A tükör pereme

Egészen lassan hajoltam előre, a lábam alatt a szőnyeg bizonytalannak tűnt. Teljesen egyértelműen érzetem, hogy ha még négy-öt foknyit előre dőlök, és nem kapaszkodom meg semmiben, kicsúszik alólam, és belefejelek a falba. Illetve a tükörbe. De nagyon kíváncsi voltam arra a kis, élő tűzszerű fényre, amit napok óta láttam a bal alsó sarokban. Biztos voltam benne, hogy ott van. Egészen biztos.
Többször láttam már, néha éjjel is világított, vagy csak ahogy odatévedt a látómezőm szélére, felvillant. Ha nagyon figyeltem, eltűnt, mintha csak jelezni szeretné, hogy itt van, de nem akarja hogy konkrét tudomást szerezzek róla. Ez persze egyre izgalmasabbá tette a jelenlétét, nappal is sejtettem, hogy láthatnám, ha odanéznék, de valamennyire tartottam ettől az egésztől.
Először csak néhány héttel az első feltűnése után tudatosult bennem, hogy kerülöm a tükröt. Csak a fürdőszobait, sem az előszoba nagy, egészalakos képet mutató tükre nem zavart, se a hálószoba szekrényének ajtóin a hatalmas üvegfelületek. Egyedül a fürdőszoba felülről megvilágított képe zavart, nem is az, a bal alsó sarokban pislákoló kicsi, tűzszerű fény. Több mint két hétig nem néztem reggelenként a saját szemembe, volt hogy napokig meg sem borotválkoztam. A kollégáimnak néha azt mondtam, szakállt növesztek, néha azt, hogy meggondoltam magam. Nagyjából három hét telt el azt követően, hogy tudatosodott bennem a lángocska jelenléte, mikor úgy döntöttem, hogy elmondom a feleségemnek, hátha ő is látja, csak ő se mert eddig szólni. Mikor mondtam, hogy szeretnék beszélni vele, sírva fakadt, azt mondta, érzi régóta, hogy nincs rendben valami, de nem tudja megfogalmazni, csak azt látta, hogy nem nagyon nézek őrá sem, a tükörbe sem, mintha tartanék valamitől, állandóan körbe- körbe jár a szemem, és keveset beszélek. Ma szerda van, és hétfőn csak néhány szót, tegnap meg egyáltalán nem szóltam hozzá. Összeroskadtam, mi a fenét csináljak, most nem boríthatom rá a saját bajomat, inkább meg kéne nyugtatnom. Igyekeztem úgy viselkedni, mint ha semmi sem zavarna, csak a pillanatnyi gondok, amik minden egyébként normális hétköznapban megvannak. Beszéltem neki a munkámról, a nem normális munkamennyiségekről, fáradtságról, létbizonytalanságról, még bele is feledkeztem, annyira átéltem a szerepemet, hogy szinte teljesen helyénvalónak éreztem mindent körülöttem, és csodálkozni kezdtem magamon, miért akadtam ennyire rá a képzelődésemre. Hálásan bújt hozzám, megbeszéltük hogy mostantól aztán minden apró-cseprő bajunkat azonnal, de legalábbis a lehető leghamarabb megbeszéljük egymással, mert semmi értelme hogy bizonytalankodjunk. Ránk sötétedett, felkapcsoltam az olvasólámpát, és a kezemet néztem, ahogy a haját simogatom. Istenem, százhúsz éve már, hogy mellettem van, fekete haja színét most már csak inkább a festék varázsolja elém nap mint nap, de megérinteni ugyanaz az érzés, mint a legelején volt. Bele tudok feledkezni.
Láttam hogy lecsukódik a szeme, tudtam, hogy fáradt egy-egy ilyen hosszú nap után, ráadásul tele lehetett feszültséggel. Óvatosan engedtem a fejét a kanapé párnájára, nem szerettem volna, ha felébred. Hoztam egy puha takarót a hálószobából, betakartam, és a lába mellé ültem. Lehet hogy túl közel az olvasólámpához, mert a forrósága végigsimította az arcom. Elhúzódtam és újra éreztem, nem volt kellemetlen, csak szokatlan, és el kellett teljen egy kis idő, mire rájöttem, mi zavar ennyire. Nem a fény felől ért a hő, hanem az ellenkező oldalról, az átjáró felől, a…. a fürdőszoba felől. A pár perccel ezelőtti stabil világ egy pillanat alatt omlott össze, újra ott szédelegtem a valóságos és a kicsi lángocskám által meghatározott bizonytalan világ között. Valamibe meg akartam kapaszkodni, már mintha meleg szél áramlott volna felém, lenéztem a feleségemre, és mintha az ő haja is meglebbent volna. Gyorsan bekapcsoltam a televíziót, hátha a vetített kép el tudja tölteni az agyam, és félretolja ezt a képzetet. Most megesküdtem volna, hogy képzelődöm, hiszen az előbb, mikor beszélgettünk, minden a helyére került. És ha mégsem? Ha tényleg ott a lángocska, és csak arra vár, hogy én is elaludjak? Mit lehet tudni, lehet, hogy már bejárta a házat nem egyszer, amíg aludtunk, talán olyan veszélyben voltunk, amit fel sem foghattunk eddig, és én vagyok az egyetlen, aki láthattam ezt a veszélyt, és nem szóltam, nem volt bátorságom, mi van, ha az a sorsom, hogy a dimenziók közötti átjáró megnyílásánál én, pont én legyek ott, és én megakadályozhattam volna, csak a tükröt kellett volna összetörnöm, de nem tettem, és most az folyik át hozzánk, vagy mi csorgunk át abba, mindegy, a vége a megsemmisülés…
Marhaság. Csak nem mertem a fürdőszoba felé nézni, arra menni meg végképp nem. Pedig előbb-utóbb muszáj lesz. Szedd össze magad, állj fel, nézd meg, ha nem igaz, megnyugodhatsz, ha mégis, akkor meg nézz szembe vele.
Lassan fordítottam a fejem a folyosó felé. Sajnos halvány villódzást láttam, nem a fekete semmi fogadta a tekintetemet. Pislogtam párat, teljesen arra fordultam, hátha így megszűnik, de nem szűnt meg, láttam. Felálltam, halkan, nehogy kicsi mindenemet felébresszem, és úgy döntöttem, végére járok ennek a dolognak. Megcsikordult a parketta, furcsa, éles hangon, nem így szokott, igaz, ez zavart most a legkevésbé. Előbb még ki kéne fújnom az orromat, vagy ez csak a lefolyó izzadtság lenne? Mindegy, menjünk, most már menjünk, még egyet fordulok balra, és látom a tükröt.
Láttam. A bal sarka csöndesen, egy-két apró lobbanással izzott valahol az üvegfelület mögött messze, valószerűtlenül távol. Ahogy megközelítettem, ahogy próbáltam az elmúlt hetek félelmét leküzdve a lángba nézni, mintha úgy került volna egyre távolabb, de élt, láttam, meg kellett róla bizonyosodnom, tudnom kellett, mi ez, csak még egy kicsit közelebb…
Valami a homlokom előtt átszakadt, a lábam alól eltűnt a talaj, letámaszkodtam a tenyereimre, a térdeimen és a kezeimen álltam. Teljes lett a sötétség. Nem, a bal oldalamon megláttam a kicsi lángot. Tényleg egy kicsi láng, látom ahogy nyújtózik, elmozdul, mintha meg- meglebbenne. Ahogy mozdulok, a térdembe valami beleszúr, odanyúlok, üvegszilánk. A szívem a torkomba ugrik, magam elé kapok, levegő, a hátam mögé kapok, ott sincs semmi, a kis láng eszeveszett táncba kezd, csak ki ne aludjon, nyugalom, ne hadonássz, csak az a kis láng ki ne aludjon…..