Egy divatbemutatón, szemeim legeltetvén a legmenőbb fátyolruhák, vagy ruhafátylak alatt rejtőző, teltebb-laposabb idomokon, született az ötletem, amit most leírok.
Gyorsan nekihevesedtem, félvén attól, nehogy elfelejtsem, mert bizony a rövid távú memóriám úgy megtréfál néhanapján, akár egy röpke szélfuvallat, ha véletlenül szembe füttyentek vele.
Per pillant minden oké, de utána csak némi halvány körvonal marad valahol az agycikornyákban, a lényeg rövid időn belül elpárolog, akár a nadrágszárra csapódott vizeletcsepp.
A lényeg térve, tehát miután szemeim jól laktak már az összes modell szinte leplezetlenül leplezett formáinak feltérképezésével, és a színekre meg árnyalatokra is kezdtem figyelni, pattant ki a ragyogó ötletem.
Szinte felugrottam, amikor kipattant, szerencsére visszafogtam lelkesedésem, és ülve maradtam, így nem gyanúsíthatott senki azzal, hogy az épp akkor belibegő hölgyike pókhálóval eltakart bájai voltak agitált állapotom kórokozói.
Akkor egyébbel nem magyarázhattam volna lelkiállapotom felhevülését, hisz remek gondolatom elárulni nem akartam, remélvén, hogy feltalálóként legalább annyi zsetont szerzek vele, amennyiből vehetek egy frakkot meg cilindert hozzá. (Nem mintha sznob lennék, hanem mert szerintem ez lesz a jövő férfias divatja.)
De megtörténhet, hogy egy hét hálószobás házacskára is futja, ahol egyedül éldegélhetek, és minden éjjel más szobában kergetőzhetek a kísértetekkel, nappal meg siránkozhatok, hogy nem bírom a kísértetiesen nagy számlákat kifizetni.
Nos, amikor már a színekre is tudtam figyelni, észrevettem, hogy a kék dominált minden szinten, sötétebb, élénkebb, csillámporos, vagy csak matt, de mindenik manöken részei – kezdve a kis-lábujjacskája körmétől a szemhéjáig – a kék különböző árnyalataival voltak besötétítve.
Ekkor döbbentem rá, hogy mennyire divatos vagyok, (nem voltam) és ezután elegáns mozdulattal emeltem poharam bal kézzel, hanyag arisztokrata eleganciával eltávolítva kisujjam, hadd vegye eszre mindenki a trend jelét rajtam.
Ugyanis gyönyörű sötétkékben pompázott, és pompázik ujjacskám körme legalább két hónapja, hála egy kalapácsnak, meg egy félresikerült ütésnek.
Elgondolkodván azon, hogy mennyi pénzbe és időbe kerül a sminkelés, körömfestés, no meg annak megőrzése, nehogy lekopjon, elmaszatolódjon a verejtéktől, könnyektől, esetenként elhalványuljon egy csóktól, villant eszembe, hogy eladhatnám saját kékítő módszeremet.
Igaz, véletlenül jöttem rá, de hát ez más feltalálókkal is megesett már, és bizonyára senki nem firtatja majd, hogy akaratos vagy akaratlan volt a kalapácsütés, főleg ha találok egy kiváló reklámszakembert, aki eszközöktől függetlenül felfuttatja kitalációmat.
Nem alantas, becsapós reklámeszközökre gondoltam, hanem például olyasmire, hogy a kalapács helyettesíthető egy becsapódó ajtóval körömfestés esetén, mely módszerrel egyszerre nyolc köröm is festhető egyetlen másodperc alatt.
Szemkékítés céljából alkalmazni lehetne egy-két jól irányzott pofont, minden segédeszköz nélkül, ennek nagy előnye, hogy idővel ez a smink színét változtatja, így más divatirányzatot is követhet viselője.
Nagy előny még az is, hogy csak pillanatok műve bármely módszer, ezt saját empirikus kutatásom eredményével alátámaszthatom.
Bevallom, nem sokat kutattam, csak véletlenül odakoppintottam, de az eredmény pillanatokon belül látható lett. Hisz alig vettem ki számból bizsergő kisujjam, és le a kék égről tekintetem, máris szép kékeslila árnyalatban pompázott a köröm. Igaz, utána sötétkékké változtatta árnyalatát, de hát Istenem a divat már csak ilyen, mindegyre változó.
Úgy érzem elméletileg minden szép és jó ötletem körül, csak nem tudom még gyakorlatilag piacra dobni, mert nem tudom eldönteni, hogy kit lehetne mellékhatásairól megkérdezni: a kezelőorvost, gyógyszerészt, vagy ügyvédet?
10 hozzászólás
Szia István! Olvastam, jót röhögtem! A mindennapi gyakorlat sok feltalálót segített már: Newton úgy fedezte fel a gravitációt, h fejére esett egy alma, s Archimédes esete is ismert a kád vízzel. Javaslom az online reklámokat, mert a többi drága, vagy a self-publishinget! De jó, bár én nem hiszem, h élek majd vele…Üdv: én
Szia Laci!
Köszi a reklámozási tippeket, de még nem döntöttem, hogy reklámozzam-é mielőtt szabadalmaztatnám, mert félek nehogy valaki ellopja ötletem. Üdv. István
Kedves István!
Nekem nagyon tetszik az ötleted, főleg azért, mert ingyen van, meg rengeteg időt lehet megtakarítani a módszerrel. Sőt, arra is rájöttem, miért nem láttunk téged a közelmúltban… 🙂
Haláli! Egyébként, remek reklámszakembert tudok neked ajánlani. Legalább olyan jó a humora, mint a tiéd. 🙂 Majd szóljál, ha tényleg szükséged lesz rá. 🙂
Szeretettel
Ida
Köszönöm ajánlatod kedves Ida, alkalomadtán majd szólok. Remélem nem túl drágás az a szakember!
Szeretettel:István
Kedves István!
Ilyen tartósan festett körömmel már én is dicsekedtem, hónapokon keresztül. Aztán az egyik gyerek elém állt, és büszkén mutatta, hogy már neki is van!
Egyszerűen imádom a stílusodat! Írj nekünk sok ilyet!
Szeretettel:
Ylen
Bizonyára sokan használtak már ilyen módszert kedves Ylen, nem is értem miért nem szabadalmaztatták még. Köszi! Szeretettel: István
Kedves István!
Nekem is részem volt már tartós körömfestésben, a színe változott, míg sajnos a körmöm is újjá született. Hogy nekem akkor nem jutott eszembe, hogy ezt szavadalmaztatni is lehetne!?
Jót mosolyogtam történeteden, és elárulom a kedvenc színem a kék. Elgondolkozom rajta, talán megfogadom tanácsodat…:) Írjál még sok ilyent, legalább nevessünk sírás helyett!
Szeretettel. Matild
Így igaz kedves Matild, inkább nevessünk mint sírjunk. Habár gyakorlatilag ez a körömfestési módszer kicsalhat néhány könnycseppet, ezért maradtam egyelőre csak az elméletnél.
Köszi! Szeretettel: István
Jó kis írás lett Istefan!
A körömfestésnek ez a módja jóval olcsóbb lenne, igaz kissé fájdalmas, de hát a szépségért meg kell szenvedni. Ezt mondta hajdanában nagymamám is, amikor a hosszú hajamat fésülte és próbálta rendre igazítani. Szépen felvonultattad minden előnyét ennek a módszernek.
Gratulálok, de nem szeretném kipróbálni!
Melinda
Kedves István!
Az ötlet remek, könnyen kivitelezhető, de fájdalmas, és mellékhatásként egy darabig csak korlátozottan tudod használni az ujjaidat, vagy a kezedet.
Azonban, ha valahogyan mégis sikerül ezzel a módszerrel elkékült körmökhöz jutni, akkor jöhet a nagy találmány: elkékült körmeinket nem a hátunk mögé dugdosni, hanem szépen kidíszíteni. Egy kis csillámpor, köröm matrica, köröm nyomda, köröm ékszer, és büszkén virítani vele. 🙂
Judit