VII.
Figyelmeztetés
– Ha napközben keresnének, ha nem fontos küldd el, ha fontos vedd át az üzenetet, és menjen az illető Isten hírével!-mondta a lány, mikor hazaértek, s ment volna letusolni, aztán aludni.
D bólintott, bár nem igazán volt ínyére a titkár szerep, de egy fene most az egyszer megteszi.
Tíz órakor váratlan látogató érkezett. Melinda volt az, Charlotte barátnője. D a teraszul ült, s nézte a csendes környéket. Szeme azonnal meglátta a lányt, s mikor Dark felugrott, hogy rárohanjon, csendesen rászólt. A lány egy borítékot hozott.
– Hello!- köszönt, mikor felért a teraszra.- Charlotte-ot keresem.
A vadász csak egy bólintással felelt a köszönésre.
– Alszik.
– Felkeltenéd a kedvemért? Fontos mondandóm van a számára!
– Nem. Meghagyta, hogy senki se zavarja!
– Akkor csak annyit mondj neki, hogy a múlt éjjel három embert öltek meg a vámpírok, és a nevére ezt a borítékot hagyták az utolsó áldozatuk mellett! Viszlát!
Azzal elment, s a kaput dörrenve vágta be maga mögött.
„Ezt jól megsértetted, D!”- szólalt meg a szimbiótája a fejében.
„Na és akkor mi van?”
„Nagyon lovagiatlan voltál vele, remélem tisztában vagy ezzel a ténnyel.”
„Én csak az igazságot mondtam, és most pofa be!”
A szimbióta most az egyszer elhallgatott az első felszólításra. Ő is érezte, hogy testgazdájának valami baja van, valamin rágódik, csak azt nem tudta, min. Jól tudta, hogy D-t már a kezdetektől fogva zavarja valami, ám az érzést, és annak okát nem sikerült megfejtenie idáig. Mindegy, idővel majd rájön, mi zavarja a férfit, ám addig is várnia és figyelnie kell. Charlotte délután háromkor ébredt. Mikor előjött a szobájából, hogy egyen valamit, meglátta a még mindig a teraszon ülő vadászt. Kiment hozzá a teraszra, és letelepedett vele szemben.
– Jó reggelt!
– Neked is, ám inkább délután az ide illő napszak pontos meghatározása.
– Ne kukacoskodj már, D!
– Érkezett egy leveled.- szólt, és a lány elé tolta a borítékot.
– Ki hozta?- nézett rá a lány, mikor kézbe vette.
– A barátnőd.
– Melinda? Hol találta?
– Tegnap éjjel, három embert öltek meg a vámpírok, és az utolsó áldozat mellett találták a levelet. Neked van címezve.
Charlotte megfordította a borítékot. Valóban az ő neve állt a borítékon, viszont a feladó neve nem állt rajta. A lány felbontotta. Egy lap volt a borítékban. A lapon ez állt:
Charlotte!
Ha nem akarod, hogy neked is bajod essen, állj le az utcalányosdival! Nagyon nagy bajba kerülhetsz, ha az utunkba állsz! Valaki a múltadból a halálodat akarja! Légy óvatos! A vámpírvadászt, pedig küldd el, ha jót akarsz magadnak is, de legfőképp neki, felejtsd el ezt az ügyet!
Egy jóakaród!
– Na fene!- morogta maga elé a lány.
– Mi az?- nézett fel D is.
A lány átadta neki a levelet, amit a vadász elolvasott, majd maga elé lökte az asztalra. Maga elé meredt, s látszott, hogy nem érti ezt az egészet.
– Mi az ördög ez az egész?- kérdezte végül.
– Én sem értem, elhiheted! Ám remélem, hamarosan többet meg fogunk tudni erről az egészről. Azt hiszem, kicsit utána kérdezek Melinda barátnőmnél a legújabb halálesetekről.
Azzal ott hagyta a férfit, aki ismét átolvasta a levelet. Agyában vadul kergették egymást a kérdések. Ki lehet ez a bizonyos jóakaró? Ki akarja a lány halálát? Miért kéne neki is mennie, és miért kéne elfelejteni ezt az egészet? Ki tud még rajta, és a polgármesteren kívül erről az akcióról? Mindegy, ő utána jár ezeknek a kérdéseknek.
Ezalatt Charlotte bekopogott a barátnőjéhez, hogy választ kapjon néhány kérdésére.
– Szia, Charlotte!- szólt Melinda, mikor ajtót nyitott.
– Beszélnünk kell a tegnapi halálesetekről. Bemehetek?
– Gyere csak.
Miután letelepedtek a nappaliban a lány, feltette az első kérdést:
– Hol találtátok meg az áldozatokat?
– A keleti negyedben. Egy nő és két férfi az áldozat. A legutolsó női holttestnél találták a levelet. Mi áll benne?
– Semmi közöd hozzá, inkább erre felelj! Benn a házban voltak a holttestek?
– Igen. Mindhármat a lakásán ölték meg.
– Ez furcsa. Eddig mindig az utcán voltak a holttestek.
– Lehet, hogy ismerték a gyilkosaikat?
– Nem hinném.- morogta maga elé a lány, ám megborzongott. Lehet, hogy Melindának igaza van, és… Nem merte befejezni a gondolatát.
– Szeretnél mást is tudni még?- kérdezte óvatosan Melinda.
– Nem, csak ezt szerettem volna tudni. Mennem kell! Légy jó, majd beszélünk még.
– Charlotte! Tudod, ugye, hogy szombaton koncertünk van.
– Jaj ne! Mi van vele?
– Szerintem Melissa emlékének kéne szentelni. Már csak a rajongók miatt.
– Jó. Pénteken majd találkozunk a kocsmában, és ott részletesen beszélünk a dologról.
– Oké. Na szia!
– Szia!
A lány mérgelődve ért haza. Teljesen kiment a fejéből a zenekari fellépés. Egy gonddal több. Az lenne a legjobb, ha elénekelnének egy lassú számot, és lefújnák a koncertet. De ezt majd a többiekkel megvitatják. Neki most elsősorban a vámpírokra kell koncentrálnia, amit meg is fog tenni! Otthon beszámolt a vámpírvadásznak a fejleményekről, és a Melinda és a saját gyanújáról. D is aggódva hallgatta a dolgot.
– Ha úgy döntötök, hogy megtartjátok a koncertet, én addig körbeszimatolok.
– Nem fogjuk, szerintem.
– Szerintem meg jó lenne, mert legalább addig se tud az ismeretlen gyilkos bántani!
– Majd meglátjuk.- morogta mag elé a lány.