A néma hercegnő

Hol volt, hol nem, ott ahol az Óperencia patak folydogál és beleérkezik az Óperenciás tengerbe, élt egyszer egy király. Ennek a királynak volt egy lánya, akit Füzikének hívtak. Füzike hercegnő olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Jöttek is a kérők szép számmal, de a hercegnő éles nyelve elűzte őket. Mindenkire volt egy gúnyos megjegyzése.
-Ez olyan sovány, hogy mindjárt elrepíti a szél! Ez meg olyan görbe, mintha a világ bajait cipelné a hátán!-nevetett gúnyosan.
Az apja kérlelte, ne gonoszkodjon a kérőivel, mert egyszer megbánja. Füzike azonban csak nevetett.Egy nap megérkezett Fekete herceg, s mikor odaállt Füzike elé, a lány így szólt:
-Ni, ennek meg akkora orra van, hogy Mátyás is megirigyelhetné!
A herceg apja varázsló volt, s már ő is sok varázslatot eltanult tőle. Így szólt:
-Kigúnyoltál ezért meglakolsz! Mától ne tudj megszólalni!
Azzal elviharzott. Füzike kacagott egyet, épp szólni akart, de több hang nem jött ki a torkán. Rémülten nézett apjára. A király nyomban üzent, hogy jöjjön minden orvos, felcser, javasasszony a palotába s gyógyítsák meg egyetlen leányát. Jöttek is, de nem tudtak mit kezdeni, senki nem sikerült meggyógyítani a hercegnőt. Tudta a király, hogy él a városban egy százesztendős anyóka, aki mindenhez ért. Nosza, befogatott a hintóba, s oda hajtatott az anyóhoz. Elmondta mi történt. Az öregasszony gondolkodott, majd így szólt:
-Felséges királyom, messze az Üveghegyen túl, de még az Óperenciás tengeren is túl, van egy ország aminek Csodaország a neve,még az én dédanyám mesélt róla. Itt szinte minden bajra van orvosság. Meg kell keresni a Csodapatakot inni kell három kortyot a vizéből. Utána a Csodagyümölcsöt termő fát kell felkutatni, és egy gyümölcsöt le kell szakítani, meg kell enni. Ezután a Szépen szóló madárkát kell háromszor megsimogatni, és akkor visszajön a lányod hangja. Ezek csak akkor hatnak, ha a lányod megy oda. Mit sem ér, ha vizet, gyümölcsöt hozatsz neki és elfogják a madárkát, akkor nem használ a gyógymód.
A király szomorúan ment vissza a palotába és töviről- hegyire mindent elmesélt a lányának. Füzike megfogta apja kezét, s leírta egy papírra, hogy elmegy, mert ő bizony ilyen szótlanságban, némaságra ítélve nem tud élni. Felnyergeltek neki egy szép paripát, tettek sok ennivalót, kulacsba bort, vizet, pakoltak három pár cipőt is, amit az anyóka adott, hogy ezt is vigye magával a lány. Volt nagy sírás, amikor a király útjára engedte leányát. Elindult Füzike ment mendegélt, egyszer csak megpihent egy fa árnyékában. Elővette elemózsiáját, egyszerre csak egy madárka repült a fára, s keservesen csipogott. Rászállt a lány vállára, s esdeklő szemmel nézett rá. Gondolta Füzike, biztos éhes, hát adott neki enni, markából pedig megitatta. A madárka hálásan nézett rá, s innentől kezdve felette repült, vagy a vállán utazott. Már eltelt hét nap, hét éjszaka, mire megérkeztek az Üveghegy lábához. Ott Füzike leszállt a lováról. Felvette a cipőt, amit az anyókától kapott, s elindult megmászni a hegyet. A madárka mutatott egy kis feljárót a hegyre. Véres lett a keze, mire felárt. Véres lett a lába, mire leereszkedett a másik oldalon. Elvásott az első pár cipő is, azt elhajította. A zsákjából elővette a második pár cipőt, s miután ettek, ittak a madárkával tovább mentek a tenger felé. Három nap után oda is értek. Gondolkozott Füzike, hogy is kelhetne át az Óperenciás tengeren. Ekkor a madárka hangosan csipogni kezdett, s elvezette a lányt egy kis kunyhóhoz. Ott élt egy révész, aki aztán jó szívvel átvitte a néma lányt a tenger másik partjára. S megérkezett Füzike Csodaországba. Olyan szépet, mint ebben az országban, még nem látott. Minden üde zöld volt, nyugalom, szépség áradt szét ezen a vidéken. Ment mendegélt, a madárka vidám csipogással követte. Hamarosan találkoztak egy vénséges vén öregemberrel. A szakálla a földig ért, de úgy ment, mint egy húszéves. Tőle mutogatással kérdezte meg a lány merre menjenek, a Csodapatakhoz. Miután útbaigazította őket az öreg mentek egyenesen tovább, s elérkeztek a patakhoz. Ott Füzike kortyolt három kortyot a vízből, s érezte, hogy milyen jó a torkának, s suttogva megszólalt:
-Kedves madárkám, köszönöm, hogy idáig elkísértél!
A madárka vidáman három kört tett a feje fölött. Pihentek egy cseppet, s indultak is tovább. A Csodafa nem volt messze, egy kőhajításnyira volt csak, messziről lehetett látni pompás gyümölcseit. Füzike leszakajtott egyet, s jóízűn megette. A madárkának is adott egy-egy falatot. Érezte, hogy most már nem csak suttogva, hanem halkan is tud szólni.
-Madárkám, madárkám, olyan jó, hogy itt vagy. Egyszerre csak egy gyönyörű madár szállt a fára és egy csodálatos dalt kezdett trillázni. Rászállt Füzike kezére, aki háromszor megsimogatta.
-Köszönöm madárka, köszönöm, hogy megsimogathattalak!
S kacagni kezdett, úgy örült, hogy visszajött a hangja. Az őt kísérő madárkát is megsimogatta. S így szólt:
-Még van egy pár cipőm, az talán kitart míg átérünk az üveghegyen, ott majd a lovammal megyünk tovább. Ugye velem jössz!
A madár így szólt:
-Nem lesz szükség a cipődre.
Azzal megrázta magát, s hát uramfia, Fekete herceg állt előtte.
-Gonosz voltál velem, de mióta megláttalak nem tudtalak elfelejteni, s azért kisértelek, ne hogy bajod essék. Ha elfogadod, én hazaviszlek a táltos paripámon, és elveszlek feleségül. Ezt a cipőt pedig tedd el emlékbe, hogy mindig eszedbe jusson, hogy nem szabad másokat kigúnyolni, kinevetni. Füzike elpirult, lehajtotta a fejét.
-Örülök, hogy megbocsájtottál, s nem haragszol már rám. Tanultam a leckéből, ásó-kapa, nagyharang válasszon el tőled.
Felpattantak a paripára, s két szempillantás alatt ott voltak Füzike apjánál. A király nagyon megörült a lányának, de még jobban annak, amikor elmesélte a lánya, hogy többet nem gúnyolódik senkivel.
Akkora lakodalmat csaptak, hogy még most is folyik a bor mindenfelé. A cipőt bekereteztették, s a palota tróntermébe rakták ki, hogy mindig szem előtt legyen, s emlékeztessen mindenkit Füzike némaságára.