A smaragd lakat

Boglárka nagyon sokat hallott a sárkányokról. Nagyon szeretett volna meggyőződni arról, hogy tényleg léteznek- e, arra, hogy hol és hogyan élnek. Ekkor eszébe jutott a varázslatos utazása.
– Ahá! – csillant fel a szeme. Lement a pincébe, megkereste a ládikát. Poros volt, ütött- kopott, sűrű pókháló szőtte körbe. Hozta a teleszkópos pókhálózót, leszedte vele a dús fonalakat, és letörölgette a ládika tetejét egy ócska ronggyal. Valami ókori felirat volt rajta, s a fémpántot lakat zárta. Megérintette a lakatot, felpattant a zár és kinyílt a ládika. A ládikából kivette a varázsköpenyt. Lehajtotta a láda tetejét, rátette a fémpántot.
– Nem fogja senki se észrevenni, ha elmegyek, mert estére visszatérek. A hátizsákomba tettem a használt mobiltelefonomat, majd csinálok vele fényképeket. Tettem még egy kisüveg vizet és egy pár darab sajtos masnit az útra – gondolta magában. Felvette a köpenyt és láthatatlan lett. Kettőt tapsolt, majd azt mondta: „hipp- hopp, sitty- sutty, legyek a sárkányok földjén. Épp hogy végig mondta a kívánságot, hirtelen felemelkedett a levegőbe és hipp- hopp, sitty- sutty már meg is érkezett.
– Nézz fel az égre, a kékséges kék felhők fölé, ott terült el a sárkányok birodalma. Hatalmas volt. Se az elejét, se a végét sem lehetett látni. Gyönyörű abszintzöld, néhol krómzöld színű volt a pázsit. Rajtuk megszámlálhatatlanul sok illatos virág nyílt. Fehér, kék, lila, bíbor, vörös, piros, rózsaszín, narancs, barna, fekete és sárga színben pompáztak. A Nap még háromszor fényesebben tündökölt, mint a Földön. Az égen teljes színkavalkádban úsztak a felhők. Eső után, amikor a sugarak áttörtek a cseppeken vörös, narancssárga, sárga, sárgászöld, zöld, kékeszöld, kék, lila színben tűnt fel a szivárvány. A gyönyörű pázsiton öt palota állt, egymástól mindegyik hétholdnyira. Az egyfejű sárkány palotáját borostyán futotta be, a háromfejű sárkány palotáján moha virágzott, a hétfejű sárkányén repkény kúszott, a tizenkétfejű sárkány palotán az aranyos rózsabogarak tömege őrködött éberen és a huszonnégy fejű sárkány palotáját a világ legveszélyesebb kígyói, a zöld mambák tekerték körbe. Mindegyik palota mellett állt egy gémeskút, körötte szürkemarhákból álló gulya, amit egy pásztor, a sinkájával őrzött, aki ugyancsak munkabíró volt. Ha megéhezett, gulyásos húst főzött magának, a maradékot a kutyájának adta. A vasfazík alá árvaganét tett tüzelő gyanánt. Ha elálmosodott, a szabad ég alatt hunyta le a szemét.
Bogi elővette a mobiltelefonját és csinált vele jó sok fényképet. Békésen, nyugalomban teltek a napok a sárkányok földjén. Mindegyik palotában királynő és a király uralkodott, egyedül a huszonnégy fejű sárkány volt magányos. Azaz mégsem, de erről később mesélek. Testük erőteljes, hosszan megnyúlt, fejük hosszúkás, erőteljes állkapoccsal, benne hatalmas, tűhegyes fogak meredeztek. Mellső lábaik vaskosak, hosszú hátsó lábaikon a lábujjak karmokban végződtek. Testüket pikkelyek fedték. A királynők színe szürkésfekete, a királyoké sötét szürkésbarna volt. A szájukban hosszú villásnyelv ült. A királyok a birodalmukban bölcsen és igazságosan uralkodtak, szerette is őket minden alattvaló, akik takaros kis kertes házakban laktak, mely előtt patak csordogált. A házak mögött pedig kőriserdő burjánzott. Ugyanolyan állatok lakták, mint a mi erdeinket. Az alattvalók, a vazallusok ugyanúgy dolgoztak, mint az emberek a földön. Voltak köztük szabók, varrók, cukrászok, szakácsok, takácsok, suszterek, szövők, fonók, ácsok, lakatosok, kőművesek, kéményseprők és még sorolhatnám. Nagyon szerettek dolgozni, mert az iskolában azt a mesterséget tanulták, amit szerettek, így jókedvvel munkálkodtak. Munka közben néhányan dudorásztak, néhányan beszélgettek. Nagyon szorgalmas, tisztelettudó, illedelmes és alázatos volt mindenki. Éppen ezért a fizetést is annyit kaptak, amennyit megérdemeltek. Gyémántot, aranyat, vagy ezüstöt kaptak. Ládikákban gyűjtötték össze. Ha megéheztek halásztak, vadásztak. Szaglásuk kitűnő volt, így már messziről megérezték a zsákmány szagát. Az áldozataikat, a prédát adták a családnak. Nagyvadat: szarvast, vaddisznót, vagy rovarokat, néha még tojásokat is fogyasztottak. Nagyon szaporák voltak. A nőstény sárkányok az üregekbe akár huszonnégy tojást is leraktak egyszerre, aztán betemették őket. Egészen addig, amíg a kicsik ki nem keltek, a közelben őrködtek.
Na, most akkor térjünk vissza a legidősebb sárkánykirályra, a huszonnégy fejűre, akinek palotáját a világ legveszélyesebb kígyói, a zöld mambák tekerték körbe. Nagyon magányosan élt. Sehogy se talált magához illő sárkánylányt, mert egy se tetszett neki. Ezért évente elrabolt a Földről három királylányt. De ezt ekkor Boglárka még nem tudta. Hallgatta a gyönyörű csalogány dalát, csodálta az illatos virágszőnyeget, amely lába előtt terült el, ámulattal nézte a bódító rózsakertet. Olyan volt a sárkánykirály parkja, mint a Japánkert. Képzelhetitek, milyen csodaszép lehetett. Igazán titokzatos volt. Egy tórendszer vette körbe, amelyen keresztül kőből készült híd ívelt át. A köveken járva találta meg Boglárka a rejtett kincseket. Hogy mi volt az? Hatalmas lombhullató mamutfenyő nyújtózkodott egyre magasabbra és magasabbra. Virágba borult az elragadó magnólia, káprázatosan nézett ki a páfrányfenyő. A csüngő ágú japánakác és a messze földön híres cseresznyefa szépsége lenyűgözte Bogit. A tó felszínén tündérrózsák lebegtek, a vízparton bambuszok látványa varázsolta el. A leveleken békák adtak szerenádot. Ott ült és hallgatta őket a sárkánykirály kertjében a padon a láthatatlan köpönyegében.
Elővette a mobiltelefonját és ismét csinált vele jó sok fényképet. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egy királylány jő vele szembe. Boglárka körül nézett, de nem látott sem vele, sem a közelében senkit. Hogy meg ne ijessze óvatosan levette a köpenyét. A királylány ekkor észrevette őt. Odaült mellé a padra és beszélgetni kezdtek. Elmondta a lány, hogy egy hatalmas huszonnégy fejű sárkány tartja őt fogságban, aki évente a Földről kedvtelésből rabol el királylányokat, mégpedig a testvéreit és hogy ő a huszonnegyedik. Mindegyiket egy óriási koboldházba zárta és az ajtóra egy smaragd lakatot tett. A ház kőből épült, vörös pala fedte. A lakatot csak egy smaragd kulccsal lehetett kinyitni, ami annak a zöld mambának a nyakában volt, ami minden nap háromszor: reggel, délben és este a palota és a koboldház között csúszott- mászott.
– Hogyan tudnék segíteni? – kérdezte Bogi.
– Hát nem is tudom – mondta a királylány – mert az elrablója palotáját a világ legveszélyesebb kígyói, a zöld mambák tekerték körbe.
– Igen, azt láttam, de valahogy hátha tudok segíteni. Kérlek, hogy törd a fejed rajta. Én is azt fogom tenni.
– Rendben van, de most vissza kell mennem a testvéreimhez. Este mindannyian kijövünk ide a tóhoz, akkor legyél pontosan itt. Addig hátha eszünkbe jut egy jó ötlet.
– Rendben. Itt foglak várni. Bogi így is tett. Közben gyönyörködött a számtalan csodában, amit itt látott. Szép volt, nagyon szép volt ez a Föld, mert sehol se volt szemét. Nem volt füst, mert nem voltak járművek. Mindenki gyalog közlekedett. Nem siettek sehova, mégis mindenre jutott idő. A gulya is békésen legelt, nem törődve semmivel. Csak a sinka szaglászta meg néha Bogit, de aztán máris futott vissza farkcsóválva. Közben beesteledett. Elővette a mobiltelefonját és ismét csinált vele jó sok fényképet. Egyszer csak megérkezett a huszonnégy lány. Tanakodtak, hogy mi tévők legyenek. Boginak eszébe jutott egy ötlet. A boa már vészesen közel járt a kunyhóhoz.
– Itt a lehetőség, most vagy soha! Várjatok meg itt csöndben, el ne mozduljatok! – mondta Boglárka. Hirtelen letépett a fűből egy toklászt, felvette a köpenyt és láthatatlanná vált. A királylányok csöndben ültek, még pisszenni se mertek. A kezüket tördelték és nem mozdultak egy csöppet sem. Bogi odament a boához. A kígyó nem látta, mert rajta volt a köpeny. Gyorsan bedugta a toklászt a boa orrába és fürgén lekapta a nyakáról a kulcsot. Odafutott a koboldkunyhóhoz, kinyitotta a smaragd lakatott, egy pillanatra levette a fejéről a kapucnit és kiszabadította a lányokat. Eközben a kígyó próbált megszabadulni a toklásztól. Egyrészt azért, mert rettenetesen csiklandozta, másrészt azért, mert az orrában egyre beljebb és beljebb fúródott. Sehogy se bírta kiszedni. Ez alatt Bogi visszavette a kapucnit, a királylányokkal csöndben odasietett a padhoz és mindenki alábújt. Kettőt tapsolt, majd azt mondta: „hipp- hopp, sitty- sutty, legyek a királylányok otthonában. Épp hogy végig mondta a kívánságot, hirtelen felemelkedtek a levegőbe és hipp- hopp, sitty- sutty már meg is érkeztek. A lányok boldogan szaladtak oda édesapjukhoz. Ó, de nagy volt az öröm! Jókedvükben ugrálni kezdtek, hol az egyik, hol a másik lábon. Aztán meg tótágast álltak, meg cigánykerekeztek. Még a könnyük is patakzott eközben. Bogit királyi lakomával jutalmazták. Boglárka nagyon kíváncsi volt, hogy az óta mi történhetett a zöld mambával és a sárkánykirállyal, ezért elbúcsúzott.
Felvette a köpenyt és újra láthatatlan lett. Kettőt tapsolt, majd azt mondta: „hipp- hopp, sitty- sutty, legyek a sárkányok földjén. Épp hogy végig mondta a kívánságot, hirtelen felemelkedett a levegőben és hipp- hopp, sitty- sutty már meg is érkezett. A zöld mamba még mindig ott kínlódott a toklásszal. Tüsszögött tőle: hapci- hapci- hapci- hapci. Véres váladék szivárgott az orrából. A sárkánykirály pont akkor ért oda. Látta, hogy mi történt és rettenetes haragra gerjedt. Méregmirigyével, éktelen dühében beleharapott a boába. Gondolhatod mennyire fájhatott neki! A sok baktérium, ami ebben a mirigyben volt, beszivárgott a kígyó véráramába és vérmérgezést okozva, kegyetlen kínok közt vergődve hamarosan elpusztult. Ekkor a sárkánykirály felfalta. Aztán szaglászni kezdett.
Mivel nagyon jó volt a szagérzéke egyre közelebb és közelebb ért Bogihoz a villás nyelvét nyújtogatva. Már egészen közel ért hozzá úgy négylépésnyire, már három, már csak kettő, már csak egy…. Bogi úgy megijedt, hogy alig bírta elmormolni a varázsigét. Kettőt tapsolt, majd azt mondta: „hipp- hopp, sitty- sutty, legyek azon nyomban otthon. Épp hogy végig mondta a kívánságot, hirtelen felemelkedett a levegőbe és hipp- hopp, sitty- sutty már meg is érkezett.
– Hm…. ez meleg helyzet volt, majdnem pórul jártam. – Senki se vette észre, hogy elment. A pincében a ládikával, amikor megérintette a lakatot újra csoda történt. Hirtelen vakító fényár sugárzott szerte szét a pincében. Felpattant a zár és kinyílt. A szemét se bírta nyitva tartani, mert majd megvakította a fény, úgyhogy hunyorognia kellett. Aztán eltűnt a fényár és ugyanolyan sötét lett, mint előtte. Beletette a varázslatos dolgot, megköszönte a csodát és lecsukta a fedelét. Mikor ránézett, újra poros volt, ütött- kopott, és a sűrű pókháló körbe szőtte. Gyorsan felszaladt a grádicson, hátizsákját kiürítette. Feltöltötte a képeket a számítógépre és még egyszer végignézte. Este volt már vacsoraidő, hívta az anyukája. Szaladt is fürgén, ahogy csak bírt. Elsőként ért oda. Miután mindenki jóízűen elfogyasztotta a finomságokat, majd elvégezte az ezt követő szokásos teendőket, ágyba bújtak. Az altató mese után mindenki mély álomba merült. Bogi aludt el elsőnek. Álmában a sárkányok földjén járt……

Kérdések: Hol volt a sárkányok földje? Mesélj róla milyen lehetett? Hány palota volt? Kik laktak benne? Milyen volt a palota környéke? Mit mesélnél a huszonnégy fejű sárkányról és a palotájáról? Milyen népies, náprajzi kifejezések jutnak eszedbe a meséből? / gémeskút, szürkemarhákból álló gulya, pásztor, sinka, gulyásos hús, vasfazík, árvagané, grádics/. Boglárka hányszor fényképezett kalandja során? /3x/ Mit mondott Bogi, amikor felvette a köpenyét? Mi az a sinka? /kutyafajta, terelő kutya/. Milyen állatra hasonlított leginkább a mesebeli sárkány? /Komodói varánusz/. Hogyan sikerült Boginak megmenteni a királylányokat? Mondd el! Miért vállalta újra a veszélyt, mit gondolsz? Jól tette vajon? Mit látott, amikor visszaért?