A Móki

Kopogtatást hallottam, a bejárati ajtón, amin felül egy téglalap alakú üveg lett bevágva. így meg lehetett állapítani, ha kint várakozik valaki. Csengőt nem szereltek fel, nem is igazán tetszett, de a családi házakban, ez régebben ritkaság számba ment.

Kis idő elteltével újból hallottam. Megállt kezemben a portörlő rongy, és lassan indultam az ajtó felé. Senkit nem láttam, de újból hallottam, most már erőteljesebben. Ami furcsa volt, Dinó, a kutyánk nem ugatott. Elfordítottam a zárba a kulcsot, és ott állt Móki, a mezőőr.
-Hát te? A frászt hozod rám! Olyan kicsinek lettél teremtve, mint a kutya ülve. – mosolyogtam kissé megkönnyebbülve.
– Nem akartalak én ijesztgetni. Jó- jó, csak nem látszott a fejed búbja az üvegen keresztül, ott felül. Hallottam én valami kopogtatásfélét, de egészen nem voltam biztos benne.
– Mi a helyzet? Jól vagytok? Gyere beljebb, ha nem sietsz. Feldobok egy kávét.
– Éppen sok időm nincsen, hoztam egy kis melót a párodnak. Nincs most itthon, intézi a dolgait, de hagyd csak itt nyugodtan. A puskaszíjat kellene megjavítani, ő már tudja, miről van szó, tegnap megbeszéltük.

– Várj! Beviszem a műhelybe gyorsan, no, ülj már le!
Mókinak, roma felesége lett. A szülők hallani sem akartak erről a házasságról. Móki édesanyja a faluban az élelmiszerboltot vezette, apja vasutas volt. Köztiszteletben álló emberek. Testvére diplomás ember, tehetős család lányával állt oltár elé.

Móki is leérettségizett, de tovább nem folytatta a tanulmányait felsőbb iskolában. Értelmes ember volt, jól vágott az esze, minden témához hozzá tudott szólni. Társasági emberként is megállt a helyét.

Ez a mezőőri állás, amikor megüresedett, elvégzett egy átképzést, és elvállalta. Gazdálkodtak otthon, sok állatuk volt, disznók, kecskék nyulak, baromfik.
Mari, a felesége ezért otthon maradt, a két gyerekkel, és tevékenykedett az állatok körül, a háztartás, a gyerek, volt mit tenni nap, mint nap.

Móki szülei szinte belebetegedtek ebbe a házasságba, de semmit nem tudtak tenni, mint beletörődni.
Szidi néni, igyekezett palástolni fájdalmát, de megszerette a menyét idővel. Sok divatos, szép ruhát vásárolt, neki, példát mutatva hetente fodrászhoz mentek együtt, és az unokák is kárpótoltak mindent.
Csinos volt Mari, mindig ápoltan láttam, annak ellenére, hogy a nap sok órájában, az állatok között volt.

Kedvesen beszélt, mosolygott, a gyerekeket szépen nevelték. A házukban patyolat tisztaság volt mindig. Igyekezett. A bőre árulta el, hogy roma, a beszéde, és persze azok a jegyek, amelyek a vonásokat mutatták. Ő nem tanult tovább.
Édesanyja, még az az igazi bőszoknyás cigányasszony, kis ház, szegénység. Ez jellemezte a családot.
Testvérei mondogatták is mindig. – De kikupálódott, kivakarózott, ez a Mari.

A kávé mellett, beszélgettünk egy kicsit, majd ígértem, úgyis megyünk a városba valamelyik közeli napon, és akkor a szíjjal beugrunk, addigra biztosan készen lesz.
Sokszor gondolkodtam én is azon, és nem értettem hogyan keveredhetett össze a Marival? Híre volt régebben, mondogatták, megbolondult ez a Móki. Aztán minden, ami csoda, ez is csupán három napig tartott, az esküvő után.

Egyszer vacsorára voltunk hivatalosak náluk, hát olyan kaját rittyentett, hogy ámulat. Tudva lévő dolog, a romák nagyon tudnak főzni. A húsleves aranylott, az íze fenséges volt, a zöldségek nem agyonfőve, de ízletesen puhára voltak főve. A töltött csirke töltelékében, gomba került, ami egy igazán kellemes ízt kölcsönzött, és a zserbó, az az igazi falusi nem sajnálok semmit belőle kategória volt. Kitett magáért.
Mégiscsak jól választott ez a Móki!- nyugtáztam magamban.

Ez tartott, egészen odáig, míg elérkezett a nap, és az autóba ülve, elindultunk a városba. A puskaszíj az ölemben, készen arra, hogy beadjuk. A nagy meleg miatt az ablakot letekertem, és ahogy befordultunk az udvarba, az autó leállítása után, rikácsolás félét hallottam.
– Mi ez?- fordultam a férjemhez.
– Ki ordibál, ilyen eszeveszettül? Hát a Mari! Nem hallottad még?
– Én? Dehogy hallottam, és micsoda szavak hagyják el a száját! Káromkodások, szitkolódások. Szegény Szidi néni, ha ezt hallaná. Úristen! Egészen letargikus állapotba kerültem.

– Gyere csak be velem. Majd meglátod, nem fogja magát akkor sem visszább.
– Nekem ebből, már most elég volt. Dehogy megyek én beljebb! Add oda, amit hoztunk, és gáz, menjünk innen. – legyintettem.
Móki papucs lett. Nem mostantól, csak én lettem ennek most fültanúja. Aki sűrűbben bejáratos volt hozzájuk az volt tisztában ezekkel a dolgokkal. Állítólag, Mari vitte a puskát, mindenben. A férje ugrott, mint a nikkelbolha, bármi volt is az óhaj-sóhaj. Olyan kétélű lett az egész számomra. A külső megnyilvánulások, mennyire tévútra képesek mindent vinni.
Meggyőződésem, hogy köze nincs ennek ahhoz, hogy Mari roma, mert a magatartás, az származástól mentes.

Mégis több helyről hallottam, hogy kellett ennek a Mókinak roma nőt feleségül venni, és, hogy a fejébe szállt a jólét. Az alaptermészet az megmarad, bármennyire is hiszi az ember, hogy nem. Ami a vérben van, az ott is marad.

Nem tudom. Egyet azért megállapítottam, méghozzá azt, hogy minden szög egyszer kibújik a zsákból.