpillantott az üstről, szemei mindenfelé néztek.
— Ejnye, fiacskám – nevetett – hát nincsen neked jó modorod? Így letámadni szegény öreg, ártatlan asszonyságokat.
A legény rögtön el is szégyellte magát.
— Ne tessék rám haragudni, csak azt hittem, ha van boszorkány, akkor ő volt.
— A róka is itt van veled? Nem mer bejönni?
— Kint vár engem.
— Gyere csak be, ne félj — kiabált ki a banya.
A bajszos gyorsan bement a házba. Meglátott egy csirkét és már kapta is volna a szájába, de megállta.
— Ezért varázsoltam el — mondta a banya — ette a csirkéimet.
— Hogy tudsz te varázsolni, mondd meg öreganyám.
A banya elrévedt magában.
— Nem hosszú annak a története, elmondom neked. Régen én szép voltam, de az eszem, az kevés volt. Lakik a völgy túloldalán egy ördögféle, őt kerestem fel, mert okos akartam lenni, aki mindenfélét tud, amit mások nem. Az ördög nevetett rajtam, adott nekem varázserőt, de cserébe elvette a szépségemet. Így a falumban mindenki megutált, és elkergettek. Boszorkány vagyok. De nincs mit tenni.
— Van egy ötletem — szólt a legény. — Mondd el nekem, hol lakik ez az ördög, mert biztosan ő rabolta el a kedvesemet. Én elintézem, hogy visszakapd a szépségedet, te meg változtasd vissza a tolvajt rókává.
A banya elmondta, hogy az ördög egy apró viskóban lakik, de oda nem juthat be akárki. Át kell vágni az erdőn, de úgy, hogy a fákat mind meg kell érinteni, abban a sorrendben, ahogy a nevük kezdődik. Aztán az erdő minden fájának terméséből egyet le kell szedni, és azt ajándékba vinni neki. Ezek után már el sem lehet tévedni, mert az út úgy fog kanyarodni, hogy az ő házához vezessen.

A legény útnak is indult. A ház előtt ott várt rá a tolvaj. A banya lelocsolta egy kanál levessel, amit az üstben kevert. A tolvaj azonnal visszaváltozott rókává és tovafutott az erdőben.
A legény megnézte a fákat. Megtalálta az almafát, szedett is egy almát. Aztán jött a cseresznye. Aztán jött a körte, abból is szedett. Aztán a meggy, szilva, abból is szedett, hogy vigye ajándékba. Többféle fa nem volt. Alig fért a kezébe. Ment tovább és az út a lába alatt mindig arrébb ment, ha kellett. Meg is látott egy icipici házat. Oda vezetett az út. Bekopogott.
— Hoztam almát, cseresznyét, körtét, meggyet, szilvát ajándékba — kiabálta.
Kinyílott az ajtó. A legény belépett. A parányi ház belül hatalmas volt, tele óriási termekkel, mint amiben a királyok is laknak.
A terem túloldalán egy nagy karosszék állt, háttal az ajtónak. És abban a székben valaki ült is. A legény a szék felé ment lassan. Kicsit félt. A székben ülő figura megszólalt.
— Milyen kedves, hogy hoztál nekem ajándékot.
A legény már tudta, ő volt az ördög.
— Itt vannak, ni — mondta. — De most már aztán add vissza nekem az én szépséges kedvesemet.
— Okos vagy te legény, én mondom neked, jól kitaláltad, hogy én raboltam el. Most azonban nem adom vissza könnyen, ha már egyszer annyit vesződtem vele. Tudod, jól kellett gondoskodnom róla, hogy mikor érte jössz, még mindig ő legyen a legszebb, mert különben még a nyakamon hagyod.
— Én aztán nem megyek el innen nélküle. Hol van ő?
— Ott fekszik a takaró alatt.
A legény észrevette, hogy egy takaróval lefedett alak pihen nem messze tőlük. Látta, hogy él, mert lélegzett.
— Ha meg akarod menteni, tedd, amit mondok. Először is fogd az almát, amit hoztál, vágd fel, van neki héja, húsa és magja, én csak az egyiket szeretem, találd ki melyiket!
A legény felvágta az almát és elmélkedett. Végül megszólalt.
— Én a húsát szeretem, mert olyan finom, a menyecském a héját, mert abban van a vitamin, te akkor biztos a magját szereted.
— Úgy van, bizony — mondta az ördög. Na, most, hoztál nekem cseresznyét, két szemet is, az egyik kukacos, a másik nem. Mit gondolsz, én melyiket kérem?
— Biztos vagyok benne, hogy a kukacosat.
— Edd meg hát a másikat. Körtét is hoztál, jól van. A körtét gurítsd el olyan messzire, amennyire csak tudod.
A legény fogta a formátlan gyümölcsöt, és erősen elgurította. A körte elgurult és eltűnt a sötétben.
— Jó! — mondta az ördög. — Most pedig, fogd a meggyet és etesd meg egy madárral, míg tízig számolok.
A legény kirohant a házból, nézelődött, de egy madarat sem látott az égen. Meglátta ellenben a rókát, aki követte őt, szájában egy varnyú raboskodott. Letette elé, a varnyú engedelmesen felcsipegette a meggyet. A legény megköszönte a rókának és visszament a házba. Az ördög elismerően morgott a markában.
— Végül a szilva — mondta — azt ásd el a kertemben, hogy fa nőhessen belőle, mert alma, cseresznye, körte és meggyfa már van itt.
A legény kiment és elásta a szilvát. Mikor visszament, megkérte az ördögöt, hogy adja vissza a banya szépségét és adja vissza neki a kedvesét. Az ördög hümmögött egy keveset.
— Leplezd hát le szíved választottját!
A legény odaszaladt a takaróhoz és leemelte, de alatta nem volt senki. Dühösen szaladt az ördöghöz, megfordította a széket és azon ott ült az ő legeslegszebbik kedvese. Felpattant és megölelte párját. Az ördögnek hűlt helye lett. Hazamentek kettecskén. A legény híres neves hős lett a faluban. Azóta sem akadt párja. A leány nagyra becsült hölgy lett, azóta sem akadt rablója.