36. fejezet
Zsófi az előírásoknak megfelelően kezdte Fáraó bemelegítését. A harmadik kört tette meg lépésben, amikor László megérkezett a karámba. Nem állította meg tanítványát, mert a rutin köröket jó, ha folyamatosan végzi. Elnézett a tó felé, ahol a fákról egyre fogyott a levél. A levegő kellemes őszi volt. A lovagláshoz sokkal megfelelőbb, mint a nyári hőség. A kacsák felnevelték a tavasszal kikelt kicsinyeiket, akik, már kezdtek különválni a felnőtt csoporttól. A vízparton lévő padon idős házaspár üldögélt. Megszokott vendégei a lovardának, rendszeresen, legalább havonta egyszer meglátogatják kedvenc lovaikat. Nyáron a nagy hőségben egy vagy két látogatást kihagytak, valószínű a nagy meleg miatt. A Férfi kezében könyv, de nem olvas, inkább a kacsákat nézi. Az asszony keresztrejtvényt fejt. László, már máskor is figyelte őket. Tudta, hogy egy-másfél órát ücsörögnek a padon, közben a fel- vagy leszálló repülőgépeket, követik tekintetükkel, amíg el nem tűnnek a fák között. Az járhat a fejükben, hogy ők is szívesen rajta lennének a fedélzetén – gondolta László. Utána visszasétálnak autójukhoz, és előveszik a lovak számára elkészített, falatokra vágott sárgarépával töltött zacskót. Körbelátogatják a lovakat, lehetőleg senkiről meg, nem feledkezve. Addig osztogatják a répafalatokat, amíg ki nem ürül a tasak. Utána, mint aki jól végezte dolgát, beülnek az autóba, és elmennek.
– Nem tudnak olvasni? – hallotta meg Csilla hangját László – Ki van írva, hogy azt a lovat nem szabad etetni – kiabálta az öregek felé.
– Hagyd őket Csilla – szólt rá László. – Ők nem fogják túletetni a lovakat, egy-két falat répa pedig nem fogja felborítani a versenyfelkészítő étrendjüket. Mellesleg biztos, hogy nem olvasószemüveg van rajtuk, hogy el tudnák olvasni, az apró betűvel kiírt tilalmat – állította le Csillát László.
Az idős ember benyúlt a táskájába, és szemüveget cserélt, hogy el tudja olvasni a kifüggesztett papírt. Majd Csilla felé fordult.
– Bocsánat, valóban nem olvastam el a papírt, ezután majd figyelem, hogy van-e valamelyik lónál ilyen kiírás, de eddig nem találkoztunk etetéstiltással.
– Semmi baj, elnézést, ha túl hangos voltam – szabadkozott Csilla -, etessenek nyugodtan, és örülünk, hogy időnként meglátogatnak minket.
Zsófi megállt László mellett, és leszólt a nyeregből: – Befejeztem a bemelegítést, mi a mai feladat?
– Négy hét múlva lesz az országos díjugrató versenye a korosztályodnak – kezdte a tájékoztatást László. – Ott az akadályok között, már lesz vizes is. Eddig olyat még nem ugrattál, ezért, most azt fogjuk kipróbálni.
– Nem látok vizet – nézett körbe Zsófi.
– Azt nem, de ott a meredek mögött, le van terítve egy kék fólia, amiről, mivel csillog, a ló azt hiszi, hogy víz. Azt kell átugratnod, majd elmondom, hogyan. Először beszéljünk a ló, és a víz viszonyáról – fogta meg Fáraó állszíját, és kezdte vezetni a jelzett akadály felé. – A lovak vagy szeretik a vizet, vagy nem. Amelyik szereti, az nem törekszik, hogy átugorja, mert nem fél attól, hogy vizes lesz a patája, ezért őt ösztönözni kell, hogy hosszút ugorjon, mert ha a versenyen beleér a lába a vízbe, akkor az hibapont, méghozzá a verőhibának megfelelően négy. Fáraó szereti a vizet – magyarázta László. – Azért elmondom a másik lehetőséget is. Amelyik nem szereti, azzal nagyobb gondok lehetnek, mert nem ritkán, előfordul az ellenszegülés. Megtorpan az akadály előtt, vagy megpróbál valamerre kitörni.
Odaértek az akadályhoz.
– A nehézsége abban van – mutatott az akadályra -, hogy egy meredekkel kezdődik, tehát magasat kell ugrani, de olyan mintha egybe lenne építve egy oxerrel. A meredeknél az elugrási pont, olyan távolságra van, mint amilyen magas az akadály. A korosztályodnál ez, egy méter, huszonöt centiméter, tehát onnan kell indítani az ugrást. A hosszát pedig azzal tudod növelni, hogy nagyobb sebességgel közelíted meg. Azt, hogy mennyivel kell gyorsabban érkezned, azt majd, a gyakorlás közben fogod megérezni. Most nem ugratunk kombinációt, csak ezt az akadályt gyakoroljuk – mondta László, és elengedte a lovat. – Menj egy kört ügetésben, utána vezesd rá az akadályra – utasította Zsófit.
Zsófi, jó tanítványnak megfelelően, már a rávezető körben is a feladatra összpontosított. Ráfordította Fáraót az akadályhoz vezető egyenesre, és csizmaszárral gyorsításra ösztönözte. A távolság jó volt, magasan, és hosszan repültek. A leterített fólia után, legalább húsz centivel ért talajt a ló lába.
– Jó volt, de nem kell ennyire meghajtani – tanácsolta László. – Menj még egy kört.
Másodikra, szinte minden tökéletes volt.
– Ez, az. Még egyszer – hallotta Zsófi az újabb utasítást.
Harmadik körben megpróbált mindent úgy csinálni, mint az előzőben, de a talajfogásnál, mégis érintette a vizet szimbolizáló fóliát a ló hátsó lába.
– Látod? Minden jó volt, mégis érintette a vizet.
– Miért? – kérdezte Zsófi.
– Mert, mikor könnyítettél, lazítottál a csizmakontrolon – magyarázta László -, ezért azt hitte Fáraó, hogy ő is lazíthat, nem ugrott olyan hosszút. Ugrass folyamatosan ötször, hogy begyakorold.
Zsófi indult az utasítást végrehajtani. László a szeme sarkából észrevette, hogy valaki szalad felé. Mire oda fordult Petra már át is ölelte a derekát.
– Szia, Petra – emelte fel a kislányt, akit kicsit hátrább Éva követett.
– Már egy ideje itt vagyunk, de nem akartunk zavarni – lépett oda Éva, és megcsókolta. – Nagyon szépen ugrat Zsófi, igaz nem értek hozzá, de olyan jól mutat a lovon, hogy akkor az már biztos jó is.
– Igen, ebben igazad van, tényleg jól mutat a nyeregben – nyugtatta meg Évát, hogy nem mondott butaságot. – A versenyeken ez legalább annyira fontos, mint a jó ugratás. Zsófi abban is jó, ezért nyerte meg az előző versenyt, és ezért indulhat az országoson.
– Az jutott eszembe – váltott témát Éva -, kimehetnénk holnap Pécelre. Beszéltem Lajossal telefonon, azt mondta délután ő is ott lesz.
– Nekem, délelőtt van egy kis elintézni valóm – mondta László -, de délután értetek megyek. Az órádra vissza is érhetünk.
– Nem kell, mert egy tanítvány maradt volna, a többi különböző okok miatt lemondta, azt az egyet meg én mondtam le. Szabad az egész délutánom – ölelte meg Lászlót. – Együtt lehetünk, akár másnap reggelig.
– Az jó lesz, akkor három óra körül értetek megyek – közben letette Petrát, és megkérdezte tőle: – Szeretnél lovagolni?
– Igen – örvendezett a kislány.
– Szaladj, szólj Gézának, hogy nyergelje fel Rozsdást neked, magának meg Marcipánt, és menjetek együtt az erdőbe, jó levegőt szívni.
Petra boldogan szaladt Géza keresésére.
Közben Zsófi befejezte az öt ugrást, amiből csak egyet rontott el.
– Most, minden második körben ugorj, az ugrás nélküliben ügess – adta az újabb feladatot a tanítványának. – Ezt is csináld meg ötször, utána mára végeztünk, nagyon szépen dolgoztál. Ma te nyergeld le a lovat, mert Géza mással van elfoglalva. Utána kösd be a jártatóba.
Oda fordult Évához.
– Van, kedved üldögélni a tóparton? – kérdezte.
Éva nem válaszolt, csak belekarolt, így indultak a szokásos pad felé. Nem kezdtek beszélgetni, mert jól esett hallgatni a tóban zajló élet hangjait. Egy teknősbéka mászott ki a vízből, és keresett egy napsütötte követ. A kacsák feléjük úsztak, bízva pár falat kenyérben. A víz felszínén megjelenő karikák jelezték a fenéken túró halak helyét.
4 hozzászólás
Üdvözletem, János!
Ismét megtudtam valamit a lovakról. És szép képeket láthattam emberekről is. Megyek tovább.
Üdv: Laca
Kedves Laca!
Örülök, hogy ilyen gyorsan haladsz a történetben. Szerintem, (gondolom a MEK-röl letöltöttet olvasod) így folyamatosan olvasva sokkal nagyobb élményt nyújt mint, ha ezen az oldalon olvasnád, és esetenként napokat, vagy heteket kell várni a következő részre.
Remélem a továbbiak is tetszeni fognak.
Üdvözlettel: János
Kedves János! Engem elbűvöl ez a lovardai élet, az edzésekkel, a tóparttal és a kacsákkal. Annyira jól mondod el a dolgokat, h azt hiszem, Te magad vagy László. Nagy érdeklődéssel olvasom továbbra is a regényedet! Üdv: én
Kedves Bödön!
Én csak szeretnék László lenni! Sajnos azonban nem megy a dolog, mert még lovagolni sem tudok. A lovarda, az valós hely, a X. kerületi Kozma utcai temető mögött van. Mivel szeretem a lovakat, elég sűrűn meglátogatom őket. Ezt a lovardát kevés autózással elérem. Az ott dolgozók, valóban ismerősként üdvözölnek, attól függetlenül, hogy nem veszem igénybe semmilyen szolgáltatásukat. Szívesen üldögélek a tó parton, a kezemben egy könyvvel. Ha meguntam az olvasást, és a tüdőm már kellő képpen megtelt, a városihoz képest tisztább levegővel, akkor körbe sétálok, és szétosztok a lovak között egy reklám szatyornyi répát, megsimogatom őket, elbeszélgetek velük, aztán feltöltődve haza megyek. A történetben felhasználtam az ott dolgozóktól hallott anekdotákat, valamint hozzáolvastam a szakmai részeket. Így készült ez az írás!
Örülök, hogy tetszik, üdvözlettel: János