A lóápoló 45. fejezet vége

45. fejezet

Az étterembe először Lajos ment be ellenőrizni, hogy minden a megbeszéltek szerint, van-e előkészítve. A főpincér megnyugtatta, hogy minden rendben van.
– Gyertek utánam – szólt ki a bejáraton a társaságnak. – Mutatom az utat – ment elöl, mint egy házigazda.
Bevezette a vendégeket, egy létszámukhoz képest nagy terembe. Hangulatos félhomály volt. A bejárattól balra, kéttagú zenekar már játszotta Verdi Aida bevonulási indulóját. Jobbra a terem végében hosszú asztal, úgy megterítve, hogy minden helyet foglaló a terem közepe felé néz. A bejárattal szemben lévő falnál még három asztal volt előkészítve, de evőeszközök nélkül. A zenekar előtt akkora szabadterület, hogy több pár is elfér, ha táncolni akar.
– Elég nagy terem ennyi embernek – jegyezte meg László -, és minek a többi asztal?
– Már csak ez a terem volt szabad, és nem akartam, hogy a többi vendég között keljen ünnepelni – zárta rövidre a kérdést Lajos. – A zenekar meg csak ráadás.
Alig foglaltak helyet, a pincérek máris munkához láttak. Mindenki elé letettek egy pohár pezsgőt.
Mikor megkapták italukat Lajos felállt, jelezve, hogy mondani szeretne valamit.
– Kezdeném azzal, hogy még egyszer gratulálok nektek, és örülök, hogy nem vártatok sokáig az esküvővel – indította pohárköszöntőjét. – Örülök, hogy egymásra találtatok. Színt hoztatok szürke napjaimba. Ferinek is itt kellene most ülni köztünk, de sajnos ő már nem tud. Idén elvesztettem egyik fiamat, de megtaláltam a másikat. Az első elvesztését soha nem fogom kiheverni – törölt ki egy könnycseppet a szeméből – de a továbbiak elviselésében nagy segítséget jelent, hogy végre ismét egymásra találtunk Lászlóval. Az pedig boldoggá tesz, hogy a házasságotokkal kaptam, egy lányt, és egy unokát is. Emelem poharam az ifjú párra – tartotta magasba italát -, legyetek nagyon boldogok.
Mindenki felemelte poharát is ivott. Alig foglalt helyet Lajos, szólásra emelkedett László.
– Szeretnék én is pár szót mondani – kezdte mondandóját. – Messziről kezdeném – tartott egy kis szünetet, mintha átgondolná mondandóját. – Már több mint öt évvel ezelőtt komoly balesetet szenvedtem. Örülök neki, hogy túléltem.
– Mi is – mormolták a többiek.
– Nagyon hosszú idő telt el azóta. Saját bajomon túl, magamat hibáztattam Harcos elvesztésért is. Nem tudtam feldolgozni, úgy éreztem megbuktam, alkalmatlan vagyok mindenre. Eltemettem magam a lovardában, ott legalább lovak között voltam, akiket mindig nagyon szerettem. Lassan fizikailag rendbe jöttem, de lelkileg nem. Tettem a dolgomat gépiesen, addig, amíg egyik este Zsófi meg nem kért, hogy nézzem meg a lovaglását. Csodásan csinált mindent, de akkor jöttem rá, hogy látom végre a lovast is a lovon. Tudok neki tanácsot adni, hogy mitől lenne jobb. Ő jó tanítvány, soha nem ellenkezik, mindent megcsinál, ahogy mondom. Öröm vele dolgozni, és még nagyobb öröm, amikor ez érmekben is megnyilvánul. Elvesztetten egyetlen testvéremet, akivel mindig jól kijöttünk. Ez egy kicsit visszavetett, de közben, alakult a kapcsolatom Évával, és Petrával. Ismét közel kerültem apámhoz, akit, mint kiderült alaptalanul vádoltam, és zártam ki az életemből. Közben jelentkezett Fanni a felkéréssel a nemzeti vágtára. Felébredtem, ezek az események, és főleg Éva ráébresztett, hogy van élet a lovardán kívül is. Örülök, hogy Éva a feleségem, és, hogy már hivatalosan is Petra a lányom – emelte magasba a poharát jelezve, hogy mondandója végére ért. – Köszönöm, hogy eljöttetek megünnepelni boldogságunkat. Egészségetekre! – fenékig ürítette poharát.
Mivel a pincérek úgy érezték ez volt az utolsó pohárköszöntő, mindenkinek a kezébe adtak egy-egy étlapot. Halk duruzsolás mellett válogattak. Géza és Fanni összebújva egy mappát néztek együtt, próbáltak egyformát keresni. Éva Petrával egyeztetett, hogy mi lenne megfelelő a kislánynak. László hamar választott, és amíg vissza nem jöttek a felszolgálók addig apjához fordult.
– Köszönöm, hogy elintézted ezt a különtermet, így tényleg sokkal meghittebb – hálálkodott. – Ami az előbb kijött belőlem, már régen nyomasztott, de nem hiszem, hogy az idegenekkel közös helyen elmondtam volna.
– Szívesen – mondta Lajos. – remélem, az étel is olyan finom, mint amilyen kellemes ez a hely.
A személyzet felvette a rendeléseket, közben beterítették az asztalt sörrel, borral, meg amit kértek a vendégek. Alig váltottak egymással pár mondatot, már el is kezdték felszolgálni a megrendelt ételeket.
Evés közben folytatódott a beszélgetés, és a koccintgatás. A zenekar kellemes halk aláfestő zenét játszott, nem zavarva a hangerővel az ünneplőket. Hamar kiürült minden tányér, és gyorsan elhordták a szennyest. Pótolták az elfogyott italokat.
Mindenki figyelmét magára vonta a zenekar a magasabb hangerővel megszólaló tussal. A szintetizátor dobgépéből egyre hangosodott a dobpergés, majd a cintányér hangjára a kitáruló ajtóban megjelent a kétemeletes esküvői torta. Az asztal közepére tették, Éva, és László elé. Mellé készítettek egy tortavágó kést is.
Az új házasok közös erővel felvágták, első közös tortájukat. Az első szeletet Petra kapta, mert ő volt a leg izgatottabb. A másodikat Lajos elé tette Éva, utána sorban mindenki elé vitt egy szeletet. Lászlóval közösen osztoztak egyen, és nem vesztek össze rajta.

Már egy ideje csak iszogattak, és a beszélgetés is kezdett laposodni, ekkor Lajos oda intette az egyik pincért és a fülébe súgott valamit, majd a társasághoz fordult.
– Úgy látom kicsit alább hagyott a hangulat – vonta magára figyelmet. – Azt mondtátok, hogy az esküvőn nem szeretnétek nagy felhajtást, ezért vagyunk ennyien. Viszont nem eset szó a lakodalomról, ami most kezdődik.
A zenekar ismét tust húzott, a cintányérra kitárult az ajtó, és népes társaság kezdett beözönleni rajta. Mindenki kezében egy pohár, pezsgő. Elöl Béla a lovarda tulajdonosa, mögötte a beosztottjai, utánuk Füzesi doktor, és a családja. Majd, követte a társaságot Éva tanítványai közül az a három pár, akik olyan régóta járnak hozzá, hogy már a barátainak tartja őket. Béla kivételével helyet foglaltak az evőeszköz nélküli asztaloknál.
– Köszöntöm az ifjú párt – kezdte mondandóját Béla. – Ha azt hittétek, hogy ezt a jeles napot a barátok nélkül ünnepelhetitek, akkor nagyon tévedtetek. Még szerencse, hogy Lajos megkeresett, és megkért, hogy szervezzem meg ezt a meglepetést. Nekem pedig Petra segített, azzal, hogy Éva telefon regiszteréből kimásolta az itt megjelenő tanítványainak a számát, így őket is meg tudtam hívni. Emelem poharam rátok – nagyot kortyolt a pezsgőből. – Kérem az ifjú párt, hogy az első táncukkal nyissák meg a lakodalmat.
Mindenki ivott, a zenekar tangóra váltott, és növelte a hangerőt.
László felállt, és kezét nyújtotta feleségének. Kézen fogva mentek ki a zenekar elé, és táncolni kezdtek. Hamarosan megtelt a táncparkett a párokkal. Fanni, és Géza szinte egymásba bújva lépkedett a zene ütemére. A következő számra lekérték Évát, így László felszabadult annyira, hogy oda menjen apjához.
– Köszönöm – mondta neki -, de ha már így megszervezted, akkor neked is táncolnod kell. A helyedben nem hagynám egyedül ücsörögni Rózsát.
– Már én is gondolkodtam rajta, de egy kicsit be vagyok rozsdásodva – szabadkozott fia előtt. – Csinos asszony, már a házasságkötő teremnél kiszúrtam – mosolygott Lászlóra.