A szeretet ereje

Hol volt, hol nem, a Csilingelő patakon innen, a Kurjantó hegyen túl, a Mesebeli erdő szélén található egy kerekes kút. Gyakran tért ide egy idős asszony, hogy a szomját csillapítsa. Megpihent a kút mellett, és egy szomorkás dalt dudorászott. Könnyek közt mesélte el a kútnak, hogy a lányát keresi, mert egy gonosz varázsló elvarázsolta, mert nem akart a felesége lenni. Ennek bizony már több hónapja.

– Tudod kutacska, addig nem nyugszom, amíg az én drága leánykámat meg nem találom. Megyek erre, megyek arra, az utam mindig ezen az erdőn át visz. Jó itt kicsit leülni, enyhíteni a szomjamat a friss vizeddel. Na, lassan útra kelek, folytatom tovább a kutatást.

A kútnak annyira megtetszett a dalocska, és oly sokszor hallotta, hogy megtanulta. Így, aztán ha valaki vizet húzott belőle, míg felért a vödör a mélyből, addig azt az édes-bús melódiát játszotta, amit az asszonytól hallott. Aki rátalált e csodakútra, bizony elidőzött ott egy darabig.

Egy nap megjelent egy kismadárka. Nagyon megszomjazott, de a veder üres volt. Azon tűnődött, hogyan is juthatna vízhez, amikor megjelent egy öregember. A madárka gyorsan felreppent a közeli fára. Az ember leeresztette a vödröt, hát amint húzta felfelé, a kút zenélni kezdett. Csodálkozott, ilyet még soha nem tapasztalt, hogy egy kút muzsikáljon! Ivott, aztán leheveredett a fa árnyékába, majd ismét felhúzott egy vödör vizet, csakhogy újra hallja a kút dalocskáját.
Miután elballagott, a kismadár gyorsan a vödör szélére szállt és kortyolni kezdett, majd így szólt:
– Óh, kutacska! Az én anyám minden este ezt a dallamot dúdolta a fülembe. Honnan ismered ezt a dalocskát?
– Valóban gyakran megfordul itt egy asszony, miután iszik a hűs kútvízből, mindig ezt a dalt énekli. Nekem meg annyira megtetszett, hogy megtanultam, és ezzel szórakoztatom azokat, akik itt pihennek meg, hörpintenek a vizemből –felelte a kút.
– Ő járt itt? Annyit sikerült kiderítenem, hogy miután engem madárrá varázsolt a gonosz Teremburi, és elzavart a házunkból, anyám útnak indult, hogy engem megkeressen. Én is próbálom meglelni őt, de hiába szállok erre, meg amarra, nem találom.
– Ne félj kismadárka! Hamarosan jönni fog, mert már rég volt itt. Azt mesélte egyre csak megy, járja erdőt, falvakat, városokat, remélve, hogy az eltűnt lányára bukkan. Gyakran az erdőn át vezet az útja, és itt megpihen.
– Holnap visszatérek, hátha épp újra eljön!

Azzal elrepült a madárka. Másnap megékezett az idős asszony. Ahogy húzta a vizet, együtt dalolt a kúttal. Miután csillapította a szomját, egyszer csak egy kismadár szállt a kút peremére.

– Anyám! Édesanyám! Én vagyok! – azzal a madárka rárepült az anyja vállára, majd a kezére.
– Lányom, tényleg te vagy? – azzal megsimogatta a madárka fejecskéjét, majd sírva fakadt. De jó, hogy itt vagy! Bár nagyon elcsigázott vagyok, de sohasem adtam volna fel a keresésed! Csak tudnám, hogyan törhetném meg az álnok Teremburi varázslatát!

A könnyei rácseppentek a madárka fejére. Hát, uramfia! A madárka valami furcsát érzett, megrázta magát, és egyszeriben visszaváltozott leánnyá. Hétszerte szebb lett, mint azelőtt. Egymás nyakába borultak, és csak úgy záporozott a könnyük.

– Látod anyám! A szeretet ereje sok mindenre képes! Le tudta győzni gonoszságot is! Megtörte az álnok Teremburi varázslatát – mondta még mindig könnyes szemmel a lány.
Kart karba öltve elindultak haza. Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.