A Pszichotanyán 10.

Pamela nagy gondba esett, azon az éjszakán. A szénagyűjtés óta, nem hagyta nyugodni valami.
Ahogy belépett a lakásába aznap éjjel, azonnal a fürdőszobába ment, levetett magáról minden göncöt, s a szennyesbe dobta. Lezuhanyozott, aztán jó szárazra dörzsölte testét, s mire elkészült, már a fáradtságot is érezte. Aztán mégis megállt a tükör előtt. Tom azt mondta… jaj hogyan is volt?
Megkérdezte: – Tudod, hogy szép vagy? Most körbefordult a tükör előtt, s maga is elcsodálkozott, hogy lefogyott. De hiszen, teljesen visszanyerte egykori alakját! Hát ezért van az, hogy lötyög rajta a nadrág, ami kezdetben éppen jó volt. Le kellene cseréltetnie egy mérettel kisebbre. Különben, kit érdekel? Tom így is azt mondta, hogy szép. Belebújt a köntösébe, kiszabadította haját a gumi fogságából. Hogy megnőtt ez is, milyen hosszú… jól átkefélte a haját, majd bement a szobába, s leült az ágya szélére. Vajon miért mondta Tom, azt, hogy szép? Miért?
Jó, tudja, hogy szép volt, fiatalon, tényleg szép volt… Talán még most is szép, főleg így, hogy lefogyott, meg kigyógyult az alkoholizmusból, meg egészségesen táplálkozik, jó levegőn van. Tudja ő jól, hogy ez mind hozzájárul… De mégis, miért mondta? S ott a búcsúzásnál, amikor a kezéhez ért… Tom ugyanúgy elrántotta, ahogyan ő is. Tom is érezhette azt az áramütést? Mit akar ez jelenteni? Csak nem szerelmes? Csak nem szerelmes Tomba?

Egész éjjel álmatlanul forgolódott. Gondolkodott erősen. Kutatott a gondolataiban, érzéseiben, a múltban. Talán nem is volt sohasem szerelmes. Daniel vagy húsz évvel idősebb volt nála, fülig szerelmes volt belé, legalábbis azt állította. Neki is imponált a világhírnévnek örvendő, jóképű karmester, de szeretni nem szerette. Igazából, nem is volt szerelmes soha. Csak a filmekben, amikben játszott. Ott magával ragadta a történet, el tudta játszani, maga is elhitte, átélte a szerelmet is… Talán azért is szereti annyira nézni a régebbi filmjeit. Nem, soha nem volt szerelmes, állapította meg végérvényesen.
Tom, viszont szerette a feleségét… Nincs is még túl a veszteségen. Nem, az lehetetlen, hogy Tom szerelmes lenne belé. Kár is ezzel foglalkoznia, ezen vívódnia. Akkor most miért forog álmatlanul egész éjszakán át, mégis miért? Hosszan töprengett. Csak nem jött álom a szemére. Miért jár az esze folyton ezen? Miért villan be oly gyakran Tom mosolya? Miért? Mit jelentsen ez?
Lehet, hogy mégis szerelmes? Miért nem bír másra gondolni? Miért jár mindig Tom a fejében? Nem, ez egyszerűen lehetetlen. Még hogy szerelmes? Képtelenség…
Hajnalig vívódott. Akkor döntött. Kerülni fogja a jövőben Tomot. Nem fog lejárni a lovakhoz sem. Lovagolni sem fog. Sőt, gondolni sem fog Tomra. Nem, és kész! Ó, máris megfájdult a szíve. Édeskés fájdalom volt… Két könnycsepp indult el a szeme sarkából. Lassan álomba sírta magát.

A reggeli óracsörgés riasztotta fel. Hirtelenjében azt sem tudta hol van. Rémesen fáradtan ébredt, ahogy hirtelen fel akart kelni, érezte, hogy alig bírja a karjait mozgatni. Ja igen, az izomláz. Tom megmondta… Jaj, már megint Tom… Futott a fürdőszobába, felfrissítette magát üde hideg vízzel. Gyorsan öltözködött, s már ment is le az aulába.
Mis Mogorva kiadta mindenkinek a beosztást, mind elindultak, ki-ki a dolgára. Pamela egyedül maradt.
– Mi van veled? Nagyon elfáradtál az éjjel? – kérdezte aggódva.
– Nem, dehogyis!
– Látom rajtad, nem tudsz átverni. Na menj, pihenj még!
– Nem! – tiltakozott Pamela – nem vagyok fáradt, kérlek adj valami munkát, tudod, nincs kivételezés! – mondta határozott hangon Pamela.
– Na jó! Fuss a lányok után, akik mennek a kertbe paradicsomot, paprikát szedni!
Sarkon fordult s futásnak eredt. Mielőtt beérte volna őket becsapódott, s bezárult a kertkapu előtte.

Most mit tegyen? Nem, nem akar gondolkodni… dolgoznia kell… Elindult visszafelé a kerten át.
Gyönyörű volt a reggel. Ragyogott a nap, a kertben vidám madársereg köszöntötte a reggelt, trillázva, fütyülve, csicseregve. Lehajolt egy rózsabokorhoz, hogy megszagolja. Bódító volt az illata. Gyönyörködött benne, s közben észrevett a rózsa szirmán egy harmatcseppet. Ó, mintha sírna, olyan mint egy könnycsepp. Addig nézte meghatottan, míg az ő szeméből is kibuggyant egy könnycsepp. Lassan folyt végig az arcán.
– Te mit csinálsz itt? – összerezzent. Tom! Hogy kerül ide? Hirtelen felugrott, akkor már ott állt előtte, szemben vele, nézte, s újra feltette a kérdést. Pamela összezavarodott, el kellene futnia, de a lába mintha a földbe gyökerezett volna, nem engedelmeskedett. Aztán csak megszólalt:
– Nézd, mintha sírna – mondta, s mutatott a rózsára.
– Igen, tényleg olyan – mondta Tom, s nem vette le róla a szemét. Aztán a hüvelyujjával letörölte Pamela arcáról a könnyet, majd végig simította az arcát. Nézték egymást.
– Hogy kerülsz ide? – suttogta zavartan Pamela, majd hirtelen sarkon fordult, s futva indult az épület felé. Tom gyorsan beérte, elkapta a karját.
– Ne olyan hevesen, még összetöröd magad! Komolyan érdekel, hogy kerültem ide? – Pamela bólogatott.
– Megbetegedett a srác, hozom a tejet. Várj, vissza megyek érte – s tényleg ott volt a járdán a bicikli az utánfutóval, rajta a hordó tej. Hogy lehet, hogy ő észre sem vette? Annyira elmerengve nézte a rózsát, hogy nem is hallott semmi neszt. Tom felpattant a biciklire, s pillanatok alatt beérte.
– Van valaki, aki segít neked?
– Nem, nincs. Elküldtem a srácot, hogy feküdjön le. Patrick meg korábban elment aludni, nagyon elfáradt.
– Azt akarod mondani, hogy egyedül vagy? Dolgoztál egész éjszaka, most meg még segítséged sincs?
– Ne aggódj miattam, majd napközben szundítok egy kicsit.
– Tudod mit, lemegyek segíteni neked, csak szólok Mis Mogorvának, úgysincs munkám, lemaradtam… majd elmesélem – s már futott is, hogy megkeresse Mis Mogorvát. Bekopogott az irodájába, de üres volt. Körbe futotta az épületet, még a kórházba is benyitott, s megkérdezte egy nővértől, hogy nincs-e esetleg náluk Adélaide. De ott sem volt. Tett egy újabb kört, közben látta, hogy a bicikli még ott áll az épület előtt. Tom biztosan a reggelire vár. Bement a konyhára, hátha ott van Mis Mogorva is. Nem volt ott, de Tom tényleg a reggelire várakozott.
– A teára kell várnom. Viszek egy palackkal a srácnak, biztosan elrontotta a gyomrát, most egyenlőre nem ehet, csak innia kell sokat. Mindjárt kész lesz!
– Jó, akkor én is megyek veled, én is elkérem a reggelim jó?
– Ne fáradj, már itt van minden a kosárban, csak a teára várok – mosolygott Tom.
Együtt mentek le az istállókhoz, aztán együtt dolgoztak, etették, itatták az állatokat. Takarították a baromfiólat, friss almot hoztak a nagy jószágok alá, majd együtt reggeliztek a kis ház konyhájában. Tom, tiszta terítőt vett elő, szépen megterített, s éhesen együtt estek neki a finom falatoknak, miközben a srác a szomszédos szobában a heverőn szürcsölgette a teát.
Időközben, Pamela teljesen megfeledkezett hajnalban tett fogadalmáról.