A szabály!

Úgy tizenöt évvel ezelőtt történt, egy pénteki nap délután hozzáfogtam nem éppen a legjobban szeretett munkámhoz a vasaláshoz. Valljuk meg kedves Nő társaim nem igazán szeretjük ezt a munkát. Ha a pénztárcám meg engedné szívesen fizetnék valakinek. Szóval szépen annak rendje-módja szerint végeztem a dolgomat, növekedtek a stócok előttem. Kellőképpen elfáradtam, pedig tudtam, még egy nagybesárlás is előttem áll. A cetlire felírtam egy lajstromot, még ebéd után. Mire elkészültem a vasalással haza érkezett a férjem. Gyorsan magamra kaptam egy másik nadrágot, egy pólót, cipőbe ugrottam, kosár, cetli, és indultunk. A közeli városba vettük utunkat, nagyobb választék, bőségesebb minden.
Haladtunk szépen, egyszer csak bevillant az agyamba. „A szentségit nem húztam ki a vasalót! Vagy mégis?” Nem tudtam, nyugtalan lettem, mondtam a férjemnek vissza kellene fordulni, mert valószínű a sietségben elmaradt és bedugva hagytam a vasalót. Megfordultunk, beszaladtam, minden a legnagyobb rendben volt. Kihúztam. Megkönnyebbülten ültem vissza az autóba. Megbeszéltük, hogy milyen veszélyes, míg hazaértünk volna, biztosan lángra kapott volna minden, ha nem jut eszembe. Ezután majd jobban odafigyelek, visszafordulni is költséges, ezt eredményezi a sietség.
Eltelt aránylag sok idő, az eset óta. Vacsora meghívásunk volt barátainkhoz. Másik községben laktak,autóval kb háromnegyed óra az út odáig. Vittük a gyerekeket is. Elkészültünk. Csinos ruha, smink, jó kedvűek voltunk mindannyian. Eltelt az indulástól húsz perc, amikor bevillant…a vasaló. Te uramisten kihúztam az ing vasalása után? Éreztem melegem van, fészkelődni kezdtem. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy értesítik a tűzoltókat, gomolyog a füst, porig ég a ház, mi pedig vacsorázunk kényelmesen valahol. Egyre szaporábban vert a szívem, már a torkomban éreztem, de nyugalmat erőltetve magamon, szépen a férjem felé fordulva , kissé elvékonyított hangon lassan elkezdtem a mondókámat.
–Drágám, azt hiszem…azt hiszem a vasalót nem húztam ki.
-Miiiii??? Ne kezdd el megint kérlek!- mondta.
Persze addig is nem visszafelé mentünk, hanem távolodtunk az otthonunktól.
– Vissza kellene fordulni, mert már biztos vagyok abban, hogy úgy maradt, és szerintem baj van.
Sikerült a páromat is kellőképpen megijeszteni, láttam rajta már azt figyeli, hol tud megfordulni. Végre hazafelé tartottunk. Az utca aljához érve kémleltem az eget,füstöt, vagy sok embert látok-e? Sehol egy teremtett lélek, se füst nem gomolygott. A kulcsot előhalásztam mire beálltunk az udvarba, és már pattantam is ki az autóból. Nyitottam az ajtót, és az a szemtelen vasaló mosolygott rám hidegen. Persze, hogy kihúztam. Késéssel ugyan de megérkeztünk.
Az autóban viszont arról beszélgettünk, illetve a gyerekek javasolták, mit szólnék ahhoz, ha kineveznénk, egy vasalófelelőst. Vagyunk öten, nem megerőltető amúgy is a suliban, mindenféle felelős van, és remekül működik a dolog.
– Anyátok, kizárva ebből a buliból. Majd mi négyen elosztjuk magunk között, Akkor biztosan időben odaérünk mindenhova. Ráadásul anélkül, hogy a frász rajtunk van. A családi tanács tehát döntött. Minden rendben is működött, egy jó ideig.
Eljött a nyári szünet, a gyerekek nyaraltak, mi az Alföldre indultunk pár napra. Becsomagoltam, a szomszédasszonyomat megkértem figyeljen a házra. Ez kölcsönös volt, amikor ők mentek el hosszabb időre, mi tettük ugyanazt.
Elindultunk, sokat, nagyon sokat mentünk már. Egyszer csak mint akit fejbe vertek hasított a fejembe a vasaló!!!!!!! Ahogy ez a tudatomig ért, már fel is kiáltottam!
-A vasalót úgy hagytam bedugva! A férjem akkorát fékezett, hogy azt sem tudtam, hová kapaszkodjak. Egy zsarukanyart tett, ahogy a filmekben látni,és én dőltem, jobbra-balra. Rá is ripakodtam…Miket csinálsz te???
– Ég a ház neeem? –kiabálta. Mert ha eddig nem gyulladt ki, majd még a végén bevonzod. Most hazamegyünk, lecsüccsenünk, ha lesz még hová, és megbeszéljük melyik doki nézzen meg, beszélgessen el veled vasaló ügyben.
Visszaértünk, a szomszédasszonyom a kapuban széttárta a karját.
– Mi történt? Miért fordultatok vissza? Én nem is figyeltem, csak a kulcsot igyekeztem a zárba dugni . Alig találtam bele. Berobbantam , átszaladtam a nappalin, a vasaló pedig szépen pihent a helyén. Nem volt semmi baj. A férjem Marikával beszélgetett, kérdezte járt már így a vasalóval?
– Jaj ne is mondd! Többször is. Elmeséljem? Neeee, el ne kezdd!
– Jó akkor azt mondom, mit teszek, hogy nyugodt maradhassak. Minden vasalás alkalmával, amikor kihúzom a konnektorból a zsinórt, elmondom háromszor.
– Kihúztam, kihúztam, kihúztam. A rádióban hallottam egy műsorban.- mondta.
Azóta alkalmazom, mert a férjem már azt tanácsolta menjek orvoshoz, és nézzen meg valaki.
Ezeket a mondatokat már én is hallottam, bekapcsolódtam, és könnyedén, kissé cinkosan kacsintottam a férjemre, és hadartam.
– Kihúztam, kihúztam, kihúztam.
Azóta minden rendben , e téren. Egyszer ugyan a kávéfőző maradt úgy… de végül is minden háztartási gépre érvényes a háromszavas szabály.