A te házad az én váram – Vagyok, aki vagyok 02.

Amikor a fiúk elmennek hoki meccsre, erősen átszellemülnek. Hogy a vadabbak már jó előre megkezdik a metamorfózis e sajátos folyamatát, és a mérkőzés kezdetekor már az elviselhető végletekig jutnak, azon senki nem ütközik meg, sőt tennénk ezt inkább az ellenkező esetben. De hogy egy Zsombor és egy Tomi így át tudjon változni… Két „falat kenyér” mamlasz, s mégis úgy üvöltöznek, mint bárki más körülöttük. Laca mosolyogva ülte, állta, ugrálta végig a jégpályán zajló ütközetet a fiatalokkal. Közben érzett apró nyilallásokat a testében, és olyankor szinte emlékeztetnie kellett magát arra, hogy bizony odabenn is folyamatban van valami átváltozás. De ezeket a gondolatokat (most még) sikerült elnyomnia. Jól ment a nevetés, a röhögés, a pfujolás.

Végig nagyon drukkolt, hogy a Diósgyőri jegesmedvék győzzenek. Nem azért, mintha drukker lett volna, sokkal inkább a fiúk miatt. Tomival talán most csinálnak valamit utoljára közösen. Ennek jól kell sikerülnie. A közös program méltó betetőzése egy helyi győzelem lenne, de a mérkőzés végig nagyon szoros volt, a Dunaújvárosi acélbikák jól küzdöttek. Végül az akarat, a szerencse, s ki tudja, mi még, a miskolciak javára döntötte el az ütközetet. Hatalmas volt az ováció.

Már szedelőzködtek, már elindult az általános özönlés, a vitatkozó-okoskodó lármával, a lökdösődéssel, a drukkerek óbégatásával, a játékosok győzelmének fitogtatásával, mintha az legalábbis a lelátón üvöltözők érdeme volna. Tomi és Zsombor arca ragyogott, remek este volt, tele izgalmakkal. Laca csöndesen terelgette őket, amikor…

Első pillanatban senki nem látta, honnan jött a csapás. A csattanás (s hozzá egy reccsenés) hátszőr borzoló volt. Tomi a levegőbe emelkedett, félrelökte a mögötte lépdelő Zsombort, majd beterítette a sereghajtó Lacát. A férfi látta, hogy mi történt; biztos kézzel elkapta a fiút, s már lendült előre, hogy védje Zsombort, mert fogalma sem volt, mire vélje mindezt.

Egy tagbaszakadt, tar fejű fickóba botlott, aki úgy nézett ki, mintha épp most jött volna egy IFBB testépítő bajnokság színpadáról. A dobogóról. S mögötte fél tucat „ikertestvére”. – Hó! Hó! Mi volt ez?! – tartotta előre a tenyerét.

A nagyfiú csak vigyorgott rá, amolyan szánakozón. – Maradj ki belőle, kisöreg. Nem ismerlek. Vele van dolgom.

– Nem! Nincs vele dolgod. Ő velem van. Így velem van dolgod.

– Legyen – hagyta rá az óriás, és már zúgatott volna neki is egy parasztlengőt, de Lacával már nem volt ilyen könnyű dolga. Az ütés valahogy nem talált, és utána valami furcsa nyomást érzett a füle alatt. Érezte, hogy mondana valamit, de a nyelve úgy elzsibbadt, hogy képtelen volt rá. Mi volt ezt? Miért dől el?

A haverjai karjába omlott. Azok bambán összenéztek, majd egy emberként rontottak rá erre az öregedő kis mitugrászra. De ebből az akcióból már nem lett semmi, mert odaértek a biztonsági szolgálat emberei, akiket Zsombor kétségbeesett sikoltozása igazított útba.

Amikor a biztonságiak rendet csináltak, és Tomit is felszedték a padlóról, a fiú annyit nyögött: – Janicsár.

Ettől senki nem lett tájékozottabb. Csak abban lehettek biztosak, hogy a harsány társaság, élén a „janicsárral” halálos fenyegetések árját zúdította Tomira és a vele levőkre.

A biztonságiak próbáltak szabályszerűek lenni, de hiú ábránd volt megkérni a csapat fiatalembert, akiknek összesen egyetlen hajszála sem volt, hogy adják meg az adataikat. Igazából a derék biztonságiak kizárólag azért maradtak ki a verésből, mert már riasztották a rendőröket és azok már (állítólag) úton voltak.

Laca kapott néhány gyenge gyomrost, de valahogy jobban megviselte, mint az várható lett volna. Szégyenkezve búcsúzott el a fiúktól, amikor kitette őket a ház előtt a Huba utcában. Tomi nem értette. Ő élvezte az egészet: hoki meccs, győzelem, bunyó! Lehetne ennél szebb egy este? Azt se bánta, hogy a sérült foga újra megsérült. Borotvaélesnek érezte a letört fog peremét. Ha megszívta, csak úgy süvített keresztül rajta a fájdalom a két, szikrát szóró szeméig. De nem bánta. Természetesen felismerte a támadóját. A „janicsár” volt a bútorüzletből. Nyilván mélyen sértette Tomi korábbi fellépése, amikor a fiú elhessegette őt Julcsi mellől. De akkor ott, bekamerázott munkahelyén nem torolhatta meg ízlésének megfelelően a dolgot. Azonban igencsak felcsillanhatott a szeme, amikor meglátta a „ficsúrt” a lelátón. Jobb alkalom aligha adódik az életben. Ugyan egy stadion is szépen be van kamerázva, ez mégis olyan terület, ahol ez nem sokat számít.

Tomi sajnálta, hogy a biztonságiak olyan hamar odaértek. Laca közbelépése elég időt adott neki, hogy magához térjen, és már épp kezdett volna felkászálódni. Ha sikerül talpra vergődnie, lett volna nemulass! Istenem! De szép lett volna! Együtt verekedni Laca bácsival…

De Laca bácsi nem osztotta a lelkesedését. Rosszul érezte magát, zaklatottnak látszott. Zsombort végig a sikoltozás és az ájulás kerülgette, paranoiásan tekergette a nyakát, mindenhol támadókat keresett. De ráhagyták. Zsombor már csak Zsombor.

– Biztos nem jössz be? – erősködött Tomi a kapuban.

– Nem érzem jól magam, fiúk. Le kell feküdnöm, elfáradtam.

Tomi végtelenül csalódottan meredt rá. Most jött volna az a rész, hogy előveszik a söröket a hűtőből (még olyat is vett az alkalomra, ami nem alkoholmentes), és kitárgyalják nagy okosan az eseményeket. De Laca hajthatatlan volt. Elment. Tomi csüggedten dörzsölgette az állát, az ínyét; ebből bizony fogászat lesz.

***

Amint végre elszabadult a fiúktól, Lacának mintha elfújták volna a rosszullétét és a színlelt szégyenérzetét. Ha valaki most mellette ülhetett volna az autóban, láthatja, hogyan keményedik meg az arca, mint gyullad ki a harci tűz a szemében. Az agyában beindult egy gépezet.

Másfél órás furikázás után fordította el végül a kulcsot, egy szórakozóhely előtt, amelyet a jóérzésű ember messzire elkerül. Egy percig gondolkodott, körülnézett, megjegyzett minden apró részletet, majd elhagyta a járművét.

***

Angelika köntösben várakozott. Várta is, nem is az estét. Mert így, hogy tudja, ez az utolsó…

Meglepetten engedte be a férfit lakosztályába. – Hát veled meg mi történt?

A férfi mosolygott, és egy sokat ígérő csókkal igyekezett elterelni a figyelmét. – Használhatom a mosdót? Kicsit fölfrissíteném magam.

Angelika királynői mozdulattal jelezte, hogy engedélyt ad a tisztálkodásra, de a királynői felszín alatt már egy szajha türelmetlensége feszítette. Mire a férfi előkerült, már el is intézte magában a dolgot: jégkorong mérkőzésen voltak, ennyi. Így néz ki az eszményi férfi, ha egy sportcsarnokból tér meg. Persze tudta, hogy ez nem igaz. De azt is tudta, hogy neki annyi a dolga, hogy a fentieket gondolja, s hogy a mozgalmas nap végén karjaiba vonja a férfit. S bár Lacának hangosan korgott a gyomra, Angelika betöltötte rövidre szabott szerepét, s ő lett a férfi végső jutalma a nap végén.

***

Laca morogva kotorászott az éjjeliszekrényen. Valamit levert, végül megtalálta a mobilját. Meg sem nézte, ki az, csak fölvette. Valaki elég karakánul rápirított. – Mi a fene volt ez, haver?!

Laca krákogott. – Ki vagy te, és miről beszélsz?

– Ébresztő, öregem! Nem a mikulás vagyok!

Laca egyszeriben fölébredt. A jövő záloga beszélt hozzá. A „pihenős” SIM-kártyája volt a készülékben. Kiugrott az ágyból, és bemenekült a mosdóba. – Honnan…?

– Ha ismered a világ működését, bármit megoldhatsz, Ridgeback! Azt hitted, nem állok rád? Mondd, mi a jó fenét csinálsz te?! Megtöltötted félholt skinhead-ekkel a balesetit. Úgy néznek ki, mint akik összefutottak a terminátorral! Mire volt ez jó?!

– Szükség volt rá.

Déta (aki nem egyenlő a Mikulással) hallgatott egy rövidet, csak azután folytatta. – Tisztázzuk: kell neked a meló. Azt mondtam, beveszlek, de… ha ilyen labilis vagy…

– Labilis? Teljesen nyugodt vagyok. Az inkognitóm is sértetlen. Erre szimplán szükség volt. Megfenyegették az unokaöcsémet. Nemsokára elmegyek innen és soha nem jövök vissza. Semmi rizikó. A kamerákat mind kiiktattam. Hogyan…?

– Az az én dolgom. A tiéd meg az, hogy megőrizd a teljes testi kapacitásodat, és ne használd el magad. Amíg a melót le nem tudjuk, az én tulajdonom vagy. Egy szerszám a kezemben, világos? Semmi hősködés! És főleg ne hívd fel magadra a figyelmet! A világ megváltozott, Ridgeback! Sosem vagy egyedül! Holnap felveszlek, úgy intézd a dolgaidat!

– Holnap?

– Holnap! Csá!

Laca visszasétált a hálóba. Angelika az ágyban felülve dörzsölte a szemét. Kócosan is királynői volt. – Azt hittem, leléptél.

A férfi valamiért most (így, pózok nélkül) minden eddiginél ellenállhatatlanabbnak találta. Mosolyogva ült le mellé. – Nemsokára. De előbb még… be kell fejeznünk valamit

***