A nyugdíjas mozdony

Amikor eljön annak az ideje, akkor nemcsak az emberek, hanem a gépek is nyugdíjba mennek. Így vannak ezzel a mozdonyok is. Nekik a sorsuk annak ellenére, hogy mindannyian vonatokat vontattak egészen eltérően alakul a nyugdíjazás miatt. / A többi gépé is valahogy hasonló./
Vannak olyan mozdonyok, amelyeket szétbontanak alkatrésznek a javítandó mozdonyokhoz és vannak olyanok, amelyeket ócskavasként újra felhasználás céljára kohókban beolvaszt an ak. De vannak olyanok is, amelyeket, mint a mesémben szereplő gőzöst is, állomáson, vasu- tas iskolák, telephelyek udvarán állítanak magas talapzatra, hogy emlékként őrizzék meg a szép formájukat a jövő embereinek. A mi mozdonyunknak is eljött a nyugdíjba meneteli ideje. Utolsó nap ahogyan beérkezett a végállomásra háta mögött 150 jól megrakott teherkocsival a kocsik lekapcsolása után bementek vele a fűtőházba. Tudjátok, az olyan épület, ahol a gőzmozdonyok indulás előtti előfűtését végeztek. A fűtőház előtti részen töltötték meg indulás előtt a gőzmozdonyok szeneskocsiját, ahogy a vasutasok mondták, szerkocsiját szénnel és a töltőnyíláson át meg folyt be a tartályába a sok ezer liter víz. A fűtőházban felszállt a mozdonyra a fűt ő és a segédfűtő, akik begyújtottak a mozdonykazánba. A segédfűtő lapátolta szorgalmasan a sz enet a tűztérbe egészen addig, amíg a fűtő azt nem mondotta, mert a műszerén látta, hogy egyelőre elég! Felforrt a sok-sok ezer liter víz és feszítő erejű gőzzé kezdett alakulni. Felszállt a vezető és a segédvezető is a mozdonyra. Ők ellenőrizték a gép működését és vezették a mozdonyt és ez által meg a hozzá kapcsolt teher-, vagy személykocsikat is. Amikor valamelyik végállomásra megérkeztek, leakasztották a mozdonyról a kocsikat és bementek a mozdonnyal a fűtőházba és itt leeresztették a vizet , valamint eloltották a mozdonyban a kazánban a tüzet. A salakot, amely a szénből keletkezett egy nagy betonteknőbe a mozdony alá rázták le és Ők is leszálltak a mozdonyról. Így ment ez évekig nap mint nap, úgy a fagyos télben, mint a rekkenő hőségű nyárban éjjel és nappal, mert a vasút, mint tudjátok, folyamatosan működik. Amikor már az utolsó éveit járta a mozdonyunk, már kezdte érezni az öregség jeleit. Kopott ez, törött amaz rajta. Cserélni kellett ezt az alkatrészt, azután meg a másikat. Egy szóval, eljárt felette is az idő. Valamint itt vannak már az újabb, a motoros, meg az elektromos mozdonycsodák. Kin ek kell ma már a magafajta öreg gőzös. Legfeljebb a kisvasutakon, vagy pedig a nosztalgia vonatokon szuszog belőlük még egy-kettő. Hej, pedig fiatalkorában, amikor még délcegen füstölt a Nagy Alföldön, vagy a Mátra hegyei között, de megbámulták a népek! Ki is húzta ám ekkor büszkén magát. Még füttyentett is egy jókorát a gőzsípjával imigyen, hogy: ,,húúúúúú! Fel is figyeltek ám rá, amint délcegen robogott hegyen, völgyön, tóparton, alföldön át! Vitte a kocsik százezreit, az emberek sok millióit élete során! Járt Ő mindenfelé széles kis hazánkban, amerre a sínek országútján mehetett! Először abból vette észre, hogy öregedik, hogy már nem vihetett fővonali expressz- és gyorsvonatokat, valamint gyors tehereket, majd egy ideig egy fővonali állomáson szolgált tolató mozdonyként. Ezután tették át egy mellékvonalra és vitt itt 8-10 kilométeres távolságú szakaszokon kisebb személy és tehervonatokat. Még ebbe is beletörődött, csak vágányon lehessen még, hiszen olyan jó vonatokat vinni ide, meg oda. Hanem egyszer történt az is, hogy ezt a mellékvonalat is villamosították és innen is mennie kellett neki. Szomorúan vette tudomásul, hogy sehová sem tudják vinni, mert ahol nem villamosították a vonalakat, ott is már nála jóval fiatalabb motoros mozdonyok hozzák-viszik a vonatokat és azok kocsijaiban az árukat, vagy az utasokat. De mivel délceg fiatalos tartását megőrizte, nem került a bontóba, és nem került a vasolvasztók mohó gyomrába, hanem ide tették az utolsó vonala leágazó, kiindulási állomására. Oda állították a pénztár csarnok mellé egy állványra. Itt nézhetik meg a vonatra váró és az átszálló utasok és innen figyeli Ő is a fénylő lámpaszemeivel a vonatok jövését-menését. Egy-két mozdony még ismerősként rásípol, és Ő meg visszabiccent a lámpáival. De a mozdonyok többségét Ő már nem ismeri, hiszen annyira ,,fiatalok azok"! Csak úgy, magában állva emlékszik a szép vonatmúltjára és álmodozik, nyugdíjasként bőven van rá ideje, az álmában néha sípol és szuszog egy picit, amúgy mozdony módra, ugyanúgy, mint fiatal korában.