A rengeteg titka – 6. fejezet

Anarath múltja

Másnap Cleo minden idejét Sheridannal és Erionnal töltötte. A két fiú elvitte őt lovagolni a napfényes Garmanba.
– Most Alegund felé tartunk –mondta Sheridan. –Ha sietnénk, egy hét alatt elérhetnénk Esandurt.
– Esandur Akrar legfontosabb városa –fűzte hozzá Erion. Ott vannak a harcosai, és minden tartaléka. Ez az egész birodalom egyik legjobban őrzött települése. Épeszű tünde nem megy a közelébe.
– Északkeletre Dúnagall erdeje van.
– Arról már hallottam –szúrta közbe Cleo. –Erion mesélt róla.
– A leggonoszabb hely, amit ismerek. Még talán Esandurt is lepipálja. Ott legalább a szövetségeseket életben hagyják. Abban az erdőben a legjobban akkor jársz, ha „csak” meghalsz. Még akik viszonylag épelméjűen ki is kecmeregtek onnan –értsd, hogy tudnak beszélni -, ők sem mondanak semmit útjukról.
Csakúgy, mint korábban Erion, most Sheridan is megborzongott. Több szó nem esett Dúnagall erdejéről.
Az a rengeteg viszont, amiben most lovagoltak, gyönyörű volt. Cleo sosem gondolta volna, hogy egyszer ilyen élményben lesz része. Medve, a sötétbarna ló, akit Kirától kapott kölcsön, szinte kitalálta a gondolatait, fantasztikus volt rajta lovagolni. Sheridan és Erion két oldalról közrefogták, de gyakran eltávolodtak egymástól, mikor vágtattak. Már dél is elmúlt, mire visszafordultak, Cleo nagy bánatára. Legszívesebben egész nap az erdőben maradt volna.
Már Arigín felé lovagoltak, amikor ismét meghallotta a fuvolaszót. Megállította Medvét, és fülelt.
– Mi az, Cleo? –kérdezte Erion.
– Ti nem halljátok?
A két fiú egymásra nézett.
– Mit?
– A fuvolaszót.
– Én nem hallok semmit –mondta Sheridan. –Biztos elfáradtál. És éhes is lehetsz.
– Nem… én tényleg hallom –körülnézett a hang forrását kutatva. De nem látott mást, csak a napfénybe burkolt fákat és árnyékukat. Az egyik bokor zizegni kezdett, de csak egy nyúl futott ki belőle. Egy pillanatra megállt, végigmérte a három lovast, majd továbbugrált.
– Gyere, Cleo, menjünk –Sheridan megtaszította Medvét. Az vonakodva elindult. Cleo azonban egészen hazáig csak a zenére figyelt.
Anarath estefelé meglátogatta Cleo-t. Hosszan elbeszélgettek, és a lány nagyon megkedvelte a tünde kedves, elegáns lényét. Míg érdekességeket és történeteket mesélt Eghainról, Kira a konyhában főzte a vacsorát. Ők ketten a teraszon álltak kinn, a csípős este ellen egy-egy köpennyel védekezve. A hold hideg fénye bekúszott az oszlopok között, a csillagok szikráztak a felhőtlen égen. A hatalmas kertet ezüsttel vonta be az éjszaka. Erion Sheridannál volt –aki, mint később kiderült, a közvetlen szomszédságukban lakott. Cleo is hivatalos volt hozzá Anarath látogatása után.
– És hogy tetszik Eghain? –kérdezte Anarath. Cleo már reflexszerűen vágta rá a választ, ugyanis akárhány tündének bemutatták, mind megkérdezte tőle, hogy milyennek találja az országot.
– Nagyon szép.
– Igazán így gondolod? Akkor még nem ismered eléggé.
Cleo felkapta a fejét. Anarath volt az első, aki nem fényezte a birodalmat. Eddig mindenki bólintott, és dicsérte Caslian erdőit, Hatrart, a fővárost, Catar vízeséseit, Atrave tengerpartját és a Végtelen-hegységet. És most Anarath, akinek a legjobban kellene szeretnie Eghaint, végtére is a trón jogos tulajdonosa, az ország ellen beszélt.
– Miért? –bukott ki a suta kérdés Cleo-ból.
– Mert a rengeteg belső harc teljesen tönkretette. Eghain már nem az, ami régen volt. A Klán előtt… akkor minden szép volt. A különböző népek békében éltek egymás mellett, segítették a másikat, és sosem hadakoztak. Még Torrelben uralmát is könnyen viseltük. De mióta a lázadók kiváltak… gyanakvás övez, bárhová mész is. Eghain népe nem bízik meg senkiben. A faji ellentétek is kiéleződtek, a törpék például egyre nehezebben viselik a félszerzetek közelségét. Ha a Klán meg is bukik… még rengeteg dolgunk lesz, hogy rendbe hozzuk az országot. Ezért lenne annyira szükségünk a Kiválasztottra. Ő reményt adna a népnek.
– Nem igazán értem, hogy segíthetnék pont én nektek.
– Te sokkal jobban ismered az emberek világát, mint mi.
– De mért nem keresitek varázslattal?
– A mágiát nem használhatjuk mindig, ha problémánk akad. Vannak korlátai. Senki nem olyan erős, hogy az egész Földön a hatmilliárd ember közül megtalálhassa azt az egyet, akire szükségünk van. Ezért kértünk meg téged, hogy segíts nekünk. Megteszed?
– Persze. Szívesen. Csak mondjátok meg, mit kell tennem.
– Ha visszamész az emberekhez, tájékoztatunk.
– Már vissza is kell mennem?
– Dehogy. Temérdek időd van. Addig maradsz, amíg jólesik. De… édesanyád nem hiányolhat?
– Nem hiszem. Reggeltől estig dolgozik, ráadásul el akar hurcolni a városból. Szerintem fel sem tűnt neki, hogy nem vagyok ott. Azt sem tudom, szeret-e egyáltalán.
– Egy édesanya mindig szereti a gyermekét.
Cleo nem válaszolt. Mostanában alig volt alkalom, hogy Anne Swank kedvesen szólt volna hozzá. Nem nagyon volt mondanivalójuk egymásnak.
– És az édesapád? –kérdezte Anarath.
– Nem ismerem az apámat. Anya sosem beszélt róla –Cleo lehajtotta a fejét. –Annyit mondott róla, hogy össze-vissza hazudozott, és egy álomvilágban élt.
– Igazán sajnálom.
– Sosem találkoztam vele, még képről sem láttam. Nincs, aki hiányozzon. Kisebb koromban a nagypapám jelentette számomra az apát, de sajnos ő már meghalt. Pedig a világ legjobb embere volt.
– Rossz lehet így felnőni. Nekem nagyon szép emlékeim vannak az édesapámról. Mikor kicsi voltam, sokat játszottunk a folyónál. Megtanított mindenre, amire szükségem volt: lovagolni, harcolni, íjazni… mindenre, amit most tudok. Istenítettem őt. Sosem kívántam magamnak jobbat, ha egyáltalán van a világon jobb. Én voltam a szeme fénye, ő pedig az én nagy példaképem –Anarath elhallgatott, és kibámult a kertre. Cleo a párkányra könyökölt.
– Ő… hol van most?
– A Klán elhurcolta és megölte. Az édesanyámmal együtt.
– Sajnálom.
– Úgy hat-hét éves lehettem. Napokig ki sem mozdultam a szobámból, csak sírtam. Nem ettem, nem ittam. Akik ismertek és szerettek, mind aggódtak értem, azt hitték, belehalok a bánatba. De mikor már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább nélkülük, az összeroppanás helyett megfogadtam: bosszút állok. Ezért keresem olyan elszántan a Kiválasztottat. Bár akkora fájdalmat nem tudok okozni Akrarnak, amekkorát ő okozott nekem. Akinek nincs szíve, annak nincs, ami fájjon.
Cleo szemébe kis híján könnyek szöktek.
– Mindent megteszek, hogy segíthessek –mondta halkan.