A Pszichotanyán 2.

Bementek az épületbe. Ott Edith szólt Pamelának, hogy egy picit várakozzon türelemmel, aztán bekopogott egy ajtón, s értesített valakit a megérkezéséről. Hamarosan megjelent egy hölgy, aki kurtán bemutatkozott ugyan, de nem értett belőle semmit, majd azt mondta, hogy kövesse.
Hát követte, közben aggódva a bőröndökre pillantott. Edith időközben már el is tűnt, de a férfi még ott állt, majd felvette a bőröndöket s elindult utánuk.
Átmentek egy másik épületszárnyba, ott fel az emeletre, s megálltak egy ajtó előtt. Az ismeretlen nevű hölgy kulcsot vett elő a zsebéből s kinyitotta az ajtót. Egy parányi előszobán mentek keresztül, balra egy ajtó nyílott, ott a fürdőszoba – mondta a hölgy, azután léptek be a kis szobába.
A férfi letette a bőröndöket, elköszönt, s elment. A hölgy elmondta, hogy ez nem az állandó szobája lesz, most a kórházban vannak, holnaptól vizsgálatok sora vár rá. Majd megbeszéli a doktorokkal a terápiát, s azután kapja meg a szobáját a másik részlegben. Addig is helyezze magát kényelembe, pihenje ki az út fáradalmait. Még megmutatta hol van a kórházi étkező, oda mehet, este hattól, vacsorára.
Egyedül maradt. Egyedül a félelmeivel, bizonytalanságával, csomagjaival. Ó, bárcsak itt lenne Margot! Nem gondolhatja senki, hogy ő fog kipakolni a bőröndjeiből? Még sohasem csinálta. Margotot mindenhová magával vitte, egyáltalán, mit képzelnek ezek?…
Körülnézett. A szobában csak egy ágy volt, egy kis asztalka, két szerény fotel, a sarokban egy szekrénykén tévé. Ez volt a szoba összes bútorzata. Milyen pici szoba, s még az is kopár. Kinézett az ablakon. Pompás kert tárult elé. Csupa virág volt minden, virágágyak, gyalogutak, zöld pázsit, fák, bokrok, szétszórtan néhány pad. Ha balra nézett, távolabb egy nagyobb pázsit óriásfákkal, jobbra és előtte viszont a kert húzódott, szinte nem is látta a végét.
Kinyitotta a bőröndjét, csakhogy elővegye a whiskys üveget, amit belecsempészett, hogy Margot ne vegye észre.
Az asztalon van pohár, csak éppen jég nincsen, még csak nem is kérhet. Így még a whisky sem az igazi! Hová kerültem? Három hónap? Ó, jaj nekem!…

Másnap kora reggel ébresztgette valaki. Kába volt, a szemét sem tudta kinyitni, s mi ez a hang? Mintha nem Margot hangja lenne. Vajon ki lehet? Különben kit érdekel… annyit mondott nyöszörögve:
– Hagyj aludni!
– Nem hagyhatom asszonyom. Ön kórházban van, s hamarosan kezdődnek a vizsgálatok. Kérem keljen fel, s szedje rendbe magát! – Pamela elcsodálkozott a hallottakon.
– Hol a francba vagyok én? Kórházban, hogy kerültem kórházba? Valami bajom van?
– Úgy látom asszonyom, hogy igen, mivel whiskys üveget látok az asztalán. Azért jött ide, hogy kigyógyuljon az alkoholfüggőségből. Szedje össze magát kérem, tíz perc múlva visszajövök!
Ekkor már kezdett valami derengeni Pamelának. Ja persze, a Pszichotanya! Hangosan káromkodni kezdett, s elátkozta azt, aki kitalálta, hogy ide jöjjön. Aztán a másik oldalára fordult, s aludt tovább.
Amikor a nővér visszatért, hangos hortyogás fogadta. Nagy nehezen lelket vert belé, s végre feltápászkodott. Kisegítette a fürdőszobába, azután rendbe tette az ágyat. Pamela kissé összeszedte magát, de még mindig kótyagosan jött elő a fürdőből. A nővér karon fogta mondván, elkíséri a laborba, s azután még számtalan vizsgálaton kell átesnie, ő majd mindenhová vele megy.

Egy egész héten át a kórházban tartózkodott. Kivizsgálták tetőtől talpig. Mikor minden megvolt, összegyűjtötték a leleteket, s akkor fogadta a főorvos-pszichiáter.
Rémes volt az a hét, minden megaláztatásával együtt. Pamela igyekezett mielőbb mindent elfelejteni. Többször is érzett késztetést arra, hogy megszökjön. Mégis maradt, s azt csakis a kórházkertnek köszönheti. Minden délutánt, estét, sokszor éjszakába nyúlóan ott töltött. A kórházkert el volt kerítve a tanyához tartozó nagy kerttől. Ez nem volt nagy, viszont annál hangulatosabb. Tele volt nyíló virágokkal, apró zöld futónövényekből kreált lugasokkal, szökőkúttal, romantikus kis padokkal. Elüldögélt egy padon a szökőkút mellett, s csodálta a naplementét. Minden bosszantotta, ami napközben történt vele, az hogy utasítják, parancsolnak neki, az étkezések is, maga az étel is förtelmes volt. Nagyon hiányzott Margot. Első nap azzal a szándékkal ment ki a kertbe, hogy egy nagyot üvöltsön, világgá kiabálja tiltakozását, s átkot szórjon erre az épületre, a környékére, s az itt dolgozókra egyaránt. Aztán, amikor kilépett a kertbe, valami végtelen nyugalom szállta meg. S amikor először meglátta a naplementét, olyan jóérzés kerítette hatalmába, mintha mindig erre a pillanatra várt volna, mintha erre a helyre vágyott volna egész életében. Úgy érezte, ez a sors kegye, hogy őt idevezérelte, s ezért nagyon hálásnak kell lennie. Így hát minden fárasztó, s borzalmasnak megélt nap után ide menekült, s itt megnyugodott a lelke. Sokszor késő éjszakáig sétálgatott, nézte a csillagos eget, amilyet csak nagyon régen, talán valamikor gyermekkorában látott. A temérdek égi fény, s a kert kellemes illatai elbűvölték, megnyugtatták a lelkét. Sokszor, nagyon sokszor végiggondolta eddigi értelmetlen életét… még többet gondolt a jövőre. Vajon mi vár rá? Mi lesz ezután?

Végre elhagyhatta a kórházat. Érte jött az az ismeretlen nevű hölgy, aki idevezette.
– Kövessen kérem! – mondta szűkszavúan.
Hát, ment utána. Útközben még fülében csengtek a főorvos szavai: – Itt mindenki a segítségére lesz, hogy megszabaduljon a függőségétől, én bízom magában, hogy sikerül, de ahhoz magának is bíznia kell bennünk!- Csak azt tudná, hogy kiben és miért kell annyira bíznia? Ha ezen múlik, hát akkor egyáltalán nem olyan biztos benne… Itt megy ez a mogorva nőszemély előtte. Harapófogóval sem lehet kihúzni belőle egy szót sem, tuti, hogy mosolyogni sem tud, olyan mint egy boszorkány. Vagy itt mindenki ilyen? Akkor ugyan hogyan is bízhatna bennük?.. Mindenesetre az megnyugtató, hogy semmi szervi baja nincs. Legalábbis ez derült ki a néhány kilónyi leletből. Ezt jó lesz minél előbb elfelejteni, ezt az elmúlt hetet. Bízni? Kiben? Miben?…
Egyszerre csak Miss Mogorva megtorpant a hosszú folyosón.
– Ez lesz az ön lakása! – kinyitotta az ajtót, bementek. Egy takaros kis előszobán mentek keresztül, itt is balra egy ajtó, nyilván a fürdőszoba. Szép tágas szobába nyitottak be, ízlésesen berendezve, amott egy hálófülke és ni csak, erkély is van! Első látásra szimpatikus, és otthonos… hát, a kórházi szobánál sokkal jobb, el kell ismerni. Miss Mogorva hellyel kínálta, s ő maga is leült. Azt mondta, hogy elbeszélgetnek egy kicsit, de ezúttal megeredt a szava, s csak mondta, mondta…
Elmondta a szabályokat. Azzal kezdte, hogy itt mindenki tegezi egymást, tehát innentől tegeződni fog mindenkivel, akivel találkozik. Itt nincs ismert ember, nem foglalkoznak azzal, hogy ki kicsoda, itt mindenki egyenlő, egymásért vannak, egymásért dolgoznak. A szekrényben megtalálja a munkaruhát, amit itt viselni fog, pontosan az ő mérete minden, választhat köpenyt, vagy pólót, vászonnadrágot. Saját ruháit csak szabad időben hordhatja, ha koncertet szerveznek, vagy egyéb szórakozási lehetőség akad. Mindent idejében meg fog ismerni, és tudni. Van nagy könyvtáruk, ahonnan könyvet, lemezeket és filmet lehet kölcsönözni. Egyébként itt van az asztalon a Házszabály. Ezt majd tanulmányozza át, olvasgasson. Egyelőre ennyi is elég, majd menet közben mindennel megismerkedik. Reggel hatkor kelnek, fél hétkor lenn az aulában találkoznak, ott mindenki megkapja a beosztását. Halk kopogás hallatszott. Azonnal be is nyitott egy férfi Pamela bőröndjeivel. Némán intett, s távozott.
– Amint látod, a bőröndjeid is megérkeztek. Helyezd magad kényelembe, ismerkedj az új lakásoddal, a Házszabállyal. Reggel fél hétkor találkozunk! – távozás közben még megjegyezte:
– A vacsora fél héttől nyolcig, lenn a földszinten jobbra van az étkező. Svédasztal minden étkezésnél. Minden jót kívánok és sok sikert!

Pamela egyedül maradt a kétségeivel, félelmeivel, a rázúdított és még fel nem fogott szabályzattal… Nem is értette, itt dolgoznia kell? Mi az, hogy dolgoznia kell? S vajon mit kell dolgoznia? Zúgott a feje, már egyáltalán nem volt biztos benne, hogy nyugodt éjszakája lesz.