A születésig

Anyukám tegnap egy képeskönyvet vett elő. Az ölébe ültetett és mesélni kezdett belőle. Segítettem neki lapozni. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Csudajó Család. Három tagja volt: az édesanya, aki orvos volt, az édesapa, aki ács és Csani, az óvodás. Ebben a családban mindig csudajó dolgok történtek. Igaz napközben mindenki dolgozott, Csani óvodába járt, de délutánonként együtt mentek a boltba és onnan együtt sétáltak haza. Nagyon jó volt, hisz közben beszélgettek. Beszélgettek a munkáról, az óvodában történtekről, arról, hogy délben egy mentőautó száguldott el az óvoda előtt hangos szirénázással, arról, hogy itt az ősz, egyre hűvösebb van, hamarabb is sötétedik, és nemsokára jön a tél. Szóval annyi mindenről beszélgettek, amíg haza nem érkeztek. Aztán levetkőztek, kezet mostak jó alaposan, még daloltak is hozzá, majd együtt pakolták a helyére a vásárolt árukat. Aztán még apukája egy kicsit kertészkedett, anyukája bepakolta a mosógépbe a szennyest, Csani meg labdázott, kincset keresett meg fára mászott a kertben. Aztán besötétedett. Bementek a házba Csani és az édesapja. Levetkőztek, jó alaposan kezet mostak. Ez idő alatt az anyuka vacsorához terített. Csani segített vacsorát csinálni. Jóízűen nekiláttak az étel elfogyasztásához. Közben beszélgettek. Csani észrevette, hogy olyan furcsán gömbölyödik az anyukája pocakja. Nézte, nézte, de nem szólt semmit. Vacsora végeztével miután leszedték az asztalt, Csani megsimogatta anyukája pocakját. – Anya baba van benne?- szegezte neki egyszer csak ártatlanul a kérdést. – Igen, pocaklakónk van!- mosolyodott el és hagyta, hogy kisfia simogassa a hasát. – Aztán Csani egyszer csak elviharzott. Bement a szobájába játszani. Édesanyja követte és leült az ágya szélére. – Nem szeretnél valamit kérdezni?- nézett rá kérdőn. Csodálkozva nézett rá Csani. – A babával kapcsolatban- folytatta édesanyja. – -Nem, mert én már tudok mindent!- jelentette ki határozottan. – Tényleg? – Igen!- felelte.- Az óvodában van egy képeskönyv, az pont erről szól. Azt néztem meg az óvó nénivel. Úgyhogy én már mindent tudok, mert okos vagyok!- jelentette ki határozottam. Édesanyja megcirógatta a fejét és elmosolyodott. Egy darabig még ott ült az ágya szélén, aztán kiment a szobából. – Telt az idő, múlt az idő. Jött a lefekvés ideje. Édesanya odaült Csani ágya szélére és mesélni kezdett neki egy népmesét. Miután vége lett egy ideig csönd volt, aztán Csani törte meg a csendet. – De ugye én akkor is fontos leszek nektek, ha megszületik a kis tesó? – Igen, nagyon fontos! Majd meglátod!- mondta. Betakarta kisfiát, lágyan megcsókolta, még égve hagyta a kis villanyt és kiment a szobából. Telt az idő, múlt az idő. A szülők betartották ígéretüket, minden úgy történt, mint eddig. Aztán mikor már hatalmas volt az édesanya pocakja és úgy nézett ki majdnem, mint egy hóember, kézen fogta Csanit és együtt bementek a bababoltba. Vettek réklit, pólyát, kengurut, pelenkát és mindent, amire az első időkben szükség volt. – Szerinted mit vegyünk még Csani? – Vegyünk popsitörlőt, popsikrémet. Cumit is, hogyha bömböl és nem hagy minket aludni, bedugjam a szájába. Ja és habfürdőt, mert én is nagyon szeretem, amikor tele van csillogó habkarikával a fürdőkád. Olyan jó, mikor kipukkad!- kacagott fel Csani. – Rendben, veszünk azt is- mosolyodott el anyukája. – Este édesapa bölcsővel és mózeskosárral jött haza. Együtt állították össze a kiságyat és a pelenázót is. – Aztán egyszer csak eljött a várva várt nap. Az édesanyát az édesapa bevitte kocsival a kórházba a szülész orvossal megbeszélt időben, hisz a baba már szeretett volna megszületni, Csani ez idő alatt óvodában volt és egész nap arról mesélt, hogy mi fog történni. Minden kispajtása tátott szájjal figyelte. Délután a megszokott időben csak az édesapja jött érte. – Megszületett a baba!- mondta büszkén. Kistestvéred született. Bemegyünk őket meglátogatni? – Igen!- felelte lelkesen Csani. Így is történt.

Kistestvérem lesz