XII.
Megalázó ítélet és kegyetlen bosszú
Tyr kiadta a parancsot, hogy zárják a fiút a palota börtönébe. Szelim rémülten gondolt arra, hogy az apja nyilvánosan megtagadta, és elfordult tőle. Ha Tyr kezébe adták a büntetését, akkor neki vége. De ennek ellenére örült, hogy, még ha erőszakkal is, de megkapta Antoniát. A fiút bezárták az egyik cellába, s magára hagyták.
A szalonban ez alatt Tyrpolis ura így szólt a vendégeihez.
– Bocsássanak meg, de nem tehettem mást.
– Nem kell bocsánatot kérnie. Szelim szégyene a mi szégyenük, ahogy Antonia királynéé az Öné is.
Tyr hallgatott. Igen, a perzsa királynak igaza van ebben. A szégyen közös, de a bosszú is az lesz! Valami igazán szokatlant kell kieszelnie a herceg megbüntetésére.
– Mondja csak, Mohamed, Önök milyen büntetést alkalmaznak azokon, akik megbecstelenítenek egy asszonyt?
– Általában lefejezzük őket.- mondta szárazon a király.- Az ilyenek nem érdemelnek mást!
– Értem. De én ezt a dolgot másképp látom.
– Hogyan? Mit akar ezzel mondani?
– Azt hogy nem mindenkinek jár halálos ítélet. Én csak az olyan reménytelen eseteket ítélem halálra, akikről biztosan tudom, hogy nem segít rajtuk semmi más.
– Milyenek ezek a személyek, akiket a büntetés nem változtat meg?
– Példának okáért az őrültek. Tegyük fel, hogy megháborodott, és megölte a szüleit, mondjuk… 24 éves korában. Az illetőt hiába zárom börtönbe, vagy kényszerítem életfogytig tartó bányamunkára, nem fog megváltozni vagy megbánni semmit, mert az elmeállapota nem megfelelő erre. Nem rendelkezik a belátó képességgel.
– Ez igaz.
– De gondolom a herceg, rendelkezik ezzel a képességgel, és nemsokára bevallja, hogy mekkora hibát követett el. Ám mivel még szinte gyerek, nem akarja majd vállalni a következményeket.
– Hogy mondhat ilyet a fiamról?- kiáltott fel a királyné ijedten.- Ő nem gyerek!
– Az Önök országának törvényei szerint talán már nem, ahogy az itteniek szerint sem az, de nem törvények szerint mondom valakire, hogy felnőtt-e vagy sem. Másképp ítélkezem az emberek fölött. A herceg léhasága és felelőtlen magatartása gyerekké teszi a szememben. Egy érett, megfontolt férfi tiszteletben tartja mások tulajdonát, mindig igyekszik megfelelően cselekedni, és nem ragadtatja magát ostobaságokra. Az embernek nem elég, hogy biológiailag legyen érett. Ha nem nő fel mentálisan is, akkor hiába érett, nevetségessé válik a világ előtt a gondolkodásával. Értik ugye?
– Igen.
A pár elgondolkodva hallgatott. Igen, Tyr-nek igaza van. Csak az fájt nekik, hogy egy idegen király mondja meg nekik azt, hogy a fiúk még nem teljes értékű felnőtt. Nehéz volt ezt nekik megemészteni. De nem volt mit tenni.
– Későre jár, és szeretnénk holnap indulni.- mondta csendesen a király.- Ha nem bánja, visszavonulunk. Gyere, kedvesem.
A királyné belekarolt a férjébe, s indultak. A hadisten udvariasan elkísérte őket, majd elköszönt, s bement Antoniához. A hold épp a lány ágyára sütött, s a férfinak megakadt a szeme a lány arcán. Nézte az arcát, melyen már látszottak a kék-zöld foltok, melyeket Szelim ökle okozott neki, s a megszáradt vér a szája sarkában. De tudta, hogy ezek nem fájnak annyira neki, mint az a kár, amit a herceg erőszakos közösülése okozott neki. De a külsérelmi nyomok alatt ott volt még a lelkének sajgó sebet, melyre az orvosok nem tudnak gyógyírt adni, s melyre a legjobb orvosság az idő. Tyr leült az ágy szélére, úgy maradt egészen hajnalig. A néha megmozduló vagy halkan nyöszörgő Antoniát megsimogatta, mire megnyugodott. Néha ő is elszunnyadt, ám azonnal éber lett, mikor a királyné megmozdult, de aztán visszaaludt. Antonia hajnalban felébredt, s kissé megilletődötten nézett szembe az épp az ágya végében ülve alvó hadistennel, aki a megmozdulására kinyitotta a szemét.
– Te meg mi az ördögöt keresel itt?- kérdezte, miközben óvatosan felült.
– Vigyáztam rád. No meg megálmodtam, mit tegyek Szelimmel.
– És milyen büntetést álmodtál meg neki? Remélem a legirtózatosabb Halált.
– Nem, nem azt. Valami sokkal rosszabbat.
– No, csak! Mi lehet vajon a Halálnál is rosszabb?- nézett nagyot a lány.
– Az Élet, melynek további részét megszégyenítve kell leélned.
– Ezt nem értem. De nem is akarom, csak az a lényeg, hogy ez a patkány ne legyen itt sokáig! Végezz vele minél hamarabb, és legyen vége ennek az egész komédiának!
– Félek tőle, hogy ez inkább egy sötét tragédia, mint komédia.- mondta sötéten a hadisten, s kinézett az egyre világosodó ablakon.- De egyet tudok. A legnagyobb szégyent fogom a fejére hozni, ami csak érhet egy férfit.
– Milyen lehet az a szégyen?- kérdezte csendesen a lány.- Mivel lehet egy férfit igazán megtörni?
Tyr gonoszul elvigyorodott, előrehajolt, és intett a lánynak, hogy tegye ő is ezt. Antonia óvatosan előrehajolt.
– Egy férfinak az a legnagyobb megalázás, ha megfosztják a férfiasságától!
– Mi? – nézett rá hitetlenkedve a lány.
– Úgy van, ahogy mondom. Ez olyan egy férfinak, mintha elvesztené a személységét. Én, pedig pontosan erre készülök.
– Vagyis kasztráltatod? Ennél jobb, ha személyesen lefejezed!
– Nem! Azt akarom, hogy úgy szenvedjen, ahogy te szenvedtél, és úgy szégyenkezzen, mint ahogy most te szégyenkezel!
Antonia elmosolyodott. Tyr gonoszsága egyszerre volt ijesztő, és vonzó, maga sem tudta miért. Tudta, hogy most a hadisten elköveti élete legnagyobb bosszúját, és ez valahogy nagyon is legyezte a hiúságát. Férfi még így sosem állt bosszút érte. Elmosolyodott, s kiélvezte ennek a bizonyosságnak az ízét.
– Látom, tetszik az ötlet.
– Igen, nagyon. Bár sajnálom, hogy nem bosszulhatom meg magam személyesen. De azt hiszem te most ezzel a döntéseddel kétszeresen is megbosszulsz.
– Így lesz, kedvesem, és most magadra hagylak, hogy rendbe hozhasd magad. Vagy szeretnéd, hogy segítsek?
– Hát ha az arcomat, meg a karomat elvállalod akkor már az is segítség. – mosolyodott el a lány.
– Elvállalom. Hozok egy kis vizet, meg valami fertőtlenítőt.
Rövidesen a férfi óvatosan nekilátott a gyógykezelésnek. Antonia fintorgott, mivel a fertőtlenítő csípte a sebeit, ám a hadisten óvatos, gyengéd mozdulatai kárpótolták a fájdalomért. Rövidesen készen voltak. A lány sebei szépen be voltak kötve.
– Nagyon szépen köszönöm.- bólintott a lány.
– Szívesen. Antonia szeretnék kérdezni valamit.
– Csak tessék.- mondta a lány.
– Szeretném megnézni, mekkora kárt tett benned Szelim tegnap. Megengednéd?
– Nem! Szó se lehet róla! Nem nyúlhatsz be oda!- kiáltott fel a lány, s megpróbált lábra állni, de azonnal belehasított a fájdalom, s a Tyr nem kapja el, azonnal elesett volna. A királynénak valahogy jól esett most az erős férfikar szorítása.
– Pedig szeretném megtudni. Nem bízol bennem?
– Nem erről van szó, de akkor is! Ez a legbelsőbb magánszférám, ide senki sem nyúlhat be! Te engednéd, hogy benyúljak a nadrágodba ha nem akarod?
– Természetesen nem! De ha engem rontanának meg, és a férjem, aki már néhányszor járt bennem, erre kérne, megtenném, mert megbíznék benne.
– Jó legyen, de óvatosan, mert nagyon fáj!- morogta megadóan.
Óvatosan a hátára feküdt, s felhúzta a lábát. Tyr pedig középső ujját óvatosan a lány hüvelyébe tolva megkezdte a vizsgálatát. Mikor teljesen benne volt, elgondolkodva bólintott. Érezte a lány hüvelyének falát, melyen horzsolások voltak jelezve megerőszakolója hevességét.
– Szép kis zúzodások. – jegyezte meg a férfi, s kihúzta a lányból az ujját. – Jó nagy dákója lehet a fickónak!
– Ezt a témát inkább hagyagoljuk, kérlek szépen. Most mi legyen?
– Te szépen megoldod a többit, én meg elrendezem a büntetést. Pihenj, szerelmem, és erősödj!
– Mikor akarod Szelimen végrehajtani a tervedet?
– Minél hamarabb! Ne félj, nem élvezi sokáig a tyrpolisi börtön kényelmét! De neked most ő legyen a legkisebb problémád! Most csak magaddal törődj, megegyeztünk?
– Igen.
Tyr ezek után elment, és magához hívatta a minisztereket. Mikor a miniszterek megérkeztek a hadisten bezárkózott velük a trónterembe, és ott tárgyalták meg a büntetést. Egyesek megkérdőjelezték, hogy csak így, tárgyalás nélkül akarja a király végrehajtani a maga által hozott ítéletet, mások pedig a büntetés súlyosságát vagy épp az utána maradó szégyent kifogásolták. Ám volt néhány ember, akik csak úgy, mint a hadisten, úgy gondolták, hogy ez a büntetés a legjobb fizetség egy ekkora szégyenért. Végül azonban elfogadták Tyr javaslatát, s aláírták Szelim megszégyenítéséről szóló hivatalos iratot, melyet Tyr kiadott a helyi írnoknak, hogy többszörösítse, s ragasszák ki a városban. Aztán más egyéb ügyekről is beszéltek, köztük a város felújításának költségéről, melyet lassan ki kellett fizetni. Öt óra múlva mindenki távozott. Tyr lement a börtönbe, s kiadta a parancsot a parancsnoknak, hogy holnapra minden legyen kész Szelim megbüntetésére. Épp kifelé tartott a börtönből, mikor eszébe jutott a herceg. Megkereste a fiút, aki épp a cellája sarkában guggolva aludt. Belépett hozzá, és megszólította:
– Szelim!
A herceg felriadt, s rémülten nézett Tyr arcába. Azon az arcon érzéketlenség tükröződött, a szemében, pedig megvetés és kegyetlenség lobogott. Ez rettenetesen megrémítette a herceget.
– Mit akar tőlem?- sikoltott fel.- Miért akarja látni a kínlódásomat, és a gyötrődésemet?
A háború istene eleresztette a füle mellett a kérdést, és így szólt:
– Azért jöttem, hogy közöljem veled, hogy készülj! Holnap végre hajtatom rajtad az ítéletet, amit hoztam!
– Megöl?
– Nem, annál sokkal rosszabbat fogok veled tenni! Neked a halál megváltás, és egérút, én, pedig ezt nem adom meg neked!
– Akkor mit fog velem tenni?
– Majd holnap megtudod!
Távozni akart, ám Szelim elkapta a nadrágja szárát. Tyr meghökkent, és elnézett a fiatalemberre, aki arccal a földre borulva kényszeríttette maradásra. Tyr-nek ismerős volt ez a mozdulat, és azt is tudta, honnan. Frigg is ezen a módon közölte vele utolsó akaratát, mielőtt még meghalt volna. Mikor ez eszébe jutott, ingerülté vált.
– Mit akarsz?- kérdezte, s felemelte a fejét.
– Kérlek, légy velem kegyes, bármire is készülsz!
– Ha az én házamban vagy, tisztelned kell a szokásokat, és az akaratomat, de főleg a tulajdonomat! Te ezt nem tetted, így nem érdemelsz irgalmat!
– Tudom, uram, de mégis kérlek, gondold át bűnömet, s elkövetésének körülményeit, mielőtt kezet emelsz rám! Elismerem, hogy felrúgtam házad szabályait, valamint, hogy nem tiszteltelek sem téged, sem Antonia királynét. Kélek, ha tudsz, bocsáss meg nekem, és kérd erre a nevemben a feleségedet is!
Tyr azonban lerázta magáról Szelim kezét, s ment, anélkül, hogy bármit is felelt volna erre a mondatra. Bosszantotta ez a bocsánatkérő esdeklés. De rájött, hogy nem is a könyörgés bosszantotta, hanem az a mozdulat, amit tett Szelim, mely visszahozta a múltjának néhány percét. Ezt, pedig néhány másodperces elérzékenyülést hozott neki, fájdalmas elérzékenyülést. Visszaszállt a múlt, amiről azt hitte, már régen eltemetet. Igazából ez volt, ami nagyon megharagította. A torkát valami összeszorította, s előtte a világ gyanúsan elhomályosodott, mintha valaki egy fátyolt vont volna a szeme elé. Egy sűrű, könnyes fátylat. Nem! Nem érzékenyülhet most el! Nem szabad! Dühösen megrázta a fejét, s nekivágott a börtönt, és a palotát elválasztó meredek lépcsőnek. Kettesével szedte a fokokat, s mire felért, elmúlt a bosszúsága, helyette viszont egy kis légszomj kínozta, de ez néhány percnyi lihegés után rendbe jött. Melege volt, s a haja is kissé csapzottan simult a homlokára. Türelmetlen, ideges mozdulattal söpörte hátra, s várt egy kicsit. Mikor már teljesen lehiggadt, úgy döntött bemegy Antoniához. Az istennő épp az erkélyén állt, s a haját szárította a forró, sivatagi széllel. A hadisten belépésére odanézett, de nem mozdult, türelmesen megvárta, míg a férfi odasétál mellé.
– Nos? Elfogadták az ítéletedet a tanácsülésen?
– Igen. Intézkedtem, hogy holnapra minden kész legyen. Te jobban vagy?
– Nem sieted el a dolgot, egy picit? Igen, jobban vagyok.
– Nem, abszolút nem! Minél gyorsabban megtörténik a dolog, annál hamarabb lesz itt béke!
– A „vendégünk” hogy viseli magát? Mondtad neki, hogy mi vele a terved?
– Nem kötöttem az orrára, csak azt, hogy készüljön, holnap végrehajtom rajta a megérdemelt büntetést!
– Nem próbált kegyelmet kérni?
– Dehogynem! Arra kért, hogy irgalmazzak és bocsássak meg neki, és téged is erre kér!
A hadistennő ironikusan elmosolyodott.
– Kis féreg!- jegyezte meg hidegen.
Tyr nem szólt erre a megjegyzésre semmit. Ő is jól tudta, hogy a lány mélységes gyűlöletet érez a fiú iránt, de hát mit kéne éreznie az iránt, aki megerőszakolta?
– Amúgy a szülők szeretnének beszélni veled.
– Hogy?- nézett fel a férfi, de aztán rájött, hogy mit mondott a lány.- Megyek, beszélek velük.
Antonia nem mozdult, s nem is bólintott. Tyr pedig, mivel hiába várt valami megerősítésre, elment. Bement a perzsa uralkodó párhoz, akik már várták.
– Bocsássanak meg, hogy csak most jöttem, de néhány fontos ügyet el kellett intéznem.
– Ne mentegetőzzön, hisz mi is jól tudjuk, mi munkája van egy uralkodónak.- mondta a királyné kedvesen.
– Miben lehetek a szolgálatukra?
– Csak azért hivattuk ide, hogy elbúcsúzzunk. Ha leszáll az este, megyünk. No meg szeretnénk a feleségétől is elbúcsúzni, és örülnénk, ha elvinne hozzá minket.
– Természetesen.
– Egyébként hogy érzi magát a királyné.
– Pihen, és jó úton halad a gyógyulás felé.
– És a lelkét ki fogja meggyógyítani?- kérdezte a király.
A hadistennek elakadt a lélegzete. Szeme összeszűkült a váratlan kérdésre, majd csendesen így szólt:
– A lelket csak az Idő gyógyíthatja meg.
– Persze.- bólintott a király.- Meg egy olyan ember, aki szereti és támogatja. Aki nem hagyja magára, mikor a legnagyobb szüksége van a bíztatásra és a szeretetre. Mert a test könnyen gyógyul, ám a lélek nagyon nehezen.
Tyr és a másik király farkasszemet nézett. Az isten agyában vadul kergetőzött ez a mondat. Végül azonban csendesen bólintott.
– Valóban.
– Segítsen a feleségének, hogy ne csak a teste, hanem a lelke is meggyógyuljon.
– Úgy lesz!
Innentől kezdve nem szóltak. Tyr elvezette őket Antoniához. A pár belépett a királyné szobájába. Az istennő épp az ágyában olvasott, de a perzsa uralkodók láttára fel akart kelni.
– Ne keljen fel, kedvesem!- mondta a királyné.- A férjem és én csak búcsúzni jöttünk.
A lány illedelmesen hallgatott. Ekkor a király szólalt meg.
– Pihenjen sokat, és gyógyuljon meg minél hamarabb, s felejtsen! Ha tud, kérem, bocsásson meg Szelimnek, hiszen ő fiatal, és a vére hajtja nem az esze! Valamint fogadja el a bocsánatkérésünket a nevében is!
– Ne kérjen bocsánatot, Önök nem tettek semmit ellenem! A herceg sem két tőlem bocsánatot, de én elfogadom! Önöknek további hosszú és boldog életet kívánok, és azt, hogy az Idő hatalma mossa el ezt a gyalázatot, amit a viselkedésével a fejükre hozott!
– Mi is ugyanezt kívánjuk magának! Éljen hosszan és boldogan a férje oldalán, s legyen sok gyermekük!
– Kellemes utat kívánok!
A vendégek ezzel távoztak. Este Tyr elkísérte őket, s megvárta, míg elmennek. Mikor a kapu bezárult az elvonulók mögött, felment a lányhoz, aki olvasott.
– Elmentek?- nézett fel a férfi belépésére.
– Igen.
– Mondd csak, miért érzem úgy, hogy ez nem elmenetel volt, hanem inkább menekülés?
– Mert talán nem szeretnék végignézni, ahogy a hercegnek kihúzom a „méregfogát”.- vigyorodott el Tyr.
– Lehet. Sőt, talán ez játszik közre.
– A királyné arról faggatott, miközben kikísértem őket, hogy mit tervezek Szelimmel.
– És mit mondtál nekik?
– Az igazat.
– A reakció?
– Totális nyugalom a király részéről, a királynén azonban látszott, hogy nyugtalan.
– Azt el is hiszem. Végül is az anyja, és szereti a gyermekét. Szerintem a férje nyugodsága is csak álca volt. Neki is megindultak a fogaskerekek a fejében az ítéletre.
– Lehet, de nem látok a fejébe. Éhes vagy?
– Nem. De te egyél, ha éhes vagy.
– Ettél te ma valamit egyáltalán?
– Semmit, de hidd el, nem kívánom az ételt. Inkább pihenek egy kicsit.
– Rendben, én eszem valamit, aztán lefekszem.
Antonia jó éjszakát kívánt a férfinak, olvasott még egy kicsit, de azt már nem hallotta, hogy Tyr is nyugovóra tér. A másnap hirtelen jött el. Tyr reggel korán kelt, és elment megnézni az előkészületeket a nyilvános, és megalázó büntetésre. A műtétet délben fogják végrehajtani a hercegen.
– Akarod nézni, ahogy kihúzzák a megrontód „méregfogát”?- kérdezte meg reggeli közben a férfi a királynétól.
– Nem, inkább kihagyom. Nem szeretnék vele találkozni, és látni sem akarom.
– Ahogy gondolod.- vont vállat a király.
Antonia örül, hogy nem forszírozza a dolgot Tyr. Csendesen befejezték a reggelit, majd a férfi mg elment elintézni néhány apróságot. Délben a palota előtti téren összeverődtek az emberek, s kíváncsian várták a példátlan műtétet. Tyr is ott volt. Kihozták a herceget a tömlöcéből. A keze hátra volt bilincselve, de így is nehezen bírtak vele.
– Ne! Kérem, ne! Mit akarnak?- kiabálta, miközben a „vesztőhelye” felé vonszolták.
A herceg nézte a tömeget, és bosszankodott.
„Milyen szégyen! Biztos itt van egész Tyrpolis! Túl nagy a közönség!”
Mikor odaértek vele, a fiú legnagyobb rémületére először a hadisten tekintetét kapta el, melyben csendes düh lángolt. Leütötték, majd felfektették a fából összerótt „műtőasztalra, és leszíjazták. A börtönorvos, egy negyven éves férfi, a király felé nézett, aki egy kézintéssel jelezte, hogy kezdhetik. A műtét gyors volt. A börtönorvos nem finomkodott. Szelim néhány órával később a börtönkórházban ébredt. A sebe nagyon fájt, de a lelke annál jobban. Elgondolkodott, vajon mi történhetett vele, ám ekkor valaki az ágyához lépett.
– Látom magához tért! Jó reggelt!
Szelim felnézett, és egy öregembert látott az ágya mellett állni.
– Hol vagyok? Mi történt?
– Kórházban.
– Hogy érzi magát?
– Élek még, köszönöm.
– Valóban, de még nem volt senki, aki belehalt volna a kasztrálásba.
– Mi?- csodálkozott a herceg, és fel akart ülni, ám az orvos visszanyomta.
– Ne ugráljon!- intette.
– Menni ideig kell itt maradnom?
– Ameddig szükséges, fiatalember. Pihenje, aztán ha elég erős lesz…
– Aztán?- kapott a szón a fiú.
– Azt majd a felséges Nagyúr eldönti! Nem vagyok jós, és nem látok a munkaadóm fejébe! Lehet, hogy távozhat! Ha úgy dönt, hogy elengedi, soha ne jöjjön vissza! Az itt szabadon engedettek nem kívánatos vendégeknek számítanak!
– Értem.
Az orvos ott hagyta. Szelim pedig feküdt az ágyában, és forrt a vére a szégyentől, és a haragtól. Szóval Tyr önhatalmúlag úgy döntött, kasztráltatja! Ez nem maradhat büntetlenül! Ha kiszabadul, revánsot vesz ezért! Nem tudta mi lesz a sorsa, de biztos volt benne, hogy nem most látják egymást utoljára Tyr-rel!