A málnabokor tanítása

A férfi húzta a száját. Felesége egy kerek formájú műanyag ételhordóba rakta a málnát. Púposan.
– Idén először van málnánk, s most odaadod Zitáéknak az egészet?
– Anitának születésnapja van, Zita megkért, hogy adjak neki egy keveset. A szülinapi tortába kell. Baj?
– Hát… Én is ettem volna belőle.
– Ott van… egyél, van még elég.
– Van, de… De az már nem olyan sok…
A nő a fejét csóválta.
Másnap a férfi találkozott Zitával a szomszéddal.
– Szia Zita! Na hogy sikerült a torta? Anita örült neki?
– Finom lett, el is fogyott mind, de végül nem a ti málnátokkal készült, hanem eperrel. Viszont a málna is mind elfogyott, nagyon finom volt, köszönjük.
– Nincs mit, szívesen adtuk.
Otthon a férfi elújságolta feleségének, hogy nem is a málna került a tortába, s hogy igazán adhattak volna legalább a gyerekek egy-egy szeletet a málnáért cserébe.
– Hagyd el. Nem nagy dolog. Lehet, hogy sokan voltak, s nem jutott.
Pár nap múlva a férfi egyedül volt otthon. Nézte a málnabokrokat, látott rajta szép pirosakat, elkezdte szedni. Egy kis csészét vitt ki abba kezdte. Bebújt a bokrok alá, végigment a soron. A végén egy kerek formájú műanyag ételhordó lett tele. Hű de jó, azért nekünk is jutott egy tállal. Pár nap múlva ismét leszedett ugyanennyit. És még két hétig jó pár műanyag éthordó telt meg.
Az eset után a férfi még két hétig szedte a málnát – megszégyenülten. Megszégyenülten, mert a málnabokor tízszer annyit adott, mint amennyi a szomszédé lett, megszégyenülten, mert azt találta mondani Zitának, hogy szívesen adták, s azért, mert többes számban beszélt.
A férfi aztán arra gondolt, hogyan lehetne jóvátenni kapzsiságát és álszentségét. Szedett hát egy tálkányi málnát és odaadta a másik szomszédnak.
A férfi még sokáig a málnabokor alatt térdelt, s a szúrós málnabokor – ki ízletes, édes piros gyümölcsöt ád – föléje hajolt, s így tanította: „Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.”