A Nagyúr 15

XV.
Szerencsés véletlen

Már lassan két év telt el, mióta Szelim elhagyta Tyrpolist. Antonia és Tyr megegyeztek, hogy ha a lány szül egy gyereket, akkor utána már nem fognak férj és feleségként viszonyulni egymáshoz. Az ígéret, pedig kezdett megérni, hiszen a hadistennő állapotos lett a férfitól. A lány, aki a terhessége utolsó hónapjában volt, és csak néhány hét választotta el a nagy eseménytől, szépen kigömbölyödött, és sugárzott a boldogságtól.
– Nagyon jól áll neked az anyaság, kedvesem!- jegyezte meg a hadisten.
– Köszönöm. Az orvos azt mondja, hogy fiú lesz.
– Ha lány lenne, az se zavarna, főleg, ha az anyára hasonlítana. De a neme mindegy. Akár fiú, akár lány a miénk! – mondta a férfi, s megsimogatta a lány gömbölyödő hasát.
– Igen. A mi gyerekünk.- bólintott a királyné, aki még mindig nem hitte el, hogy anya lesz.
Hát igen. Nehéz volt elhinni, hiszen nem számított rá egyikük sem. Antonia bizonyos jelekből rájött, hogy állapotos lett. Álmodni sem mertek róla, hogy szülők lesznek. Előjöttek nála a soha nem tapasztalt rosszullétek, majd pedig kimaradtak a menstruációi, s végül elmaradtak.
– Tyr, azt hiszem, mondanom kell neked valamit.- mondta egy este a lány.
– Micsodát?
– Gyerekünk lesz.
A hadisten végignézett a királynén, akin még nem látszott szinte semmi.
– Ez biztos?- kérdezte gyanakodva.
– Igen. Késik a havi bajom. Eddig sosem késett.
Tyr hallgatott. Figyelni kezdte a lányt, akin néhány hónap múlva kezdett látszani, hogy anya lesz. Az udvari orvos megvizsgálta a kismamát, s mindent rendben talált nála. Innentől kezdve a szülők figyelték csemetéjük fejlődését.
A szülés egy viharos éjszakán történt. Antonia megijedt mikor arra ébredt, hogy iszonyatos fájdalmai vannak, és az ágyneműje tocsog a magzatvíztől.
– Bernadett! Bernadett!- kiabálta kétségbeesve.
Ám a kiabálásra nem a dajka jelentkezett, hanem a hadisten.
– Mi történt, Nia?- szólította meg a lányt.
– Elfolyt a magzatvizem, és fájásaim vannak! Siess, szólj Bernadettnek!
Tyr elsietett a dajkáért. Bernadett, mikor bement a lányhoz azonnal megkezdett minden előkészületet a kis jövevény megérkezésére. A szülés simán folyt le, s Tyr, aki a szobájában hallgatta a lány kínlódását, felkapta a fejét, mikor meghallotta a gyereksírást. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Megvan a gyermeke! Végre! Mikor Bernadett elment a férfi bement a lányhoz, aki fáradtan, de boldogan nézte a karjában tartott kisbabát. Tyr lehajolt, s maga is megszemélte a kicsit.
– Fiú!- mondta büszkén a hadistennő.
– És milyen nagy! Szinte illetlenség ekkora gyereknek életet adni! Pláne első gyereknek!- nevetett a férfi
– Úgy gondolod?
– Igen, de mindenesetre gyönyörű! Megfoghatom?
– Persze.
Antonia nézte, ahogy a hadisten a tapasztalt apák mozdulatával vette a karjába újszülött fiát. Megkerülte az ágyat, a lány baloldalára telepedett, s nézték az apróságot.
– Nem tudok betelni vele! Minél jobban figyelem annál jobban örülök. Szerintem rád hasonlít.
– Igazán?
– Apja fia! Külsőleg legalábbis. Majd meglátjuk, kire hasonlít belül.
– Szerintem rád!
– Az nem olyan biztos.
– Nem vagy fáradt?
– De egy kicsit.
– Akkor aludj csak! Rád fér a pihenés, hisz nagy munkát végeztél!
Antonia Tyr ölébe hajtotta a fejét, és elaludt. Az istenség az éjszaka további részében ott maradt. Nézte a fiát, és az asszonyát. Ők voltak most a legfontosabbak a számára. Hajnalban Bernadett jött át, hogy megnézze a gyereket, ám Tyr elküldte, mondván semmi baja.
Ahogy múltak a napok, anya és fia egyre erősödtek. A gyereknek remek étvágya volt, s ezt Antonia kissé nehezen viselte. Napok óta fájt már a melle.
– Annyit eszik, mint három másik.- mesélte mosolyogva.- Akkor is szopna, amikor már rég kiürült a „tejesüveg”.
– Ennek örülök. Akkor semmi baja.
– Attól félek, hogy nincs elég tejem, és nem tudom jól táplálni.
– Akkor keresnünk kell jobban tejelő asszonyt. Biztosan van itt olyan, aki elvállalná a feladatot.
– És mi lesz a jó öreg Bernadettel? Szerintem mérges lesz, ha meghallja ezt az ötletet.
– Megmarad dajkának, csak annyi különbséggel, hogy nem ő fogja szoptatni. De nincs miért megharagudnia. Ő is tudja, hogy már nem bír ugyanannyit, mint húsz évvel ezelőtt.
– Igen, valóban. Ebben igazad van.
– Megbirkóztál már az anyaság gondolatával?
– Volt rá kilenc hónapom. De azt hiszem, meg. Kicsit nehéz, főleg amikor éjszaka felkelt Bernadett, hogy a kölyök éhes. De mindegy. Jó érzés anyának lenni. Gondolom, te is kezdesz megint beleszokni az apaságba.
– Igen. Örülök neki, hogy megint gyereksírásra ébredhetek éjszakánként. Bár még szokatlan a dolog. Elszoktam már tőle, de azért jó.
Antonia elmosolyodott, majd ennyit mondott.
– Majd belerázódsz megint.
– Biztosan.- bólintott a férfi is.