A lóápoló 43. fejezet

43. fejezet

A lovardában kezdett megszokottá válni az ünneplés. A két asztal most Fáraó bokszajtajánál volt felállítva. Az előkészületekben tevékeny részt vállalt Éva is, aki a mai össztánc után igyekezett időben ide érni.
László, kapun áthajtó szerelvényét, az ünneplő társaság várta. Gyalog kisérték az istállóig. A sort most Füzesi doktor autója zárta, mert őket is meghívta László.
Zsófi vezette be Fáraót az istállófolyosóra, egészen a neki megterített asztalig. A ló nem kérette magát, azonnal megkóstolta a vizet, majd nekilátott a zab elfogyasztásának. Hűvös este volt, de ez nem zavarta az összegyűlt társaságot, és ahogy fogyott a pezsgő, úgy emelkedett a hangulat. Egymás után jöttek a munkatársak gratulálni a csapat tagjainak.
A lovarda többségi tulajdonosa, nem szokott megjelenni ilyen alkalmakkor, de most ő is együtt ünnepelt a beosztottakkal.
– Gratulálok –lépett oda Lászlóhoz, és nyújtotta a kezét.
– Köszönöm, Béla. Nem gondoltam, hogy te is eljössz.
– Ez nekem is ünnep, és nem akarom kivonni magam a jó eseményekből sem. Ezek a győzelmek növelik a lovarda elismertségét. Igaz, hogy kevesen vagyunk, de most bebizonyosodott, hogy a nagy társaságoknak is oda kell figyelni a mi versenyzőinkre.
– Remélem ez a fizetésekben is meg fog jelenni – mosolygott László főnökére.
– Ha a bevételeink nőnek, akkor természetes, hogy ez meg fog látszani a bérekben is – válaszolt talányosan Béla. – Arra gondoltam – váltott számára komolyabb témára -, hogy egy kicsit átszervezzük a működésünket. Amikor felvettelek, úgy gondoltam, hogy jó tréner leszel, és nem szóltam egy szót sem, amiatt, hogy elbújsz az amúgy fontos teendők mögé.
– Hosszú idő volt, amíg feldolgoztam a balesetemet.
– Tudom, ezért nem sürgettelek, de most eljött az idő, hogy azzal foglalkozz, ami előrébb viszi a társaságot. A papírmunkát bízd másra, te pedig koncentrálj arra, hogy minél több versenyzőnk legyen. Ha kell, akkor veszünk még olyan lovakat, akik jobban megfelelnek az elvárásaidnak.
– Már elkezdtem azokat a munkákat leadni, amik elvontak az edzői munkától, ezért vettem fel egy új lovászfiút – tájékoztatta főnökét László. – Szeretnék több tanítványt, amire a győzelmek után egyre nagyobb az esély. Ezért beszélgettem Zsófi győzelme után a Lovas élet újság, riporterével. A következő számban jelenik meg a cikk. Kértem, hogy előtte látogasson el ide, és írjon pár sort a lovardáról is.
– Ez jó ötlet, a reklám mindig jól jön – mondta Béla. – Ezt vártam tőled, és örülök, hogy végre a csapat élére állsz. A részleteket hamarosan megbeszéljük – nyújtotta ismét a kezét. – További jó ünneplést – mondta búcsúzás képpen.

László körülnézett az nevetgélő társaságon. Évát kereste. Előbb Petrát látta meg, épp egy pogácsát vett el a tányérról, amin egyre kevesebb volt. Évát a Füzesi házaspár mellet találta, akikkel nevetgélve beszélgetett. Megkerülve Fáraó farát, csatlakozott a kis csoporthoz.
– Gratulálok – mondta Füzesi ismét.
– Köszönöm, de egyszer már gratulált.
– Most a közelgő esküvőhöz – mosolygott az ifjú férjjelöltre. – Éva említette az örömteli eseményt. De beszéljünk inkább a lányomról – váltott témát a doktor. – Szeretnék fizetni Zsófi oktatásáért.
– Ő a kabalám – magyarázta László -, mondhatnám azt is, hogy kísérleti alany, de ez csúnyán hangzik. Vele tértem vissza a versenypályára, ő segített át a kezdeti nehézségeken. Nagyon jó tanítvány, és sokat köszönhetek neki. Úgy érzem, ő is szívesen tanul tőlem, és nem szeretném elrontani a kapcsolatunkat, ezért nem fogadok el az órákért semmit.
– Tiszteletben tartom, amit mond, de szeretném valahogy meghálálni, amit tesz – gondolkodott el egy kicsit Füzesi. – Egyezzünk meg, ha baj lesz a szívével, és esetleg műteni kell, akkor hozzám fordul – nevette el magát a doktor.
– Remélem soha nem lesz rá szükség – nevetett vissza László.
A beszélgetést Zsófi szakította meg, mert a semmiből előkerülve, megölelte edzőjét.
– Soha nem voltam még ilyen boldog – lelkendezett. – Nem tudtam, hogy ennyire jó érzés ott állni a dobogó legtetején, és látni, ahogy mindenki engem ünnepel.
– Szerintem, lesz még benne részed – ölelte meg László is. – Abban is biztos vagyok, hogy egyszer onnan fogod hallgatni a Magyar himnuszt.
Kibontakozott Zsófi karjai közül, megfogta Éva kezét, és elbúcsúztak a Füzesi családtól. Megkeresték Petrát, és hármasban sétáltak ki az istállóból
A fedett karám mellett elhaladva látta, hogy ketten, még ilyen késő este is lovagolnak. Vissza kellett fognia magát, hogy ne kiabáljon oda: – Lejjebb a sarkat, egyenesen üljön, hátrébb a csuklót – de nem tette, mert nem az ő tanítványai.
Magbotlott valamiben, még jó, hogy Éva belekarolt, és megtartotta. Ekkor jött rá, hogy nem a lába alá néz, hanem a kerek Holdat bámulja. Olyan nagynak, és közelinek látta, hogy a krátereket is ki lehetett venni. A tó vízében tükröződő képe megtört az enyhe hullámokon. Csendben sétáltak tovább, de szeme sarkából látta, hogy Éva, és Petra is ezt a képet csodálja. Elhaladtak a bokszok mellett, ahol az ajtó fölött érdeklődve kinéző lovak szemében is a Hold csillogott. Petra némelyikhez odalépett, és megsimogatta az orrát.
A séta László szobájánál ért véget.
– Nem baj, ha ma itt alszunk? – kérdezte Évát.
– Kicsit szűkösen leszünk, de ma nekem sincs kedvem haza menni.

Reggel korán ébredtek, csak Petra aludt tovább. Évának, és Lászlónak kicsit keskeny volt az egyszemélyes heverő, de feledtette a kényelmetlenséget, hogy ilyen közel lehettek egymáshoz. Halkan összeszedték a tisztálkodó eszközöket, és elsétáltak a mosdóhoz. A víztől felfrissülve értek vissza a szobához.
– Nincs kedved lovagolni egyet? – kérdezte, pedig tisztában volt vele, hogy Éva még nem ült lovon. – Szeretek ilyen szép időben reggel kilovagolni – tette hozzá kedvcsinálásként.
– Én nem tudok lovagolni – szabadkozott Éva.
– Nem kell tudni, te csak utas leszel, csak élvezned kell a jó levegőt, és a látványt.
– Egyszer úgyis meg akartam próbálni – adta meg magát.
Csendben készülődtek a szobában, nehogy felébredjen a kislány. László felhúzta a csizmáját, utána benyúlt a szekrénye aljába, és kivett egy másik párat, amit odanyújtott Évának.
– Ezt vedd fel! – súgta a fülébe.
Éva csodálkozva forgatta meg a kezében a lábbeliket, megállapítva, hogy ezt még eddig senki nem használta.
– Neked vettem – világosította fel László.
Gyorsan befejezték az öltözködést, és egy-egy kobakkal a kezükben kisurrantak a szobából. Az istállóban Gézába ütköztek.
– Jó reggelt – üdvözölte őket. – A reggeli lovaglás csodálatos dolog – dünnyögte a nem létező bajusza alatt, mosolyogva.
– Jó reggelt, Géza – fogadták egyszerre a köszöntést. – Segítenél felnyergelni két lovat?
– Évának Marcipánt javasolnám – fejtette ki véleményét kéretlenül.
– Én is rá gondoltam, nekem, meg Csillagfényt – fogadta el Géza ötletét László. – Te nyergeld Marcipánt – adta ki az utasítást.
Öt perc múlva készen volt mind a két ló. László nyeregbe segítette Évát, utána ő is felült a lovára. Marcipán állszíjára egy vezetőszárat rögzített, így Évának csak utazni kellett a lovon. Sétálva hagyták el a lovardát, az erdei ösvény felé.
Az erdőben nem mozdult a levegő, így mintha melegebb lett volna, mint a tó mellett. A párás reggelben, a lehullott, halott levelek fanyar illata terjengett. A lovak patája alatt susogott az avar. A fákon megmaradt levelek, a zöld kivételével ezer színben pompáztak. Éva nem tudott betelni a látvánnyal. Forgatta a fejét, hátha sikerül megpillantani az erdőt betöltő hangok tulajdonosát. A szeme lassan hozzászokott, hogy különválassza az faágak dzsungeléből az éneklő, vagy dolgozó madarakat. Mosolyra húzódott a szája mikor megpillantott egy önfeledten fütyülő feketerigót. Alatta a vastag fatörzsön, szorgalmas ütve fúróként dolgozott egy harkály. Egy másik fán riadtan futott be egy mókus az odújába.
László, kicsit gyorsabb tempóra váltott. Marcipán is felvette a sebességet, ettől Éva kénytelen volt abbahagyni a természet csodálatát.
– Elég rázós lett az út – panaszkodott Éva.
– Minden második lépésnél könnyíts ki – javasolta lovas szlengben László.
– Mit csináljak? – kérdezte csodálkozó szemekkel Éva.
– Minden második lépésnél emelkedj fel a nyeregben – magyarázta László, már érthetőbb nyelven.
Éva megpróbálta teljesíteni a feladatot.
– Ez így elég fárasztó – panaszkodott ismét.
– Ha megszokod, ezt a mozgást, akkor érezni fogod, a rugózás jó ütemét, és ki tudod használni a ló hátának mozgását, az segít az emelkedésnél – magyarázta László. – Maradj mindig egyensúlyban, a csípőd pedig, ne csak felfelé, hanem, fel, és előre mozduljon.
Éva a hallottak alapján változtatott mozgásán, és elkezdte figyelni Marcipán lapockáját. Amikor ráérzett a megfelelő ütemre, már nem mozgott olyan görcsösen.
– Úgy érzem, már alakul – mosolygott Lászlóra. – Így már valóban nem annyira fárasztó. Még szerencse, hogy a tánctól, edzett lábizmaim vannak, különben holnap izomlázam lenne – mondta, és nem azért, hogy panaszkodjon.
Így ügettek pár percig, utána László visszalassított lépésre. Marcipán ismét követte a mellette haladó ló példáját. Visszaültek a nyeregbe. Éva ismét körül tudott nézni, mert nem kötötte le figyelmét az ütem tartása. Látta, hogy visszaértek oda ahonnan indultak. Az istálló mellett László leugrott a lováról, és odalépett Éva mellé, hogy segítsen neki.
Amikor bevezették lovaikat, a bokszok előtti folyosóra, látták, hogy Petra is felébredt, és már talpig lovagló felszerelésben, várja, hogy Géza befejezze Rozsdás nyergelését.
– Én is lovagolok reggeli előtt – jelentette ki, lehetőséget sem adva az ellenvéleménynek.
– Jó, de nem egyedül – mondta László. – Géza, menj vele. A fedett karámban lovagolhat, de maximum, ügetésben. – adta ki az utasítást. – Közben, ha hibát látsz, javíts a tartásán, és a mozgásán. Vedd úgy, hogy a tanítványod.
László leszerszámozta a lovakat, majd követte Évát a zuhanyzóba.