A lóápoló 40. fejezet

40. fejezet

Már sötétedett mire a Havanna lakótelepre ért. Felcsöngetett a kaputelefonnal.
– Én vagyok – szólt bele, mikor meghallotta a kattanást, ahogy Éva felvette.
– Nyitom – jött a választ a hangszóróból, majd ezzel egy időben megszólalt az elektromos zár is.
Nem várt a liftre, szokása szerint gyalog ment fel a lépcsőn. Éva nyitott ajtóval várta.
Az előszobában ölelkeztek csak össze, és hosszú csókkal üdvözölték egymást. Petra nekifutásból ugrott László karjaiba.
– Folytatod ma a mesét? – kérdezte.
– Igen – válaszolt röviden László.
– Fel kellene keresni egy kulcsmásolót – javasolta Éva. – Akkor csöngetés nélkül feljöhetsz.
– Jó lenne – mondta László -, de nem akartam én javasolni, hátha te másképp gondolod.
– Holnap elintézem, de most asztalhoz, mert tálalva a vacsora.
László mielőtt leült, meglátogatta a fürdőszobát, egy vacsora előtti kézmosás erejéig. Mikor visszaért, Éva karon fogta, és odavezette Petra elé.
– Szeretnénk neked valamit elmondani – Lászlóra mosolygott, majd folytatta: – December tizenhatodikán összeházasodunk.
Petra boldogan talpra ugrott, mindkettőjüket megpuszilta.
– Nagyon örülök. Lajos nagyapunak, már elmondtátok? – kérdezte.
– Neki még nem, de vacsora után felhívom – válaszolta László -, de most együnk, mert kihűl a vajas kenyér – nevetett Petrára.
– Nem az lesz a vacsora – mosolygott Éva is. – Úgy gondoltam, legyen a mai nap ünnep, ezért készítettem rántott csirkecombot, hasábburgonyával.
– Éljen! – kiabálta Petra. – Az a kedvencem.
– Nekem is – csatlakozott az örömhöz László.
Gyorsan elfogyott az étel. Amíg Petra a fürdőszobában a lefekvéshez készülődött addig László felhívta apját a hírrel. Lajos örömkönnyeivel küszködve gratulált nekik, és kérte a fiát, hogy adja át a telefont Évának.
– Szerbusz, kislányom – üdvözölte Lajos. – Nagyon örülök, hogy nem húzzátok tovább az időt. Kérlek, engedd meg, hogy a szertartás után én rendezhessek nektek vacsorát.
– Nem akartunk nagy felhajtást csinálni ebből – szabadkozott Éva.
– Vacsora egy étteremben, azt nem nevezném nagy felhajtásnak – hárította el a tiltakozást. – Akit akartok, azt hívjátok meg, és szeretnék én is ott lenni.
– Ez természetes, de mivel nekem, nincs rokonom, akit meghívhatnék, így nem leszünk túl sokan. Két tanú, te nagyapu, és mi ketten, ennyire számíthatsz,
– Válasszatok éttermet, foglaljatok asztalt, a számlát én állom. Tekintsétek ezt nászajándéknak.
– Köszönöm a fiad nevében is, de mennünk kell lefektetni Petrát, mert későre jár az idő.
Elbúcsúztak, majd bontották a vonalat.

Petra már az ágyában feküdt mire oda értek jóéjszakát kívánni.
– Folytatod, amit tegnap elkezdtél? – kérdezte Lászlót.
– Igen – ült az ágy szélére. – Hol is tartottam? – kérdezte, mintha nem emlékezett volna.
– A különleges, és érdekes lovakról meséltél, emlékszel? – kérdezte Petra.
– Emlékszem, már. Meséltem a pónikról, meg a kistermetű lovakról, amiket nem szabad összekeverni a pónikkal.
– Ma miről mesélsz? – kérdezett közbe Petra, és lejjebb csúszott a párnáján.
– Ma a frízekről, mondom el, amit tudok. – kezdte László a mesét. – Ez egy nagyon szép, és érdekes faj. Nevét egy germán néptörzstől kapta, akik, Frízland északi részén telepedtek le. Persze akkor külsőre még nem hasonlítottak a ma ismert rájuk jellemző megjelenésükre. A ma ismert külalakjukat a spanyol, és arab lovakkal való keresztezés alakította ki. Leginkább az andalúz lovak voltak nagy befolyással a formájukra. Azt te is tudod, hogy ezeknek a lovaknak a hosszúszőrzete, az összes faj között a legtekintélyesebb – nézett mesélés közben Petrára, és látta, hogy már elég laposakat pislog, de a szemében, még ott van a figyelem. – A farkuk olyan hosszú lehet, hogy eléri a földet. A sörényük hullámos és, befonva is leérhet a térdükig. De a legfeltűnőbb rajtuk, hogy a bokájukon, hosszú szőrből álló zokni van. A vastag csontú erős lábak, és a rövid izmos, szép ívben hajló nyak, a hidegvérű lovakra jellemző, ennek ellenére, ez egy melegvérű faj. Viszont amiért elkezdtem róluk mesélni az az egyik különlegességük, és sokan nem hallottak ilyenről. Azt tudod, hogy a lovak orra alatt, és az állán szőrszálak vannak, amik jellemzően, csak érzékelésre szolgálnak. Ezzel tudják meghatározni, hogy milyen távol vannak a tenyeredtől, amikor répát nyújtasz eléjük. Ez minden lófajnál megtalálható, de a fríz lovak szeretik túlzásba vinni a szőrnövesztést. Náluk, és még egy fajnál, amit úgy hívnak, shire előfordul, hogy ez a szőrzet sűrű, és hosszúra nő. A gazdák szeretik úgy megfésülni, hogy olyan bajuszuk lesz, mint a férfiaknak. Előfordul, hogy mint egy huszárnak, felfelé kunkorítják a végét. Ezeket a lovakat nevezik bajuszos lovaknak.
Úgy belemélyedt a fajta bemutatásába, hogy észre sem vette, mikor aludt el a kislány, de most, lenézett rá, látta, hogy egyenletesen szuszog, mélyen alszik. Megigazította a takaróját, megpuszilta a homlokát, és magára hagyta. Az ajtóból suttogva visszaszólt: – Aludj jól.

Másnap korán érkezett a lovardába, és már messziről látta, hogy nagy felbolydulás van az istállóban. Megszaporázta lépteit, mert minél hamarabb ki akarta deríteni a szaladgálás okát. Belépett az istálló folyósóra, és látta, hogy Fáraó nyitott bokszajtaja előtt a legnagyobb a tolongás. Ahogy odaért, már nem kellett kérdezni az okot, mert látta, hogy a ló fekszik, és ez jót nem jelenthet.
– Az orvost hívtad már? – kérdezte Gézát.
– Igen, hamarosan itt lesz.
– Mióta fekszik?
– Én már hat óra előtt itt voltam, akkor még állt, nem láttam rajta semmit – magyarázta Géza. – Fél óra múlva jöttem erre ismét, akkor már feküdt. Az esti takarmányát nem ette meg. Lehet, hogy kólikás?
László odament a fekvő lóhoz, megnézte az ínyét, utána végigsimogatta az egész testét, közben, minden négyzetcentimétert megvizsgált. Befejezés képen megtapogatta mind a négy bokáját. Ekkor lépett be az állatorvos.
– Találtál valamit? – kérdezte az éppen felegyenesedő Lászlót.
– Semmit, de nem én vagyok az orvos.
– Próbáljuk, meg felállítani – javasolta Dóra. – Géza gyere, segíts te is.
– Jövök doktornő – lépett közelebb, a ló hátához.
László alányúlt Fáraó fejének, Gáza a nyakát emelte, a doktornő a pofaszíjánál húzta. Első próbálkozás sikertelennek bizonyult.
– Még egyszer – javasolta László.
Másodszor, hasra fordult, és először a mellső, majd a hátsó lábait is kinyújtotta, és felállt.
– Vezessük ki a folyósóra – mondta Dóra.
Ahogy kiértek a bokszból megállította a csoportot, és elkezdte vizsgálni az állatot. Az állkapocs alsó ívén kitapintotta a pulzusát. Pár másodpercig számolta, utána elkezdte átnézni a ló egész testét, hátha talál rajta valami csípést, vagy bármilyen elváltozást. Utána a sztetoszkópjával mind két oldalon, több helyen meghallgatta a belső hangokat.
– Mi a baja? – kérdezte László idegesen.
– Sajnos a ló nem tudja megmondani, de amit egyből meg tudtam állapítani, hogy nagyon kevés a bélhangja. Mikor ürített utoljára bélsarat – kérdezte a doktornő.
László Gézára nézett, mivel ő nem tudott válaszolni a kérdésre.
– Tegnap délután, takarítottam ki a bokszát, azóta nem volt semmi – válaszolta Géza. – Az este bekészített abrakot sem ette meg.
Dr. Takács odalépett az önitatóhoz, és megnyitotta, hogy meginduljon a víz, azonnal elkapta kezét.
– Ez a víz nagyon hideg – állapította meg. – Géza, hoznál vödörben kéz meleg vizet?
A lovász hamarosan megjelent, kezében egy vödörrel, ami félig volt töltve.
– Itasd meg – utasította a doktornő.
Fáraó mohón inni kezdett. Látszott rajta, hogy nagyon szomjas.
– Megnyugodhattok – kezdte a magyarázatot Dóra. – Iszik egy nagyot, utána sétálj vele addig, amíg a széklet meg nem jelenik. Szerintem fél óra múlva rendben lesz.
– Ott az itató – méltatlankodott Géza -, miért nem ivott?
– Egyszerű, nem szereti a hideg vizet – vette át a szót László. – Mától rendszeresen kapjon langyos vizet vödörből. Intézkedni fogok, hogy minden istállóban legyen hideg-meleg víz, hogy szabályozni tudjuk az önitatókból folyó ital hőmérsékletét. Biztos, a többi lónak is jót tesz, ha javul az ellátásuk.