A válasz

Hirtelen ült fel az ágyban. Álmából riadt. Mintha figyelnék, ez volt az első gondolata. A szobába csak az utcai lámpák halvány fénye jutott be a sötétítőkön keresztül. Tisztán emlékezett rá, hogy mikor lefeküdt, csak úgy ruhástul, égve hagyta a feje feletti éjjeli lámpát. Hisz tanult, tanulás közben nyomta el az álom. A füzet is ott hevert mellette az ágyon.
– Jó estét! – hallott egy hangot az asztal felől.
A teste egy pillanatra megremegett, a hátán verejték ütött ki.
– Ki van ott? – kérdezte. A hang felé fordította a tekintetét. Ám nem látott mást a sötétségben, csak egy még sötétebb alakot.
– Nem az a lényeg, hogy ki. Sokkal inkább az, hogy mit akarok! – felelte a hang.
A fiú agyán egy pillanatra azon sok filmek egyikének jelenete villant át, amikor egy elmebeteg csap le áldozatára. Kiszáradt torokkal kérdezte ismét.
– Ki vagy te és mit akarsz? – csodálkozva hallotta saját hangját. Hogy merte egyáltalán letegezni az idegent?
De az idegen vagy nem vette észre, vagy ha észre is vette, nem foglalkozott a dologgal.
– Érdekes, én úgy gondolta, hogy ezen az éjszakán én fogok kérdezni, te pedig válaszolsz majd nekem.
– Akkor elenged? – a fiú észre sem vette, hogy félelmében magázza az idegent.
Az idegen felkacagott.
– Elengedni? Hisz nem is tartalak fogva, csak ahogy már utaltam rá szeretnék feltenni pár kérdést. Csak egy szavadba kerül, és már itt sem vagyok. De ha úgy döntesz mégis válaszolt a kérdéseimre, kérlek, azt döntsd el, hogy magázol vagy letegezel.
Nem akar bántani, gondolta a fiú és megkönnyebbülésében nagyot fújt. Akkor még is mit akar, és egyáltalán, hogy kerül ide. És ki ő?
– Rendben, hallgatlak!
– Ez már beszéd…
– Nem nyithatnánk villanyt?
– Nem! – a hang élesen csattant, majd lágyabban folytatta. – Mondtam már nem akarlak bántani, de a puszipajtásod sem akarok lenni, csak pár kérdést had tegyek fel.
A fiú felült az ágyban, hátát a falnak vetette.
– Jöhet az első.
– Rendben – mintha az alak biccentett volna. – Úgy hallottam a gondolataid nagy része forog a „miért?” körül. Igaz?
– Ha arra gondolsz, hogy azon töprengek néha, hogy miért is vagyunk a földön, mi értelme az életnek, akkor igaz. De honnan tudsz te erről?
– Ez had maradjon az én titkom. De, hogy lásd, milyen nagylelkű is vagyok, egy alkut ajánlok, ha válaszolsz a kérdéseimre, és a válaszaid kielégítenek, akkor megjutalmazlak. Áll az alku?
– Jutalom, alku? Mi ez? – a fiú hangja ideges volt, pár pillanat múlva azonban már magabiztosan felet. – Oké, áll az alku.
Most már tisztán látta, ahogy az alak összedörzsöli a két tenyerét.
– Akkor vágjunk is bele. Szóval akkor mi az élet értelme? A dicsőség?
– Dicsőség? – a fiú elmosolyodott. – Talán, de biztosan nem ebben a korban. Régebben a középkorban még volt jelentése ennek a szónak. A „sötét középkorban” még megbecsülték, aki tisztességes, becsületes, és a harcban nincs párja. Akkor még a dicsőség ranggal járt, de egyáltalán nem olyannal, mint amilyennel ma. A dicsőséggel és a ranggal a lovagok szerezhettek maguknak földet, birtokot, vagyont, sőt néha még asszonyt is, de ma a katona, aki háborúban harcol és dicsőséggel, kitüntetéssel, ranggal tér vissza nemhogy földet, vagyont vagy asszonyt szerez, sokkal inkább ezt mindet elveszti. Sőt valamit elveszt magából, valamit, ami emberivé tette. Talán az érzelmei nagy részét, nem marad más belőle csak egy emberi roncs, aki éli mindennapjait, de érzéketlen a mindennapi csodákkal szemben. Ez végül ahhoz vezet, hogy a hitét és a reményt is elveszti, ami segítene abban, hogy elviselje, megbirkózzon a múltjával.
A dicsőség nem lehet az élet értelem, túl nagy árat kell érte fizetnünk.
– Hm, érdekes gondolat.
– Magánvélemény.
– A következő a pénz, a hatalom. Szerinted ez kimeríti az élet értelmét? Elvégre, ha van, hatalmad van pénzed, és ugyebár a pénzzel minden megvásárolható. A dicsőség, a nők, luxusházak, autók, sőt néha még emberi érzelmek is.
A fiú nagy odafigyeléssel tűrte fel az ing úját. Csak mikor már mindkettővel készen volt, nézett az alakra és válaszolt neki.
– Tulajdonképpen már kimondtad azt a szót, amiért én teljességgel lehetetlennek tartom, hogy egy ember életében a pénz és a hatalom játssza a főszerepet. Gondolkozz csak el rajta! – egyre jobban érdekelte a beszélgetés. Elvégre igaza van az idegennek, szabad idejében sokat töpreng az élet miértjén. Csak még nem kapott választ rá önmagától sem. Félt, hogy nem is fog sosem. Kissé keserűen folytatta. – Na, rájöttél mire gondolok?
– Talán a megvásárolhatón van a hangsúly?
– Na, látod, mire kellek én akkor?
– Mert ez csak egy tipp. Fogalmam sincs miért ezt mondta, csak belülről egy hang súgta.
– Lehet, hogy már egyszer átélted, csak nem is vetted észre, vagy nem akartad észrevenni.
– Kötve hiszem…
– Hogy?
– Folytasd csak!
– Hát jó. Két érvem is van – hogy stílusos legyek – amiért semmi pénzért nem választanám a pénzt és a hatalmat életem értelmének. Első: ez a két fogalom, a pénz, és a hatalom képes teljesen átformálni az embert. A múltját, a régi emberi vonásait, erkölcsi normáit szemrebbenés nélkül veszi semmibe. Egy kedves, becsületes emberből csinálhatnak egy kegyetlen, mindenhájjal megkent olajmágnást.
Másodszor: az után, hogy az ember hatalomra jutott, milliárdokat őriz a páncéltermében, sosem lehet biztos az emberi kapcsolatokban. Vajon a barát igaz barát? Vagy csak azért barát, hogy befizesd a legpuccosabb partikra, vagy, hogy elvigyed egy körre a legújabb Ferraridon?
Vagy a barátnőd, a feleséged tényleg szeret? Vagy csak legújabb bundákért, vagy a csilli-villi ékszerek miatt van veled? Élhetsz bizonytalanságban. És ha a pénz és a hatalom nem is, de ez a bizonytalanság egészen biztos megváltoztatna. És nem akarom, hogy teljesen átformáljon a pénz, meg akarok maradni annak, ami most, vagyok. Szerénynek, barátságosnak, nem akarom elveszteni az értékrendemet sem. És legfőképpen nem akarok bizonytalanságban élni.
– De ha van, pénzed nem kell sem egy állandó barát sem egy szerető. A pénzért minden megkapható, így a barát és nő is. Ami a legjobb mindkettőt évente, havonta vagy akár hetente lecserélhető.
– És szerinted így van értelme az életnek? – annyira felizgatta a beszélgetés, hogy hirtelen az ágy szélére ült. Mire az idegen alatt csikorogva hátrébb csusszant a szék. De a fiú nem vette észre.
– Akkor el is érkeztünk az emberi kapcsolatokhoz? Vajon az élet értelme a barátság vagy a szerelem? Vagy egyszerre mindkettő?
– A barátság nem az élet értelme, a barátság csak átsegít az életen. Egy igaz barát felbecsülhetetlen értékekkel bír. Aki ott van, ha szükség van rá, és akkor is ha minden rendben van az életedben. Akinek kiöntheted a szíved, és aki neked is elmondhatja, mi baj van.
– Ez nem lehet a miértre a válasz? Minél több igaz barátot gyűjteni magad köré?
– Nem tudom – mondta kétségbeesetten a fiú. Ez volt az egyetlen bizonytalan pont az élet értelmét kutató teóriájában. Nem tudott sem mellette érveket felhozni, sem pedig ellene. Vagy talán az volt a baj, hogy mellette és ellene is egy csomó érvet tudott. – Mindenre én sem tudhatom a választ!
Kétségbeesve bámult maga elé, így azt sem látta, ahogy odalent az úton elhúz egy autó és a reflektorainak fénye megvilágítja a hívatlan vendégét. Jobban mondva nem világítja meg. Mintha a fény kikerülte volna, épp olyan sötét maradt, mint azelőtt és azután hogy az autó fénye végigsuhant a szobán.
– Akkor a barátságot hagyjuk is, mi a helyzet a szerelemmel?
– A szerelemmel? – ismételte egy nagy sóhaj kíséretében a fiú. – A szerelem még a barátságnál is szentebb dolog. Jó ha van egy társ az ember mellett akivel megbeszélheti a dolgokat és aki csak az övé. Talán ez a baj a barátsággal is. Egy baráton osztozni kell, más barátokkal, a barátod szerelmével, feleségével. Ha van egy személy, akit szeretsz, szerelmes vagy belé arra törekedsz, hogy csak a tiéd legyen, ne kelljen osztozkodni senkivel. Talán ez lehet egy életcél. De a szerelem gyakran szeretetté, majd ami engem nagyon elszomorít, megszokássá válik. És ekkor az életünk célja alábbhagy és a megszokással talán teljesen el is múlik.
Ezekre a kérdésekre nincs válaszom, gyanítom, senkinek sincs. Valószínűleg nem is lesz, hacsak nem születik egy nagyon okos ember, vagy valakinek odafentről meg nem súgják az igazságot. Bár – felnevetett – lehet, hogy odafent sem tudják erre a választ. Talán cél nélkül teremtettünk.
– Ha ez igaz, akkor tényleg nagyon kitolt az emberekkel! – szólt az idegen. A fiú felfigyelt a hangjára, mintha a beszélgetésük során először csengett volna a hangja igazán emberien. – Még egy kérdésem van. Mit gondolsz mi a nevetés és a könny?
– A nevetés és a könny? – ismételte a fiú, és ismét felhúzta az ing úját. – A nevetés és a könny azok az Isteni ajándékok, amik megtanítanak minket embernek lenni.
– Hm…
Mély, nyúlós csönd vette őket körül. Sokáig egyikük sem szólalt meg, elmerültek a gondolataikba. Majd nagy sokára az idegen szólalt meg.
– Azt hiszem megkaptam, amit akartam, válaszokat. Íme, az alkum tárgy: jó feleltél ezért felajánlom számodra az örök élet titkát. Ha elfogadod, örök időkön keresztül tanulmányozhatod az élet értelmét.
A fiú megdöbbenve ült az ágyán – Az örök élet – suttogta. Az első gondolta nem a kétely volt, hanem, hogy elfogadja az ajánlatott és valóban örökké tanulmányozhatja majd a lét kérdését. És ha megfejti milyen dicsőségben lesz része. Azonban ahogy tovább szőtte a gondolatait rájött, hogy a dicsőség múlandó. Lehet, hogy már senki sem fog rá emlékezni sem rá, sem arra az óriási tettre, amit ő valaha végrehajtott. De ő ekkor még mindig ezen a világon lesz. És ekkor valami, valami olyan gondolat született meg benne, amire az egész eddigi életében várt.
– Köszönöm – mondta mosolyogva. – Nem kell az örök élet.
– Nem? – az idegen hangja döbbent volt.
– Nem mert rájöttem valamire.
– Hadd haljam!
– Valószínűleg az élet értelme épp az, hogy egyszer majd mind meghalunk. Ki előbb, ki utóbb. De mind elmegyünk. Az élet értelme, hogy mindent átéljünk, a dicsőséget, a pénzt, a hatalmat, a barátságot, szerelmet mindet. Én is át akarom élni a szerelmet, a szeretet, sőt még a megszokást is ha úgy adódik. A dicsőséget, hogy nekem van a legszebb feleségem vagy a legokosabb kisfiam. Sőt pénzt is akarok, hatalmat is.
De ezt mindet csak mértékkel. Mert mi történne, ha örökké élnénk? Fásulttá válnánk eme csodákkal szemben, megszoknánk őket. És én nem akarom megszokni. Örülni akarok a szerelemnek, a szeretetnek, a dicsőségnek, nem akarok érzéketlenné válni ezekkel szemben.
A fiú arca ragyogott, ahogy kimondta ezeket a szavakat. Magabiztosság árasztotta el a jövőjével kapcsolatban. Nem volt több kérdés, nem volt több miért.
– Érdekes – szólt az idegen. Hátrébb tolta a széket, felállt és az ajtó felé indult. – De azt hiszem nem is jöhettem volna ennél jobb helyre. – Lenyomta a kilincset – Még látjuk egymást!
– Héj várj, állj meg! – pattant fel a fiú. – Ki vagy te?
– Ha ilyen okos vagy rájössz te arra magadtól is! Örülök, hogy találkoztunk! – mondta az idegen és kilépett az ajtón.
A fiú három lépéssel átszelte a szobát és felrántotta az ajtót. Odakint a folyosón senkit sem látott. Csak a neonlámpák halk duruzsolását hallotta.