A Pszichotanyán 20.

Pamela a táskájában turkált, Tom vette kézbe a magazint. Döbbenten nézte. A címlapon Pamela fotója, a főcím: A VILÁGHÍRŰ DÍVA ELVONÓKÚRÁN, A PÁRIZS KÖZELI PSZICHOTANYÁN! Hannah Leight tudósítása Los Angelesből!

– Mi ez? Honnan vetted ezt Pierre? – kapta ki Tom kezéből a magazint Pamela. Hitte, hogy valami régi szám, honnan áshatta elő most hirtelen. Aztán gyorsan átfutott az agyán a Pszichotanya… Mégsem lehet régi, és az elvonókúra?
– Ezzel volt teleaggatva az újságos bódé, még jó, hogy nem vettétek észre. Nem akartam ünneprontó lenni, de ahogy olvastam lesifotósoktól, meg újságíróktól hemzseg a tanya, illetve csak kapun kívül, senkit sem engednek be. Ezt olvastam ki belőle.
– Senki sem tudott róla hol vagyok, mi ez most, nem értem?
– Add szívem, elolvasom! – nyugtatta Tom.
– Mindenesetre – szólt Pierre – lefüggönyöztem a hátsó ablakokat, nehogy útközben felismerjen valaki, aztán később majd megkérdezzük Adélaidet, hogy mi a helyzet a tanya körül, elképzelhető, hogy csődület van…
Ahogy Tom szétnyitotta az újságot Pamela is közelebb hajolt, hogy ő is olvassa, aztán hirtelen felkiáltott.
– Nézd azt a kis fotót, Margot! Hogy kerül ide Margot?
– Megmondanám, csak tudnám ki az?
– Margot a házvezetőnőm!
– Aha, lassan összeáll a kép – mondta Tom – úgy tűnik, ez a kép Margotról telefonnal készült, nyilván nem is tudott róla.
– Kezdem érteni – kiáltott fel Pamela – ez a Hannah Leight a legpiszkosabb pletykalapok újságírója. Biztosan csőbe húzta Margotot. Körbehízelegte, az meg gyanútlanul mindent kibeszélt. Ezek szerint otthon is ezzel van tele a sajtó… No, olvassuk tovább!
„Alkohol problémákkal küzd a szépséges színésznő. Már egy ideje nem lehet őt látni, sőt, nem is hallottunk róla. Most megtudtuk, hogy Franciaországban, a Párizs közelében lévő Pszichotanyán van már négy hónapja elvonókúrán. Ahol, házvezetőnője szerint, rémes állapotok uralkodnak. A szépséges Pam nagyon szenved, s örülne, ha valaki kimenekítené onnan!” áll a cikkben.
Pamelában a tetőpontjára hágott a felháborodás.
– Honnan veszi, és hogy merészeli?
– Nyugi édes, tudod, hogy az a cél, hogy minél nagyobb botrányt kavarjanak… Te ne tudnád, bizonyára nem ez az első…
– Tom, mi lenne velem, ha nem lennél. Te úgy meg tudsz nyugtatni. Nem is érdekelne… de mért keverték bele a Pszichotanyát?… No, olvassuk tovább… – Tom fél karjával átkarolta Pamelát, s most már együtt bújták az újságot. Fotó is volt a Pszichotanyáról.
„A hír kapcsán, újságírók és lesifotósok szállták meg, már kora reggel a Pszichotanyát!”
Rengeteg autó állt mindenfelé, emberek tömkelege fényképezőgépekkel, kamerákkal felszerelve.
– Nézd Tom, ott annak a magas fának a tetején, ott is vannak ketten… Hogy mire képesek emberek?
– Hát igen, lesnek be az udvarra, az a győztes, aki elsőnek lencsevégre kap… Iszonyú pénzt fizetnének egy ilyen fotóért ezek a szennylapok. Veszi a nép, mint a cukrot… Látod, ezért választottam én inkább a marhákat… Hát nem mennék vissza újságírónak többé, nem én!
– Ahogyan én sem színésznőnek! – mondta elszántan Pamela – Bárcsak maradhatnék én is a tanyán – sóhajtott, mélyen a gondolataiba merülve.

– Pierre, megkaphatom a telefonod? – szólt Tom. Nyugodt, higgadt volt a hangja.
– Mire készülsz Tom? – kérdezte aggódva Pamela.
– Megkérdezem Adélaidet, hogy mi a helyzet a tanya körül.
– Tom, várj, beszéljük meg. Én nem félek tőlük. Lehet, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha kiállnék, s megmondanám, igen itt vagyok, s remekül érzem magam, csakhogy cáfoljam azt a sok hazugságot, amibe a Pszichotanyát is belekeverték… Talán akkor leállnának végleg.
– Akkor sem lenne vége, hidd el nekem. Jobban szeretnélek téged megkímélni minden tortúrától. Adj esélyt, hogy megpróbáljam – kérlelte Tom, miközben megsimogatta Pamela arcát.
Pierre is helyeselt, így hát megadta magát, kettejük ellen már nem volt ereje küzdeni.
Adélaide csak többszöri csörgés után vette fel a telefont. Mindjárt az után érdeklődött, hogy minden rendben van-e, és hol tartanak? Kérdezetlenül mondta máris a tervét.
– Tudnom kellene pontosan, hogy mikor érkeztek. Akkorra ide hívnám a rendőrséget, hogy zavarja el a zaklatókat. Legalább csináljanak nagy ribilliót, hogy elvonják a figyelmet. Ti a falun keresztül gyertek, az istállók előtti bejáraton nincs senki, remélem nem tudnak róla. Mindenesetre figyeltetem továbbra is, és szólok, ha valami változik. Ti onnan észrevétlenül be tudtok jutni… A többit majd megbeszéljük…
Aztán később még telefonált, hogy mindenképpen várják meg a sötétedést, csak akkor jöjjenek.
Így kénytelenek voltak az útszélen vesztegelni másfél órát sötétedésre várva, hogy bejussanak a faluba. Pierre kiszállt, hogy kinyújtóztassa végtagjait, Tom ott maradt Pamela mellett.

Este kilenc óra körül jutottak be a hátsó kapun. A rendőrség még mindig küzdött a rendíthetetlen lesifotósokkal, de nem csak ők, hanem a tanya lakói is. Látták, amint vízsugárral próbálják eltávolítani a tetőről az akadályt nem ismerő, botrányhajhászó sajtósokat. Legalább ezzel a módszerrel sikerrel jártak.