20. fejezet
– Géza! – kiabált be az egyik istállóba László. – Nyergeld fel Szélvészt, mert jön Fanni, ismét edzeni szeretne a vágtára.
– Elég ritkán jön – állapította meg Géza. – Nem lesz kevés neki ennyi edzés? Szélvész határozott, erős ló, a színész kislány meg nagyon vékony.
– Nem kezdő lovas, de igazad van, heti egy alkalom kevés lesz neki. már én is figyelmeztettem – lépett közelebb László. – Azt mondat, hogy egyelőre nincs több ideje, de a verseny előtti hónapban hetente kétszer fog jönni. A futam előtt, pedig három napot folyamatosan itt lesz.
– Úgy talán elég lesz, csak nehogy valami baja essen – gondolkodott el Géza. – Nagyon veszélyes az a pálya. Emlékszik, tavalyelőtt mi történt Atinával? A lovát el kellett altatni, úgy megsérült.
– Azóta sokat fejlesztettek a pálya biztonságán. Az volt az utolsó ilyen komoly baleset. Igyekszem Fanniba belenevelni az egészséges félelmet, de nagyon győzni akar – gondolkodott el egy kicsit László. – Meg kell értetnem vele, hogy a testi épsége fontosabb, mint az első hely – mondta, de mivel, már az istálló ajtónál járt Géza nem hallhatta. Ezután csak gondolatban folytatta az oktatás tervezését. Elhatározta, hogy fontosabb azt megtanítani, hogy egy ilyen erős, akaratos lovat, hogyan kell visszafogni. A száguldás a vérében van, azt nem kell gyakorolni.
Gondolatait a zsebében lévő telefon csörgése zavarta meg. Nem nézett a kijelzőre csak megnyomta a felvétel gombot.
– Tessék – szólt bele kicsit ridegen.
– Szervusz, fiam, zavarlak? – köszönt apja kicsit félve.
– Szia, apa. Nem zavarsz, csak el voltam gondolkodva, és nem néztem meg, hogy ki hív – szabadkozott László. – Valamiben segíthetek?
– Igen. Szeretném, ha elkísérnél a közjegyzőhöz.
– Mikor kell menned?
– Ma délutánra hívott.
– Tizenegy órára megyek Petrával, Éváért. Ma engedik haza. Utána elmehetek veled, ha úgy jó.
– Azt írta, hogy kettő és öt óra között vár – mondta Lajos. – Akkor várlak, és ne rohanj, ideérsz amikor, ideérsz, én várlak.
– Jó, ha haza vittem őket, utána megyek érted. Viszlát, délután – búcsúzott és bontotta a vonalat.
A délelőtt hamar eltelt. László, a rövid egy óra alatt, minél több tudást próbált bele tömni Fanni fejébe, főleg arról, hogyan tartsa vissza minden meggondolatlanságtól a hatalmas állatot.
A gyerekek Géza vezetésével istállókat takarítottak. Nagy lelkesedéssel végezték a fizikai munkát, és nem zavarta őket a lótrágya szaga. Géza folyamatosan magyarázott nekik – egész bele élte magát az oktató szerepébe –, hogy milyen fontos az állatok lakrészének tisztán tartása. A koszos bokszban könnyen elkaphatnak valamilyen fertőzést. Ha minden nap kitakarítjuk a helyüket, akkor figyelemmel tudjuk kísérni, hogy ürítettek-e trágyát.
A gyerekek egyszerre felkacagtak ezen a mondaton.
– Ne nevessetek, mert a lovaknál nagyon fontos a megfelelő bélműködés – magyarázta. – A doktort nőtől biztos hallottatok a kólikáról. Abba sok ló belepusztult már.
Már nem nevettek, mert megértették, hogy most nagyon fontos munkát végeznek.
Korán értek a kórházba, de Éva boldogan fogadta őket, már a folyósón. Megölelte lányát, és körbe puszilta az egész fejét, majd felegyenesedett, és Lászlót is üdvözölte egy rövid csókkal.
– Még nincs kész a zárójelentésem, gyertek, addig üljünk le a társalgóban. Kislányom mesélj mi történt a lovardában tegnap óta.
Petra kicsit gondolkozott, hol kezdje a mesélést, mert annyi minden történt, hogy rövidnek érezte az időt, hogy mindent elmeséljen.
– Vezetőszár nélkül lovagoltál Rozsdáson – segítette ki László, hogy mivel kezdje a történetet.
– Igen – mondta Petra elgondolkozva. – Már nem is féltem rajta. Én mehettem legelöl, engem követett a többi gyerek, én diktálhattam a tempót.
– Nagyon ügyes volt – simogatta meg a fejét László. – Látnod kellett volna.
– Örülök, hogy jól érezted magad, remélem, hogy hamarosan láthatom, milyen ügyes vagy – közben oda hajolt Lászlóhoz, megpuszilta az arcát, és a szemébe nézve mondta: – Persze ha ilyen jó oktatód van, úgy könnyű.
– Tanultunk az idomításról, meg takarítottunk istállót is – sorolta Petra a tevékenységeket.
– Elkészült a zárójelentés – lépett az asztalhoz Kriszta nővér. – El lehet hagyni az intézményt.
Éva felállt, átvette a felé nyújtott papírokat, majd elindult az ágy felé. László követte, mert gondolta, hogy a táskájáért megy. Elhatározta, hogy nem engedi cipekedni. Megelőzve Évát felemelte a csomagot.
– Te foglalkozz Petrával, ezt majd én viszem – irányította Évát a lánya felé.
Az autóban a kislány szája be nem állt, megpróbálta egy nap eseményeit a lehető legrövidebben elmesélni. Hamar haza értek a Havanna lakótelepre. Felérve Éva lakásához először a szomszéd ajtaján kopogtak. Rózsa szinte azonnal nyitotta az ajtót.
– Már nagyon vártalak benneteket – ölelte meg Évát. – A konyhaablakban álltam szinte egész délelőtt, figyeltem mikor érkeztek. – magyarázta a gyors ajtónyitást. – Hogy vagy? – nézett Éva, még kicsit sárga karikás szemébe. – Az arcod már egész szépen letisztult.
– Már sokkal jobban vagyok. Az arcom gyorsabban gyógyul, mint a lelkem – nézett szomszédjára szomorúan. – Még sokáig nem fogom nyitva hagyni az ajtómat, még kinyitni is nehéz lesz, ha kopognak. A kórházban azt hittem, hogy sokat javultam lelkileg is, de most ismét a lakásom előtt állva, remeg a lábam – ismerte be hangosan félelmét. – Nem tudom itt tudok-e maradni éjszakára – gondolkodott hangosan.
– Aludj nálam – javasolta Rózsa. – Legalább én sem leszek egyedül.
– Nem tudom – gondolkodott el a lehetőségen Éva. – A lányommal szeretnék lenni, de Petra meg legszívesebben visszamenne a lovardába.
– Akkor gyere te is – javasolta László. – A szobámban elalhattok együtt.
– Az jó lesz – örvendezett Petra.
– Akkor te hol alszol? Nem akarlak kitúrni a szobádból.
– Én ma éjjel amúgy is az istállóban alszom, mert, az egyik póni a vemhessége végén jár. Ma éjjen várható az ellés, nem akarom egyedül hagyni, hátha segítségre lesz szüksége.
– Akkor, ha nem zavarlak, elfogadom a lehetőséget – mondta Éva. – Összeszedek pár holmit, és mehetünk.
– Ne siesd el a dolgot, előtte van még egy kis elintézni valóm.
– Mennyi időt vesz igénybe? – kérdezte Éva.
– Nem tudom – válaszolta László. – Apám kért meg, hogy menjek el vele a közjegyzőhöz. Ahogy végeztünk, és haza vittem, utána jövök értetek.
– Gyorsan elkészülök – mondta Éva. – Nem szeretnék egyelőre itt maradni egyedül. Kint megvárunk az autóban, amíg intézitek, amit kell. Mehetnénk mi is veletek?
– Engem nem zavartok, gondolom apa sem fog tiltakozni.
Közben Éva kinyitotta a lakása ajtaját, és előre engedte Lászlót, nem udvariasságból. A férfi értette a ki nem mondott feladatot, ezért szó nélkül előre ment, és körülnézett, a nappaliban, a hátsó szobákban, majd visszajött az előszobába. Addigra az ajtó már csukva volt.
– Nincs itt senki, de ki is lenne, hiszen Károly letartóztatták.
– Lehet, hogy kiengedték – mondta Éva.
– Nem hiszem, mert a rendőrök azt mondták, hogy a tárgyalásig előzetes letartóztatásban lesz.
– Remélem, egyszer elmúlik ez a félelem. Kérsz egy kávét? – kérdezte Lászlót. – Hamar lefőzöm, amíg iszod, addig összeszedem, amire szükségem lehet.
– Köszönöm, az jól esne – mondta László. – Petra, ha neked is szükséged van valamire, addig te is összepakolhatod – javasolta a kislánynak.
Amikor a Havanna lakótelepről elindultak, felhívta apját, hogy jelezze neki, elkezdhet készülődni, hamarosan ott lesz érte.
Amikor leparkolt a háza előtt, látta, hogy megint a kapuban várja. Kiszállt az autóból, hogy üdvözölje. Éva is nyitotta az utas oldali ajtót, megkerülte az autót, hogy hátra üljön a lánya mellé, mert úgy gondolta, inkább a két férfi legyen, együtt elöl.
– Apa, szeretném neked bemutatni Évát – mondta, mielőtt még beült volna hátra.
– Üdvözlöm – lépett közelebb, előre nyújtott kézzel. – Sárosi Lajos vagyok, László apja.
– Engem – fogta meg a felé nyújtott kezet -, Fodor Évának hívnak.
Lajos hosszan fogta Éva kezét, közben jól megnézte.
– Ezért az asszonyért én is bementem volna a kukoricásba – kacsintott a fiára.
– Csak én nem voltam ott – mosolygott Lajosra Éva.
– Képletesen gondoltam – nevette el magát. – Mehetünk? – nézett ismét fiára, majd benézett a hátsó ajtó ablakán. – A kishölgyben kit tisztelhetek? – kérdezte.
– Ő Petra a lányom – válaszolt a kislány helyett anyja.
– Szervusz! – köszönt be az ablakon keresztül Lajos.
– Csókolom! – integetett ki Petra.
– Már mindenki ismer mindenkit, akkor mehetünk – adta ki a parancsot László.
– Mindjárt, csak előbb szeretném megköszönni apukádnak, hogy nem késlekedett, hanem azonnal hívta a rendőrséget – fordult László apjához Éva. – Köszönöm – gyors lépéssel előtte termett, és még mielőtt tiltakozhatott volna, adott neki két puszit.
– Már mikor oda értünk, nem tetszett az ötlet, ezért azt akartam, hogy minél előbb oda érjenek, és már magam is örülök, hogy nem tétováztam.
– Akkor ezt megbeszéltük – nézett kicsit szégyenkezve László. – Induljunk.
Mindenki beült az autóba, ahogy Éva tervezte, a két férfi előre, anya lánya hátra.
6 hozzászólás
Üdvözletem, János!
Nagyon tetszettek ezek az emberi jelenetek. Örülök, hogy a hőseid olyan emberek, akik nap mint nap szembejönnek az utcán. Az utolsó jelenet kifejezetten szórakoztató volt.
Üdvözlettel: Laca
Kedves Laca!
Szeretek olyanról írni ami a magyar olvasókhoz közel áll.
Nem szeretem az olyan magyar alkotóktól származó írásokat (Itt is megjelenik nem egy ezen az oldalon.) amikben a szereplők neve Schmidt, John, vagy Karin. Mert ezzel a magyar olvasót kirekesztjük a történetből, kívülállóként fogja olvasni. A helyszíneket is igyekszem úgy válogatni, hogy legyen olyan olvasó, aki megjegyzi, hogy én is jártam ott.
Örülök, hogy olvasod tovább, igaz ezt meg is ígérted.
Üdvözlettel: János
Kedves János! Nekem is ez tetszik benne. Hétköznapi emberek hétköznapi karakterek. Olyanok, akiket mi is ismerhetünk. A történet egy különleges helyen játszódik, a lovardában, s ez teszi számomra nagyon érdekessé! Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
Ahogy Brachfeld Siegfried mondta: A téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte.
Szeretek hétköznapi emberekről írni, mert ahogy mondod az közel áll az olvasókhoz. Gondolom észrevetted, hogy a szereplők külső jegyeinek leírását is a lehető legminimálisabbra fogom. Így a felvázolt jellem alapján az olvasó olyannak képzeli el a szereplőt amilyennek akarja. Így még egy fokkal közelebb kerül hozzá a történet. A környezet megválasztása nálam esetlegesen történik. Ebben a regényben azért lovardában vagyunk, mert minelőtt elkezdtem írni ezt a regényt, a feleségem azt kérte, hogy lovakról szóljon. Így sikerült teljesítenem.
Remélem, a következő részek is tetszeni fognak. Üdvözlettel: János
Kedves János!
Igen, említettétek többen is, hogy jó, mert hétköznapi emberek. Igen azok, akik körülöttünk élnek.
Mégis jól tudod összefoglalni, s egyre többen szerepelnek benne. A kezdetek óta – mondhatom nyugodtan, sokat javultak a mondataid, simán, szépen követik a témát.- Azért én három rövid hibás szót találtam
benne. Azért említem mindig, hogy mielőtt föltennéd, tedd fel a helyesírás-javításra. Sokat jelentene
a terjedelmes kötetnél.
Érdekes volt ez a rész is, szeretettel olvastam: kata
Kedves Kata!
Örülök, ha hozzászólsz írásaimhoz, mert jelzed a hibákat is. Természetesen folyamatosan javítom a részeket.
A folytatásban is érdekes események következnek, érdemes lesz tovább olvasni.
Üdvözlettel: János