A rántott hús

Juliska vasárnapi ebédet készített. A húsleves gyöngyöző buborékokat bocsátott a felszínre, mennyei illatfelhők kúsztak a szagelszívó réseibe.
Mióta azt hallotta, hogy a vegánok, vagy a vegetáriánusok hullalének, hullateának nevezik a húst tartalmazó leveseket, kicsit elmélázott mikor ilyesmit főzött. Mivel kreatív képzelőerővel áldotta meg az ég, különböző képek jelentek meg fantáziája mezején. Ahogy így a belső tévécsatornáján peregtek a filmkockák, robotpilótára kapcsolt kezei fürgén előkészítették a következő fázist. Konyharuhával terítette le a pultot, lisztet, szigorúan teljes-kiőrlésűt szórt egy kiürült fagylaltos dobozba, majd a egy másikba zsemlyemorzsát öntött.
Megmosott négy tojást, gyorsan felütötte őket a fényes keljfeljancsi aljú táljába. Hoppsz, sebes mozdulatától a tál erősen megingott, majd nagy kegyesen csak az egyik tojás fehérjéje csúszott be a mosogató lefolyórácsába, mivel Julisnak sikerült a tálat elkapnia és biztonságba állítania.
Miután megnyugodott, elhelyezte a garnitúrát a kék-piros sávos konyharuhán és nekilátott a panírozásnak. Az olaj vidáman sercegve pirította a szeleteket, haladt a munka. Egyszer csak Jenő lépett a konyhába.
– Az ott mi? – mutatott a frissen lecseppent kb. 0.5 cm átmérőjű tojáspacára a tűzhely és a konyharuha közötti résen.
Julis vérnyomása az egekbe szökött.
– A sütés ezzel jár, meg az utána való rendrakással- fröcsögte szinkronban az olajjal. Majd kis levegővétel után folytatta.
-Ha nem tetszik, vagy jobban tudod , csináld te! Süket csönd felelt. Megfordult. A háta mögött, de már a konyhában sem volt, rajta kívül senki.