félig üres
Léptek visszhangoznak a szőnyegen. A Művész jobbjában hangszerét tartja, bal keze átsuhan az üres székeken. A színpad lépcsőihez érve megtorpan, végignéz a sorok tömegén, mely vak szemként tátong előtte.
Léptei alatt nyikorog a lépcső… a színpadot matt fény lengi körbe. Émelyítő csend uralja, csak a Művész mozgása hallatszik.
Széles mozdulattal a "közönség" felé fordul, meghajol. Megszokásból. Mikor az üres sorokra tekint, keserűn nyugtázza szíve kongását.
Szájához emeli hangszerét. Egy rövid dalt fúj a semmibe. A fuvolahang tompa csengése szinte meg sem szólal, már elis halt. Befejezi. A közönség soraira mered. Meghajol
félig teli
A Művész a függöny mögül lesi a termet. Taps zúgatja fülét, széles mosolyt varázsolva arcára, Éljen! csiklandozza gyomrát.
A taps elhal. Nyugodt fintort erőltet rendetlen arcára. Mélyen meghajol. A taps újra részegíti, szédült mosoly ül ajkaira, elméjét ködfelhő bódítja. Zavaros.
Szájához emeli a hangszert. Egy rövid dalt fúj a világba. A fuvolahang telt zengése betölti a termet, ott hullámzik mindvégig. Befejezi. Tekintete a közönség soraiba réved. Meghajol.