A Nagyúr 9

A hadistennő visszatér

Tyr felkapta a fejét a szóra, Hortenzia megkövült, ahogy a katonái is. Antonia alakját ekkor egy aranyszínű fény borította el, mely a testéből jött elő. Néhány perc után azonban ez a fény eloszlott, s a lányt egy másik Tyr ölelte magához. A hadisten nem hitt a szemének, mikor meglátta, saját, fekete hajú hasonmását, de rájött, hogy ez a Teiwaz rúna testet öltött alakja.
– Köszönöm, kedvesem. Nem maradok adósod.- szólalt meg a férfi.
Az oldalához nyúlt, ahol egy régi seb volt. Belemártotta az ujját, s a vérével felrajzolta a rúnát. Tyr-nek ekkor fájdalom hasított az oldalába, mire odatette a kezét. Villanásnyi volt csak a fájdalom , de mikor fél perc múlva elvette a kezét, látta, hogy véres, és az oldalán lévő sebe is vérzik. Az egész csak néhány percig tartott , s utána eltűnt a seb, csak a folt emlékeztetett a régi sérülés felszínre kerülésére. Antonia ez alatt visszakapta az emlékeit. Szeme előtt sok-sok emlék villant fel. De az amnéziája elmúlt, s mikor a rúna befejezte a munkáját, ismét aranyszínű köddé válva visszatért a testébe, s a régi önmagaként nyitotta ki a szemét. A szemürege fekete volt, homlokán ott izzott a Teiwaz. A hadisten megkönnyebbült. Ha a Teiwaz-t sikerült előcsalogatnia, akkor talán nem sokára a rég elveszett emlékei is előjönnek. Tyr hallotta, ahogy Hortenzia felhördül a háta mögött:
– Mi az ördög ez? Mi történt ezzel a nővel?
– Visszajöttél, hadistennő!- súgta maga elé a férfi.
Antonia felemelte a fejét, s elsőnek Hortenziát pillantotta meg, majd a még mindig térdelő Tyr-t, akinek a haját, még most sem engedték el a katonák. Fellobbant benne a harag, Hallotta, hogy a Teiwaz ezt súgja neki:
– Most adott a lehetőség, hogy bosszút állj Hortenzián az általa elkövetett sérelmekért, és tisztára mosd a neved! Öld meg, hisz a te becsületeden esett csorbát csak az ő vére tudja kiküszöbölni!
– De hogyan?- kérdezett vissza a lány gondolatban.- Hiszen nincs fegyverem.
– Nem kell, félned, édesem, erre is gondoltam. Nézz a jobbod felé!
Antonia odanézett, mire a kezét elborította az aranyszínű köd, s egy kard formálódott ki belőle. A köd eloszlott, és a lány ott állt az Erikksonok kardjával a kezében, melynek pengéjén narancsosan ott volt a Teiwaz.
Tyr emlékezett rá, hogy nagyon régen el kellett válnia Antoniától. Már lassan 400 éve voltak együtt tökéletes békében. A távolléte alatt a lány bajba került. Nagyon nagy bajba. Tyr már bizonyos előjelekből sejtette, hogy a hadistennő rossz társaságba került. Egy éjjel, mikor hazajött a lány a házuk bejáratánál feküdt véresen, összeverve, s a szervezetében egy nagy adag kábítószer volt. Az istenség tudta, hogy a lány nem tud meghalni, de így is egy hónap kellett, hogy összeszedje magát ez után a kaland után. Tyr ekkor úgy döntött megerősíti a lányban a Teiwaz hatalmát, amit meg is tett, sőt még a családjától örökölt kardot is a testébe olvasztotta, s azt is a rúna hatalma alá hajtotta. Antonia sírva mesélte neki, hogy mi történt vele. Tyr nem haragudott rá, mert tudta, hogy késő haragudni. Inkább meghallgatta a történetét. Antonia is elismerte, hogy nem is érti, hogyan történhetett meg vele ez az egész.
– Akkor este akartak rám bízni egy csomagot, hogy vigyem el valakinek. De nemet mondtam. A csomagban kábítószer volt. Egy részét viszont én kaptam meg, miután jól meg vertek. Félek Tyr, nagyon félek. Ha megtudják, hogy nem haltam meg…
– Ettől nem kell tartanod! Még ma éjjel a kóbor kutyák fognak jól lakni a hullájukból.- ígérte csendesen a hadisten, de a szemében harag és bosszú villant.
Be is váltotta az ígéretét, s a másnap reggeli híradóban már benne volt a bosszú. A lány egy kicsit sajnálta a szerencsétleneket, de aztán rájött, hogy nincs mit sajnálna rajtuk, s ezt az álláspontját az istenség is megerősítette.
– Aki bűnöző, azt nem kell sajnálni. Ha rossz útra tévedt, fizessen érte!
Tyr-t az emlékezésből Antonia lépteinek zaja hozta vissza a valóságba. A lány egyre közelebb jött hozzá. Megállt előtte, felemelte a férfi fejét, s mélyen a szemébe nézett, majd megsimogatta, s tovább lépett. A katonák elhátráltak a király közeléből, s most az úrnőjük elé léptek, hogy védjék. Antonia lépésről futásra váltott, s figyelmeztetés nélkül lecsapott. Kard villant, vér fröccsent, s a katonák holtan csuklottak össze.
– Most te jössz!- szólalt meg hidegen és érzéketlenül a lány, s a kardját Hortenziának szegezte.
A volt királyné elsápadt, s hátrálni kezdett, ám a lány elől nem volt menekvés. Tyr nem fordult hátra, de hallotta, ahogy a lány ismét lesújt. Antonia nem hibázott, s lemetszette vetélytársa fejét, mely elgurult, s a testéből fölspriccelt a vér, majd a test eldőlt. Majd a hadisten elé lépett, s így szólt:
– Végeztem!
– Tudom.- felelte a férfi, s egy gúnyos mosollyal felemelte a fejét, hogy a másik szemébe nézhessen.
Látta, hogy a lány arca véres, de ez valahogy jól állt most neki. A szemét kereste, melyből eltűnt a feketeség, s néhány másodperc múlva a szép, tiszta nézésű barna szemek néztek rá. A hadisten felállt, majd fejet hajtott a királyné előtt.
– Ügyes munkát végeztél, édesem.
– Köszönöm, de a Teiwaz nélkül nem ment volna.
– Valóban nem. Remélem a memóriád is javulásnak indulni.
– Nem kell aggódnod, az emlékeim is szépen rendbe jöttek. Most már mindenre emlékszem.
– Igazán? Hogy lehet ez?
– A Teiwaz visszaadta minden emlékem.
– Ez nagyszerű. Mit szólnál, ha megünnepelnénk?
– Remek ötlet, ám először el kéne tüntetni a rendetlenséget, és a szennyet.
– Vedd úgy, hogy el is van intézve.
Tyr egyetlen intésére a holttestek és a vér eltűnt.
– Elégedett vagy?
– Tökéletesen.
Megállapodtak, hogy este együtt vacsoráznak, majd a férfi nekilátott, hogy megszabaduljon a kellemetlen egyénektől a palotában. Hortenzia embereit kiparancsolta a kaszárnyába, mondván nincs szüksége rájuk. A katonák nehezen törődtek bele a dologba, hiszen az úrnőjük azért hozatta be őket, hogy kémkedjenek neki. A király azonban könyörtelenül képviselte a vendéglátó jogait, olyanét, aki nem tűri, hogy ellenkezzenek vele. Hortenzia emberei, pedig belátták, hogy okosabb engedelmeskedni, s visszatértek a kaszárnyába. A nap további részében igyekezett sokféle munkát letudni, hogy néhány napig nyugodtan együtt lehessen a feleségével. Este Antonia felvetett a férfinak egy problémát
– Mondd csak Tyr, hogy akarsz megszabadulni majd Hortenzia kíséretétől? Hogy magyarázod meg nekik, hogy megöltem az asszonyukat?
– Sehogy! Tudod, beadom nekik, hogy valami miatt egyszerűen álmában meghalt.
– Szerinted elhiszik?
– Reméljük igen. Tudod, hiába hangzik hihetetlennek, meghalhat az ember álmában. Bárki, nem csak az idősek.
– De miért?
– Ki tudja? Senki sem ismeri a saját halálának körülményeit. Ha a szív úgy dönt, hogy kész, vége, akkor nincs tovább!
– Ez igaz. Mondd csak, a katonákat mikor küldöd el innen?
Tyr ekkor áthajolt az asztal fölött és a mutató ujját a lány ajkaira tette, s megrázta a fejét.
– Holnap, drágám! – kérte csendesen.- Ma csak veled akarok törődni! Ezt később is ráérünk eldönteni.
A lány finoman bólintott, mire a férfi visszahúzódott. A vacsorának vége volt, s egy kis csendes ejtőzés után a királyné úgy döntött, hogy ma már senkit sem óhajt a szobájába engedni a személyzet tagjai közül, ezért hívta a cselédeket, akik kihordták az edényeket.
– Asszonyom! Szükségük lesz még ránk ?- kérdezte illedelmesen a rangidős cseléd.
– Nem. Feküdjenek le nyugodtan.
Tyr, mikor a cselédek mögött bezárult az ajtó, felállt, s a kulcsot elfordította a zárban.
– Most már senki sem fog zavarni.
Antonia nem értette, mit akarhat ezzel a férfi, de hamarosan megtudta. Ezen az éjszakán szinte lángolt köztük a szenvedély. Tyr először gyengéd, majd egyre vadabb lett, amit Antonia minden képessége szerint igyekezett viszonozni, és lépést tartani vele. Hajnalban mindketten fáradtan bújtak egymáshoz, s nem szóltak, de nem is kellett. Tyr teste tele volt felesége szenvedélyének bizonyítékával, s a hadistennő, pedig úgy érezte ennél szebb és vadabb nászéjszakája még soha sem volt, ahogy ennél jobb férje és szeretője sem.