A lóápoló 34. fejezet

34. fejezet

A lovak pihentető helyén egyre többen gyűltek össze. Kezdtek elszabadulni az indulatok, az egyre növekvő tömeg miatt. A karámok előtt összevitatkoztak az állatgondozók, mondvacsinált okok miatt. Ebben a zűrzavarban teljesen érthető volt a lovakra is átragadó feszültség. Csoda volt, hogy ezeket az állatokat a rajt előtt annyira meg lehetett nyugtatni, hogy nagyjából megfelelő rajtot végre tudjanak hajtani.
– Jó napot kívánok – hallotta meg László, hogy a háta mögött valaki ráköszönt. Megfordult, hogy ellenőrizze. Valóban őt szólították meg?
Vékony, magas, fekete hullámos hajú lánnyal találta szembe magát, aki nem az alkalomhoz megfelelően volt öltözve. Fekete kisestélyi ruhája, és a hozzá viselt tűsarkú cipő, eléggé kilógott az itt megszokott lovagló öltözetek közül.
– Ön ugye Sárosi László? – kérdezte kedvesen mosolyogva. – Még kislány voltam, amikor utoljára versenyezni láttam, de azt soha nem fogom elfelejteni.
– Igen – válaszolta László nem titkolt csodálkozással. – Ismerem önt? – kérdezte.
– Biztos, hogy nem, Tokodi Fruzsina vagyok a Lovas élet újságírója – mutatkozott be. – Amióta az eszemet tudom, szeretem a lovassportot. Apukám nagyon sok versenyre elvitt. Ott voltam azon is, amelyiken megsérült. Láttam, amikor a törött lábú lova behozta a célba. Hogy lehet, hogy nem találták meg a mentősök.
– Ez hosszú történet – kezdett mesélni László. – Senki nem látta hol estem le, a pálya erdőkön ment keresztül, nem volt egyszerű átkutatni. Lényeg az, hogy fél óra után úgy döntöttem elfogadom Harcos segítségét.
– Ő volt a lova? – kérdezte Fruzsina. – Úgy hallottam, hogy sajnos el kellett altatni.
– Igen, de gondolom, hogy nem erről a régi történetről akar hallani? – próbált témát váltani László.
– Valóban nem, de ahogy megláttam, úgy megörültem, mert gyerekkoromban, maga volta kedvenc zsokém – magyarázta az újságíró. – Örülök, hogy ennyire felépült, mert akkor azt mondták, lábra sem fog többé állni.
Közben felemelte a kezében tartott papírjait, és belelapozott.
– Megvan, amit kerestem – mondta. – Ma a sztárfutamon Pintér Fanni az ön által kiképzett lovon versenyez. Mondana róla valamit?
– A lóról röviden annyit, hogy nem én idomítottam. A Lovas Akadémia lova, és már idomítottan vettük. Fanniról, pedig azt tudom mondani, hogy meg akarja nyerni a versenyt. Ennek érdekében dolgozunk együtt, már több mint három hónapja.
– Van esélye rá? – tette fel a következő kérdést.
– Mindenki azért indul, mert úgy gondolja, van esélye. Így neki is. Fanni gyerek kora óta lovagol. Termete, és súlya miatt nagyon jó zsoké alkat. Az edzések alatt felerősítettem annyira, hogy meg tudjon birkózni, egy ilyen erős, és nagy állattal. A lovat pedig arra edzettük, hogy megküzdjön, az ilyen nem mindennapi körülményekkel. Ha ők ketten jól összedolgoznak, akkor mindenképpen van esélyük.
– Önt láthatjuk még valamikor versenyezni?
– Én a balesetem óta nem versenyeztem, és ezután már nem is fogok, de a versenypályákon terveim szerint egyre gyakrabban meg fogok jelenni.
– Nagyon sajnálom, hogy nem lesz többé ilyen élményben részem, hogy versenyben lássam, de sok sikert kívánok a terveihez. Köszönöm a riportot, remélem, hamarosan találkozunk valamelyik versenyen.
– Én is köszönöm, hogy beszélgethettem önnel – búcsúzott László is. – Legközelebb a gyerek díjugrató országos döntőre megyek egy nagyon tehetséges kislánnyal. Ott találkozhatunk.
– Feltétlen elmegyek, viszontlátásra.
Fruzsina távozása után megszólalt a felkészülő pálya hangos bemondója: – A sztárfutam résztvevőit kérjük a gyülekező helyre. A futam félóra múlva indul.
– Na, gyerekek készüljünk – adta ki az utasítást László.
Odalépett Sebes mellé, megveregette Fanni csizmáját, majd befűzte a kezében lévő kötelet a ló állszíjába. Nem a zablakarikába, mint ahogy a többiek csinálták, mert így nem idegesítette az amúgy is felspannolt állatot azzal, hogy rángatja a száját.
– Rajtad a világ szeme – szólt fel a láthatóan feszült lánynak. – Ezt veheted a szó szoros értelmében, mert a világból sok televízió társaság átveszi ezt a közvetítést.
– Ideges is vagyok miatta – panaszkodott Fanni.
– Az egészséges lámpaláz az segíteni szokta a fellépés sikerét – nyugtatta László. – Legalábbis ezt szokták mondani.
László a ló vezetése közben azon törte a fejét, mit mondhatna neki, hogy megnyugodjon. Tudta, hogy most olyan képességekre lenne szüksége, mint amivel Petrát megáldotta a természet. Olyanról pedig még nem hallott, hogy embersuttogó. Már félúton voltak a gyülekező ponthoz.
– Emlékszel miben egyeztünk meg? – kérdezte, mivel egyelőre jobb nem jutott eszébe, ezzel húzta az időt, amiből egyre kevesebb volt.
– Mire gondol? – nézett le a magasból Fanni.
– Nem azért jöttünk, hogy mindenáron első helyen végezz – kezdett valami értelmeset mondani. – A legfontosabb, hogy semmi bajod ne essen. Nem kell a rajtnál élre törekedned, ezért úgy foglak odavezetni, hogy lehetőleg hátulról tudj elindulni. Az induláskor minden ló megvadul, emlékezz arra a körre, amikor majdnem leestél. Fogd vissza, az sem baj, ha lemaradsz. Hagyd, hogy az elöl menők harcoljanak egymással, maradj ki ebből. Három és fél kör a futam, legalább két körig maradj hátul, de az sem baj, ha két és fél körig utolsó vagy. Sebes természetéből adódóan meg akarja őket előzni, de ne engedd, fogd, ameddig bírod. A többi lovas sokkal nehezebb, mint te, így az utolsó körre a lovaik fáradtabbak lesznek, mint a tied. Akkor adj neki annyi gyeplőt, amennyit mersz. Mindenképpen csak annyit, hogy egyben végig fusd a versenyt. Ha egy kör alatt nem ér az első helyre, akkor Sebes nem akar nyerni, és hiába hajtottad volna végig a futamon, akkor sem győz.
Odaértek a rajtvonalhoz, kissé lemaradva a másik három lótól. Az előttük lévőket a felvezetőjük alig bírta visszatartani. László látta, hogy a legelső lovat a rajt előtt elengedte az idomár, úgyhogy, még az indítás előtt visszalőtték a rajtot. Az elöl lévő három ló elkezdett száguldani, Sebest László nem engedte el.
– Hagy menjenek egy kört – szólt fel Fanninak. – Ezzel is csökkentik az esélyüket.
Megveregette a ló nyakát.
– Eddig mind a ketten nagyon jól csináljátok – nyugtatta őket.
Az ellenfelek az egy kör megtétele után ismét a rajthoz értek, kezdődött elölről az idegtépő játszma. László ismét úgy vezette Sebest, hogy leghátul maradjon, de egy lóhossznál nem messzebb. Közeledtek a gumikötélhez, elkezdte kihúzni a felvezető kötelet az állszíjból, hogy a megfelelő pillanatban ne tartsa vissza. Látta elrepülni az elsők előtt a gumiszalagot, elengedte a lovat.
– Ügyesen – kiabált utánuk.
Fanni a negyedik helyen, de nem lemaradva, szépen vezette a lovat. A legelöl hajtó lovas, az első kanyarhoz érve élesen behúzta a lovát a palánkhoz, és nem vette észre, hogy a mögötte jövő belülről előzni akar. A hátsó ló megijedt az elé bevágó ellenféltől, ezért felágaskodott. Lovasa nem tudta tartani magát leesett. A hajtó nélkül maradt állat egyedül folytatta a versenyt. A harmadik lovas, nagy nehézségek árán, de sikeresen kikerülte a földön lévő zsokét. Fanni az elejétől a pálya közepén tartotta lovát, ezért ő egyenes vonalban tudta folytatni a versenyt.
László a többi felvezetővel együtt igyekezett elhagyni a rajthelyet. A külső palánkon kívülről figyelte a versenyt, de a kanyar után eltűntek a szeme elől. Amíg meg nem kerülték az emlékművet addig, a hatalmas kivetítőn követte a versenyt. Fanni tartotta a harmadik helyet, mivel már egyel kevesebben voltak. Egy, másfél lóhossznál jobban nem maradt le. Mikor ismét elé értek László bekiabált neki, pedig biztos volt benne, hogy ebben a hangzavarban nem hallja: – Jól csinálod, így tovább!
– Jól megy – mondta Géza, aki csak ekkor találta meg Lászlót. – Ügyes ez a lány – tette még hozzá.
László nem válaszolt, pedig hallotta a megjegyzést. Feszülten figyelte a kivetítőt, mert ismét takarásban voltak. Látta Fanni mozgásán, hogy szinte csak utazik Sebes hátán. Szép stílusban, látható erőfeszítés nélkül tartja a harmadik helyet. Amikor ismét eléjük ért a mezőny Géza kiabált oda neki.
– Gyerünk, kislány, ügyes vagy.
Ismét takarásba kerültek. Kezdődött az utolsó kör. László a kivetítőn is jól látta Fanni mozgását. Jobban kiemelkedett a nyeregből, ráhajolt a ló nyakára, így a kezét előrébb tudta nyújtani, hogy lazítson a gyeplőn. Sebes, mint aki felszabadult, testét egyre jobban kinyújtotta, mint aki feljebb kapcsol egy sebességi fokozattal. Mire a szobrok mögé értek, ledolgozta a hátrányát, és láthatóan egyre fokozta a tempót. Amikor ismét László elé értek, már egy orrhosszal vezetett. Láthatóan semmi munkát nem adott zsokéjának, úgy döntött ezt egyedül is megnyeri. Fanninak még annyi ideje is volt, mikor elszáguldott előttük, hogy kimosolyogjon rájuk. A befutót ismét csak a kivetítőn tudták figyelni. Legalább két hosszal nyertek.
Géza és László örömében összeölelkezett.
– Ezt nagyon jól csinálta – mondta Géza. – Nem bíztam a lányban, de ezt a verseny nagyon jól felépítette. Hagyta az ellenfeleket kifáradni, ő meg csak utazott, egészen az utolsó körig. Csodálatos volt – hadarta szinte önkívületi állapotban a boldogságtól.
Közben a mezőny, ismét a rajtvonalhoz ért, már csak ügetésben. László elé érve Fanni megállította Sebest, hogy a kötelet be tudja fűzni ismét az állszíj alá. Innen már lépésben indultak a tiszteletkőrre. Amikor a hozzátartozóknak kijelölt lelátóhoz értek Fanni megállította a lovat, és felkiabált a tribünre.
– Petra, gyere velem erre a körre.
A közelben lévő biztonsági emberek átsegítették Petrát a palánk fölött, László pedig segített neki felülni Fanni mögé.
– Ez a te ünneped is, úgyhogy itt a helyed mögöttem – szólt hátra a boldogan mosolygó és integető kislánynak.
A tiszteletkör befejezése után Fanni felment a díjátadó helyre, ahol a második, és harmadik helyezett már várta. A díjak átadása előtt rövid riportot készítettek a győztes ló edzőjével, aki Petrát, mint a ló pszichológusát mutatta be, a TV-n keresztül majdnem az egész világnak. Petra boldogan, és nagyon büszkén integetett.