IV.
Veszedelmes esküvő
Felvirradt az esküvő napja. Már hajnal óta csinosították a kastélyt, hogy minden készen legyen. Antonia is reggel hat óra óta fenn volt, s készülődött. Izgatott volt, s néha áthallgatózott Tyr szobájába, ahonnan azonban reggel nyolcig nem hallatszott ki semmiféle motoszkálás. Mikor ott hagyta az ajtót a szekrényéhez ment, melyen ott függött a mennyasszonyi ruhája. Nézte a gyönyörű fűzős, vakítóan fehér selyemanyagát, s a hozzátartozó gyönyörű fátylat. El sem tudta hinni, hogy ezt a ruhát fogja viselni néhány óra múlva. Úgy érezte, még mindig álmodik. Már legalább öt éve, hogy egy bálban először megpillantotta Tyr-t, s azonnal beleszeretett. Akkor megpróbált vele beszélgetni, ám a férfi nem figyelt rá, s mikor megunta, úgy hagyta ott, mintha ő is a bálterem része lett volna. Ez nagyon fájt neki, de még vonzóbbá tette. Sokat ábrándozott róla, ám ez akkoriban még csak egy kamasz lány fantáziálása volt a képzeletét felgyújtó első férfi iránt. De ma már más volt a helyzet. Akkor még nem ismerte a férfi erőszakos múltját, s egy remek férfipéldányt látott benne csupán, nem pedig egy számító és erőszakos hadvezért, aki bármire képes. Mikor megtudta, hogy hozzá megy, felujjongott benne a rég eltemetett vonzalom, de nem is örül neki, hiszen ekkor már lassan tíz éve állt az apja és Tyr közt a háború. Vincent legalább húsz éve harcolt ellene, és most az ellenségből barát lett.
Tyr reggel nyolc órakor ébredt fel. Lustán nyújtózott egyet, s elgondolkodott a mai nap eseményein. Ma lesz a nagy nap. Ma el fogja venni Antoniát. Furcsa érzés volt, hiszen jól tudta, hogy mennyi mindenen keresztülmentek azóta, hogy először találkoztak. El sem tudta képzelni, hogy most feleségül kell vennie azt, aki mindig is a társa, vagyis inkább a lánya volt. Nem tudta, hogy hová tűnt a háromszáz év alatt, de amikor öt évvel ezelőtt azon a bálon meglátta, rögtön felismerte, de nem merte elhinni, és ezért nem állt vele szóba, mikor a lány megpróbált vele elbeszélgetni. Meg aztán jól tudta, hogy a volt diadémja is megakadályozta, hogy az legyen, aki volt. Mikor megkapta, nem is hitte, hogy ekkorra személység torzuláson fog átesni, amíg rajta van. Nem is értette, hogyan volt képes még is megszabadulni ettől az elátkozott ajándéktól. Mikor meglátta a lányt, napokon át nem hagyta nyugodni, s mikor megpróbált tartósan emlékezni rá, óriási kínokat élt át. Iszonyúan fájt, ha az eszébe jutott, s rájött, hogy a volt asszonya így akarta megakadályozni, hogy elhagyja egy másik nőért. De most arra is ráébredt, hogy már régóta vonzódott Antoniához, ám a diadém nem engedte, hogy ezt felismerje. Mikor felajánlották neki a kezét, nem is emlékezett a lányra, ám amikor bemutatták őket egymásnak, azonnal ráismert. Antonia azonnal lenyűgözte, és szinte varázsütésnyi idő alatt beleszeretett.
Ekkor kopogtattak a közös ajtajukon.
– Bújj be!- szólt.
Antonia lépett be.
– Jó reggelt, Tyr!- szólt, s becsukta maga mögött az ajtót.
– Jó reggelt! Gyere csak, kedvesem. Épp rád gondoltam.- ült fel az ágyában a férfi, mikor a lány leült mellé.
– Nagyon kedves tőled. Hallottam, hogy felébredtél, s gondoltam beköszönök.
– Ennek viszont én örülök a legjobban.- mosolyodott el az isten, s magához ölelte mennyasszonyát.- Aludtál valamennyit?
– Nem sokat, de aludtam néhány órát.
– Izgulsz?
– Minden nő izgul az esküvője előtt. Hánykor is lesz a szertartás?
– Pontosan délben.
– Akkor még van egy kis időnk. Nem szeretnél ez alatt egy kicsit jobban megismerni?
– Ez hogy értsem?
A mennyasszony nem felelt, csak mélyen a férfi szemébe nézett, s megcsókolta. Tyr vére felpezsdült a csók hatására, átölelte Antoniát, majd ledőlt vele az ágyra, s ráfordult. Lassan, nagyon lassan kezdte megszabadítani a köntöséből, s közben borzongató csókokat lehelt a lány testének különböző részeire. Közben hallgatta, ahogy szerelme kezdte szabálytalanul, kezdi szedni a levegőt, s halkan sóhajtozik és nyöszörgött. Mikor elért a lány szeméremdombja és a hasa találkozását, felfelé indult. De a keze megtalálta azt a helyet, amit a szája nem. Szinte észrevétlenül csúszott be a lánytest legtitkosabb részébe, a tenyere belesimult a lány nőiességébe, s szinte őrjítően lassan kezdte a becézését. Egyik ujja rátalált a csiklóra, amit masszírozni kezdett. Közben érezte, hogy a saját férfiassága is kezd magára találni. Antonia keze is megtalálta a hadisten legnemesebb testrészét, és a lepedőn keresztül simogatni kezdte. Észre sem vették, hogy mindketten egyre hangosabban kezdtek nyögni. Tyr érezte, mikor az alatta lévő test remegni kezdett, s tudta, hogy hamarosan eljutatja a csúcsra. Antonia arca néhány perc múlva eltorzult, fejét hátravetette, a teste felemelkedett, s kéjes sikolyokban tört ki. Tyr sem bírta a tovább a kéz simogatását, s a lány kéjének rá gyakorolt hatását, s néhány perc múlva maga is elélvezett. Mindketten fáradtnak érezték magukat. Tyr lassan felkönyökölt, s a lány szemébe nézett.
– Jól van, szerelmem. Nagyszerű voltál.
– Te is isteni vagy. Remélem, azért ez csak a kezdet volt.
– Valóban ez még csak a kezdet, s a mai éjszakán még többet fogsz kapni, ahogy adni is. Most menj, szedd rendbe magad, aztán együnk valamit, és készüljünk az esküvőre.
Azzal elgurult a lányról, aki azonban nem felelt, csak meg fogta a férfi kezét.
– Köszönöm, Tyr.
– Ne köszönj semmit, hisz ez csak ízelítő volt a mai éjszaka gyönyöreiből. Ennél sokkal többet fogsz kapni.
A lány megszorította az isten kezét, majd ott hagyta. Tyr feküdt az ágyán, s magába szívta a szeretkezésük illatát. Agyában egy rég elfelejtett szeretkezés rémlett fel, szintén vele. Antonia akkor még halandó volt, s bátortalan ezen a téren. Most azonban merészebb és határozottabb, sőt vadabb lett. Határozottan jobb volt, mint akkor. De hát sok száz év telt el az óta a szeretkezés óta, s jól tudta, mindenki változik. Neki is ideje volt, hogy készülődjön.
Tizenegy órakor Antoniát épp a szobalánya csinosította. A ruhájának fűzője kiemelte karcsú derekát, és megemelte a melleit. A fátylát tűzték épp, mikor kopogtattak a közös ajtón.
– Ki az?- szólt a lány.
– Tyr vagyok. Van egy hírem a számodra. Bemehetek?
– Nem tudod, hogy szerencsétlenség látni a mennyasszonyt a templomi kézfogóig?
Hallotta, ahogy a másik dühösen felmordul az ajtó mögött.
– Hát akkor az ajtón keresztül mondjam?
A lány kinyitotta az ajtót, s behúzta a birodalmába a férfit. Tyr-nek elállt a lélegzete, a szeme tágra nyílt.
– Valami baj van?- nézett végig magán az új királyné.
– Csak a szépségedet csodáltam. Gyönyörű vagy! Nagyon jól áll ez a ruha.
– Te is remekül festesz.- szólt, s végignézett a feketébe öltözött férfin.
– Köszönöm, drágám.
Az istenség lehajolt, hogy megcsókolja, ám Antonia elfordította a fejét, s a szemével a szobalány felé intett, jelezve nincsenek egyedül. A király felnézett, s a szeme találkozott a szobalány huncutul csillogó zöld szemeivel. Szerelme ajkai helyet, a kezét csókolta meg, s szó nélkül távozott. Antonia felsóhajtott, majd megkérte a cselédet, hogy segítsen feltenni az ékszereit. Miközben ezen ügyködtek a lány, megjegyezte:
– Igazán megengedhette volna az úrnak, hogy megcsókolja.
– Mondja csak, magának van kedvese?
– Van, asszonyom.- mondta a másik, és Antonia figyelmét nem kerülte el, hogy a lány tükörképe fülig vörösödött.
– Akkor nyilván maga se szeret nyilvánosan csókolózni vele.
– Valóban nem.
– Na, látja. Két szerelmes egymás iránti érzései senkire sem tartoznak.
– De a templomban nagy lesz a tömeg, és ott, muszáj lesz megcsókolnia.
– Az a protokoll része. A többi csók viszont szigorúan titkos, és nem tartozik senkire.
A cseléd elhallgatott, mert ezzel a kijelentéssel nem lehetett vitába szállni. A lány épp végzett a fülbevalója berakásával, mikor két szolgáló lépett be a szobájába, s közölték, ideje indulni a kápolnába. Miközben levezették a lány szívverése gyorsabban vert, és rátört a reggeli izgalom. A kápolna nehéz fából készült ajtaja kinyílt. A szolgálók a küszöbnél megálltak, s a lányt Vincent vette át, majd az oltárhoz vezette, s átadta a leendő férjének. A szertartásból a hercegnő semmire sem emlékezett, de a nagy eseményt követő vacsoráról annál több emléke maradt. A palota ebédlőjében tartották a vigaszságot. Éjfélkor pezsgőt bontottak az esemény megünneplésére, mikor Gabriella hirtelen kikapta apja kezéből a pezsgőspoharat, és egy hajtásra kiitta a tartalmát. Állt még egy fél percet, majd hirtelen összecsuklott. Tyr megijedt, mikor látta ezt, s nem törődve semmivel odaugrott. Antonia is felugrott. Ekkor már Vincent is a lány fölé hajoltak. Vincent Gabriella verőerének lüktetését kereste, de nem találta.
– Sajnálom, Tyr!- szólt, s felnézett az istenségre.
– Meghalt?- kérdezte halkan Antonia.
– Igen. Valaki tehetett valami gyorsan ölő mérget a pezsgőmbe, s ő ezt látta. Megmentette az életemet.- suttogta a férfi hitetlenül.
– Jaj, istenem! Ez nem lehet igaz.
A vendégek ekkorra már aggódva figyeltek. Tyr felegyenesedett, és így szólt:
– Nagyon sajnálom, hölgyeim és uraim, de meg kell kérnem Önöket, hogy hagyják el a kastélyt. Gabriella hercegnő meghalt. Megpróbáltak megmérgezni, de ő megmentette az életemet. Sajnálom, de a vigaszság gyászba fordult.
A vendégsereg hitetlenkedve felhördült, de teljesítették a kérést. Miközben mentek, mindannyian részvétüket fejezték ki a királynak. Tyr Antoniát és Vincentet is elküldte, s mikor maga maradt a holttesttel a teremben, gyengéden a karjába vette. Maga is megkereste a verőeret, s sokáig várt, hogy érezzen valamit, de nem érzett. Képtelen volt felfogni, hogy ez történt. De kénytelen volt.
– Gabriella!- suttogta, s végigsimogatta leánya arcát, s ráborult a hűlő tetemre, és ringatni kezdte.
Sokáig maradt így, majd felkapta a fejét, s egy embertelen ordításban tört ki, s az arcán könnyek folytak végig. Sokáig üvöltött, de végül elfogyott a levegője, s a kétségbeesés is hideg vasmarkával szorította össze a szívét.
– Gyermekem!- zokogott fel hangosan.
Lassan felállt, kiengedte a karjából a holttestet, s szinte úgy indult el, mint egy zombi. Nem tudta, hová megy, de nem is érdekelte. Mikor feleszmélt az istállóudvaron volt. Belépett a széna és ló szagú istállóba, ahol felnyergelte éjfekete csata lovát, s nekivágott a sivatagnak. Nem kímélte a lovát, vad vágtában indult el. Az állat halálosan kimerült hajnalra, összerogyott valahol a sivatagban, s elpusztult. Tyr is megsérült, mikor a lova összerogyott. Bevágta a fejét egy fa törzsébe, s maga is elvesztette az eszméletét. Antonia éjfél felé Tyr keresésére indult, miután hiába hallgatózott a szobájában. Kereste mindenhol, de nem találta, s reggelre sem került elő. Ekkor hívatta Tyrpolis katonáinak kapitányát, s kiadta neki a parancsot, hogy keresse meg a férjét.