A nagybetűs ÉLET 5/5.rész

Miután faképnél hagyta Hédit, s az utca forgatagában találta magát, Eszterből kitört a zokogás. Barátnői két oldalról belé karoltak, Eszter hálás pillantást vetett rájuk, s kérte, hogy tűnjenek el valahová gyorsan, nem akarja, hogy Hédi lássa a könnyeit. Ágnes körülnézett, gyorsan felmérte a terepet, s azt javasolta, menjenek be a templomba, ott kellően hűvös is van, s Hédinek biztosan nem jut eszébe ott keresni őket.
Ott, a templom hűvös, félreeső zugában végre kisírhatta magát Eszter, hol az egyik, hol a másik barátnője vállán. Az évek óta felgyülemlett feszültség, most viharként tört fel belőle. Jól esett kiönteni a szívét, s végre kisírhatta magát úgy istenigazából.
Mire nagy nehezen felszáradtak Eszter könnyei, kijöttek a templomból, már jócskán alkonyodott.
Megállapodtak, hogy az öt évenkénti találkozóknak egyszer s mindenkorra vége! Azonban ők hárman ezentúl gyakrabban fognak találkozni, segítik egymást, s mindent megbeszélnek. Úgyhogy Eszternek is mindenben a segítségére lesznek, csak hívja őket nyugodtan bármi gondja, baja van. Ebben maradtak!

Eszter, amikor magára maradt, még hosszú ideig kószált céltalanul. Kislánya nyári táborban van, csak az üres lakás várja odahaza. Nem volt kedve hazamenni. Nem mintha eddig jobb lett volna. Gábor vagy részeg volt és veszekedtek, vagy éppen valahol ivott… leginkább Hédinél. A közelmúltban egyszer követte. Szégyelli is magát miatta. Gábor abba a házba ment be, ahol Hédi lakott. Azután lassan összeállt a kép. Meg kellett tennie, a végére kellett járni a dolognak… Bizonyítékra volt szüksége. Hogy mennyire lesújtó volt számára a felismerés?… Ez már a múlt. A leszámolást a mai napra tervezte, előbb Gáborral, azután úgy tervezte, hogy a találkozó után Hédivel tart, s vele is közli a közlendőket. Nem úgy sikerült. Nem akarta Ágnest és Zsófit is bele keverni… de végül is nem bánja. Legalább ők kiálltak mellette… Legalább így nem maradt teljesen egyedül, rájuk mindig számíthat, jó barátnők… Nem mint az aljas Hédi.
Különös, eddig is nagyobbrészt egyedül volt otthon, most mégis idegenkedik az üres lakástól. Vége a házasságának, vége, végérvényesen!… Ettől megint sírhatnékja van… Milyen komisz az élet!
Amikor belépett a lakásba, látta, hogy ég a villany. Ott találta Gábort. Ült a fotelben, mellette egy bőrönd.
– Hát te? Még nem mentél el? Hédi már vár! – mondta, némi gúnnyal a hangjában.
– Eszter, kérlek hallgass meg. – Gábor ezúttal színjózan volt – Elmegyek elvonókúrára. Már bejelentkeztem, csak téged vártalak, hogy elmondjam. Azután albérletbe költözöm. Ti vagytok az én családom! Bocsáss meg, tudom, vétettem ellened… nagyot hibáztam… szeretném jóvátenni ha még lehet… Én szeretlek téged, csak veled akarok élni. Ne szólj kérlek, most ne szólj semmit. Csak gondold át… ha meg tudsz bocsátani… Szólj, ha döntöttél! – Azzal felvette a bőröndöt, s távozott. Eszter, földbe gyökerezett lábbal, szinte tátott szájjal bámult utána.

Szeptember derekán Ágnesnek kislánya született. A hónap vége felé Eszter és Zsófi meglátogatta.
Ott futkározott a kis Robi is, csodaszép kisfiú volt. A baba egy tündér. Ágnes meg ragyogott a boldogságtól. Dani később levitte kisfiát a játszótérre, hogy kicsit magukra hagyják a barátnőket.
Eszter akkor mesélte el, hogy hogyan fogadta őt azon a napon Gábor, s hogy most már lassan eltelik a három hónap, amit elvonókúrán kell töltenie.
– És mit fogsz tenni? – kérdezte Ágnes érdeklődve.
– Fogalmam sincs! Ha látom ezt a családi idillt itt nálatok, a szívem hasad meg, nekem miért nem lehet ilyen családom, ilyen boldogságom? Hogyan higgyek neki újra, hogyan bízhatnék benne?
– Szíved szerint visszafogadnád, igaz? – kérdezett rá Zsófi.
– Nem tudom… félek… még egyszer nem tudnám, nem bírnám ugyanezt végigcsinálni. – mondta Eszter, s könnyek gyűltek a szemében.
– Figyelj! – szólt kedvesen Ágnes – Látszik rajtad, te még mindig szereted őt. Adj neki egy kis időt. Menjen csak albérletbe, hagyd, hogy megküzdjön érted. Ha valóban nem akar elveszíteni, akkor többé nem kockáztat. Tudod mit? Randizzatok, menjen együtt a család kirándulni. Idővel meglátod hogy alakul. Csak akkor fogadd vissza, ha tudsz újra bízni benne, csak akkor!
– Te mindig meg tudsz nyugtatni Ágnes! És milyen igazad van, most már magam is látom, ez a helyes út… ez az egyetlen út. Te olyan bölcs vagy Ágnes. Köszönöm!

Eszter megfogadta Ágnes tanácsát. Gábor albérletbe költözött, amikor kijött a szanatóriumból.
Hétvégén meghívta Gábort ebédre. Miett, a kislányuk nagyon boldog volt, hogy újra együtt a család. Máskor kirándulni mentek hármasban. Nagyszerűen érezték magukat. Ez így ment hétről hétre, hónapról hónapra. A kórházban is gyakran összefutottak. Egy ilyen alkalommal Gábor megkérdezte, van-e valami programja Miettnek délután, esetleg elvihetné moziba, ha Eszternek nincs ellene kifogása.
– Be van táblázva szegénykém egész délutánra, olyannyira, hogy elengedtem a barátnőjéhez éjszakára is. Majd talán máskor. – mondta Eszter sajnálkozva.
– Jó, rendben! – mondta Gábor, továbbindult, majd hirtelen megtorpant. – Eszter, és te, te ráérnél? Menjünk el mi ketten moziba! Mit szólsz hozzá.
– Miért is ne! Ránk fér egy kis kikapcsolódás.
A film után úgy döntöttek gyalog mennek haza. Azaz Gábor haza kíséri Esztert. Hosszan sétáltak a csillagos éjszakában. Mint régen, amikor megismerkedtek, villant be Eszternek. Éppen egy parkon mentek keresztül. Gyönyörű holdvilágos éjszaka volt. Csillagok milliárdja ragyogott az égen. Eszter gyönyörködött a csillagos égben, s ahogy így magasra emelt fejjel haladt, egyszer csak megtántorodott. Ha Gábor el nem kapja… kitudja hol köt ki? Így viszont Gábor karjai közt találta magát. Nézték egymást hosszan, majd Gábor megcsókolta. Olyan forró volt ez a csók, mint az a hajdani első csók, emlékezett vissza Eszter. Hosszan álltak ott összeölelkezve, mindkettőjüknek ugyanaz járt a fejében: szeretlek, nem tudok nélküled élni, minket egymásnak teremtett a sors…
Hosszan álltak némán, egymás ölelő karjában, majd Gábor ki is mondta ezeket a szavakat, kábán, szerelmesen. Egymást átkarolva mentek hazáig. Eszternek bevillantak gondolataiba Ágnes szavai: …ha tudsz újra bízni benne, csak akkor! Igen, ez az a pillanat! A ház kapujában annyit mondott Gábornak.
– Maradj itthon, drágám! – Gábor felkapta Esztert, s a karjaiban vitte fel a lépcsőn, vitte be a lakásba. Ez volt a második nászéjszakájuk.

Egy év múlva Eszter gyönyörű kisfiúnak adott életet. Nála újra összejöttek a barátnők babanézőbe.
Eszter ragyogott a boldogságtól. Most már neki is szép és boldog családi élete van. Mindig erre vágyott. Igaz, nagyon meg kellett küzdenie érte, de végül is megérte. Most már biztos volt benne, hogy élete végéig tart ez az összetartozás, ez a boldog egymás mellett élés.

Itt véget érhetne a történet azzal, hogy mind boldogan éltek, és soha többé nem hallottak Hédiről.
Nem így történt.
Egy napon Zsófi izgatottan hívta fel barátnőit, hogy igen fontos mondanivalója van a számukra. Kérte találkozzanak minél előbb, mert nem bírja magában tartani a titkot. Persze mindketten tudtak egy órát szakítani a délutánjukból, s meg is jelentek Zsófinál a megbeszélt időpontban.

Ágnes és Eszter együtt érkezett. Útközben azon töprengtek, mi lehet az a nagyon fontos, ami nem várhat, vagy lehet, hogy Zsófi túloz?
Amíg Zsófi betessékelte vendégeit a nappaliba, folyton csacsogott, hogy még egy kuncsaftját is lemondott most ez miatt, igaz megígérte neki, hogy egy másik időpontban ingyenes kezelést kap, örült is neki a hölgy nagyon, így reméli nem fogja elveszíteni a vendégét.
– Vágjál már bele, mert fúrja az oldalunkat a kíváncsiság! – szólt Ágnes mosolyogva.
Több sem kellett Zsófinak, csak úgy ömlött belőle a szó.
– Képzeljétek, felkeresett Hédi. Na, ne meresszétek úgy rám a szemeteket, mert nem folytatom…
– Hogy mikor történt? Várjatok csak… úgy két hónappal ezelőtt… Jó, jó, nem akartam szólni, nem tudtam Eszter?… Aztán láttam, hogy minden rendben, már régen túl van mindenen, meg azóta történt még valami… Jajjj, hagyjátok már, hogy elmeséljem… No szóval, ide jött a szalonba, de négyszemközt akart velem beszélni, így hát behívtam a lakásba. Ha láttátok volna?… Alig ismertem rá. Ha lehet még soványabb volt mint valaha, se smink, se semmi. No, gondoltam itt tényleg nagy baj lehet. Azután elkezdett panaszkodni, hogy az Adriano rajtakapta a szeretőjével. Fel is pofozta, azután azt mondta be fogja adni a válókeresetet, s faképnél hagyta. Persze Hédinek volt annyi lélekjelenléte, hogy elrohant egy bankba, de a legnagyobb meglepetésére zárolva volt a bankszámla. Azután Adriano a motorcsónakjával neki száguldott egy sziklának. Öngyilkos lett az az átkozott féreg, így mondta Hédi, csak még előbb elintézte, hogy minden vagyonát a gyerekeire hagyta, hogy Ő ne örökölhessen semmit. Végül is csak az a pesti lakás maradt az övé, mert az az ő nevén volt. Hédinek meg éppen fogytán volt a pénze. Persze, mikor a pasi, mármint a szeretője megtudta, faképnél hagyta gyorsan. Hédi arra számított, hogy én munkát adok neki. Neki, aki soha nem dolgozott, semmit nem csinált soha életében… hát hülye vagyok én, csak nem teszem kockára miatta a szalonomat. Különben is minden munkahely be van töltve, a csajok nagyon rendesek… mondtam, sajnálom nem segíthetek. No, jól meg is haragudott rám. Üvöltözött velem, elmondott mindennek… azt vágta a fejemhez, milyen barát vagyok én? Én meg vissza szóltam neki, hogy amilyent érdemelsz… Dúlt-fúlt mérgében, de végül elviharzott. Na, ezt nem is meséltem volna el, de ti is bizonyára hallottatok arról a bankrablásról, ami a közelmúltban történt…
– Csak nem Hédi volt? – kérdezte Eszter csodálkozva.
– Jajjj Eszter, dehogyis, te nem nézel híradót? Elfogtak egy fiatalembert, meg is találták nála az elrabolt 140 millió forintot. Na, most figyeljetek! – az asztalra oda volt készítve a laptop, felnyitotta, bekapcsolta – Nézzétek, az egész sajtó ezzel van tele… – egyszerre sikoltott fel a két lány. – Atyaég! Ez Hédi! Bilincsben! – Zsófi sietett a magyarázattal.
– Ma hallottam a híradóban, hogy a fiatalember vallott… Volt neki felbujtója… Miatta tette, illetve ő vette rá. Ez Hédi volt! Már le is tartóztatták. Most mit szóltok ehhez, furdaljon a lelkiismeret, hogy azért tette, mert nem adtam neki munkát?
– Nem tartatok gonosznak, ha azt mondom, hogy némi elégtételt érzek? – szólt Eszter csendesen – Hiszen annyi embernek tette tönkre az életét, ideje, hogy ő is bűnhődjön!
– Meg tudlak érteni Eszter, – mondta Ágnes egészen nyugodtan – neked viszont ne legyen lelkiismeret furdalásod Zsófi, ismerted Hédit, mind ismertük… mindig csak a saját érdekeit nézte, bármire képes volt, kész volt bárkit tönkre tenni, amint a mellékelt ábra is mutatja! Nem te vagy a hibás. Tudtam előre, hogy előbb utóbb történni fog vele valami, valami helyrehozhatatlan… Ő maga juttatta magát ide, a mérhetetlen egoizmusával. Az az út, amit ő járt, az ide vezet. Nyugodjatok meg, nem tehetünk semmit. Azt kapta, amit megérdemelt!

V É G E!