Minden csak egy kis hibával kezdődik. Azt gondoltam, mikor felvettem, senki sem fogja észrevenni, igazából még én sem. Elindultam az egyetemre, anélkül, hogy megvarrtam volna a sötétkék harisnyámat. Időközben minden ok nélkül a lyuk egyre csak nagyobb lett, és már nem lehetett nem észrevenni. Se nekem, se a környezetemnek nem. Azt gondoltam, minden megjavítható, szégyelltem a lyukas harisnyámat, de az enyém volt. Senkinek nem volt ilyenje.
Végül már irritált, fáztam, és befújt a fagyos szél a lyukon. A bőröm alá vitte a hideget, én változtam kékessé. Megfagyott az érintésem, a lépésem, még az érzéseim is, minden életidegen lett.
Az igazság az, hogy próbálkozhat bárki megvarrni a harisnyát, de sosem lesz olyan, mint a szakadás előtt. Én pedig csak bénán tudok varrni, még ha meg is tanítanak rá, nem lesz szép munka, nagy az esélye, hogy előbb-utóbb ismét kettészakad.
4 hozzászólás
Én ugyan nem viseltem női harisnyát, de hasonlókkal kínlódtam a Te korodban, amikor a zoknim lyukadt ki. Mert új zoknira nem volt pénzem, megvarrni pedig olyan ügyetlenül tudtam, ahogy te is meséled. Nagyon tetszik az írásod, mert eszembe juttatta az én fiatalságomat.
Szeretettel gratulálok: István
Úgy látom sokunk "problémáját" vetetted papírra. Hasonló harisnyába, járok, jártam. Utálok varrni. :)))
Tetszett az írásod: Ica
Kedves Ica, kedves István!
Én elsősorban az átvitt értelemre gondoltam, a világon minden metafora, csak hagyni kell, hogy átjárjon. 🙂
De örülök, hogy így is tetszett.
Szia Dorothy! 🙂
Minden megjavítható! 🙂 persze: olyan már nem lesz, de ahol tört, szakadt, ott lesz erősebb… Néha úgy érzem, a kínoktól, fájrdalmainktól cafatosra szakad a lelkünk, s lengnek körülöttünk, mint egy ősi, ódon, viseltes köpeny… de idővel, mint a sebek, szárnyakká forrnak fordraink…
De aki nem nyűvi azt a szűk köpenyt, talán alábújhat mindig, de szállni sohsem fog vele! 🙂
Tetszik Nekem az a szaladó szem a harisnyán… persze: valami apró hibából indult, s talán az egész elfoszlik…így valami csodásat szősz hozzá, belőle! 🙂
Szeretettel: Gabe!