A világ amelyben élünk (3-4)

3.

Az emberek sokféleképpen vélekednek arról, hogy mi történik akkor ha meghalnak. Sokféle teória létezik. Én is nagyon sok félét hallottam már, de egyik sem teljesen igaz.
Miután beállt a halál, vártam, hogy hirtelen valami alagútban találom magam, vagy lepereg életem filmje, de nem történt semmi. Szó szerint, nem hallottam, láttam vagy éreztem semmit, nem álltam nem is feküdtem, nem történt semmi. A tudatomon kívül mindent elvesztettem. Fizikai értelemben megszűntem létezni.
Nem tudtam, mit tenni, vártam. Percek, órák teltek el, és még mindig semmi nem történt. Nem volt mit tennem, elkezdtem gondolkozni az életemen, melynek immáron vége. Először csak felületesen. De aztán mivel aztán sem történt semmi, részletesebben, majd mivel ez után sem éreztem változást, még részletesebben. Végül az egész életemet napról-napra, óráról-órára, eseményről-eseményre átgondoltam (persze amire emlékeztem).
Aztán mikor elértem életem utolsó percéhez, és tényleg nagyon részletesen átgondoltam, mikor az utolsó érzéseket is megpóbáltam újra érezni, s ezek is elmúltak, végre történt valami.
Fény… nagyon erős fény… hangok… tompák, majd élesebbek… és hideg…
Ott áltam teljes valómban, egy sötét szoba közepén. Éreztem a kezem, a lábam minden szolgálatkész, és működőképes volt. Aztán miután megvizsgáltam magam, körbepillantottam. Egy meglehetősen nagy szoba volt, úgy saccoltam, hogy elfért volna benne egyszerre akát ötven ember is. Az ablakok mindenütt sötétek, a világítás silány, mondhatnám félhomály volt. A sarokban egy kissebb csoport ember beszélgetett, tőlem jobbra egy ősz öregember, mellette egy fiatal kislány ült. A legfeltűnőbb mégis a terem egyik végében felállított nagy sötét, ódon, fapult volt, mely mögött, egy húsz év körüli nő ült. Odamentem hozzá érdeklődni.
-Szép jó estét kívánok! -próbáltam udvariaskodni.
-Dél múlott Mr. Shadow. Önnek is jó napot! -szólalt meg éles hangán lasan, kimérten. Meglepődtem, elsősorban azon, hogy tudja a nevem, másodsorban a napszakon.
-Már elnézést kisasszony…
-Kisasszony?! Kikérerm magamnak, már az ük-ük-ük nagyapját is én jegyeztem be! -vágott közbe.
-Akkor asszonyom. Elnézést -ez azért meghökkentő volt- csak olyan fiatalnak látszik – menteni próbáltam a menthetőt.
-Mr. Shadow! Megkérem, hogy ne sértegessen tovább! És nincs ideje fecsegni, a főnök már várja -mondta.
-A Főnök?-értetlenkedtem- Itt olyan is van?
-A pletykák szerint, már beszélt is vele, nem? Nem mindenkit hoz le személyesen! Na de, ne várassa!- válszolt kimérten.
-Jó, jó de hova menjek? -a teremből nem láttam egyetlen kivezető ajtót sem -hol az ajtaja?
-Ajtaja? Az nincs. Uram, nézze hozzá borzasztó egyszerű eljutni. Mindössze alá kell írnia itt ezt a szerződést. -elővett egy fehér lapot a fiókból, majd elém tolta. Ez állt rajta:

Alulírott, (földi nevén) Thomas Shadow elismerem, hogy lemondok korábbi életemről, lelkemet további megőrzésre, valamint konzerválásra, a pokol bugyraira bízom.
Továbbiakban létezni kívánok, mint:
O Teljesértékű ember (visszatérés a földre új testben, emlékek teljes törlődése)
O Visszajáró szellem (Tetszőleges ingadozás -test nélkül, természetesen- a föld, és a másvilág között)
O Túlvilági lélek (többé nem térhet vissza a földre, további élettere a másvilág, majd 666 nap múlva, tudatom teljes megsemmisétése)
X Egyéb
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Alulírott

Ahogy elolvastam, rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem. Elolvastam még párszor értetlen arcot vágva. Aztán kérdésre nyitva a számat felnéztem a nőre, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam, látva az arckifejezését. Szilárd meggyőződésem volt, hogy alkalomadtán, minden gond nélkül képes lenne a harmadik lehetőség zárójelének végén foglaltakra, úgyhogy inkább megfogtam a papír mellett heverő tollat és aláfirkantottam a nevemet, és vártam, hogy hirtelen történik valami. Nem történt semmi hihetetlen, ezért felnéztem a nőre aki, kedvesen mosolygott és enyit mondott:
-Üdvözlöm kötelékeinkben, Mr. Shadow! -és újra minden elsötétült.

4.

Megint semmi. Tökéletes semmi. Testem megint elvesztettem. Átvertek? Akkor most örökre így? Mi lesz? És mi ez az egész? Ez tényleg a valóság? A pokolban vagyok? Valami démon leszek? -Ezek, ezekhez hasonlók, és még ezen kívül is kételyek egész sora merült fel bennem. De volt valami ami különösen foglalkoztatott: Az az x-elt egyéb. Mi az, hogy egyéb? És az a nő a pultnál? Az ük-ük-ük nagyapámat is ő jegyezte be? Az a terem, azok az emberek… nem egészen így képzeltem el. De nem volt több időm gondolkodni, mert újra léteztem, és nem is akár hol!
-Köszöntelek, Shadow! -szólt egy hideg, de mégis megnyugtató hang. Kinyitottam szemeimet: Egy kellemesen berendezett irodában álltam, a padlón sötétzöld szőnyeg, ehez illő világoszöld falakkal, melyeken különböző érdekes tárgyak és képek lógtak. Szemben velem, egy hatalmas barna íróasztal, mögötte pedig egy ismerős arc. A Sátán irodájában vagyok! Mielőtt megszólaltam volna, eszembe jutott egy dolog, egy fontos dolog, és féltérdre ereszkedve fejet hajtottam:
-Uram!
-Jó újra látni téged! Üdvözöllek a birodalmamban. Hogy tetszik itt nálunk? -érdeklődött.
-Érdekes, nem ezt vártam. -válaszoltam kimérten. Valahogy úgy éreztem, a társaságában így kell viselkednem, mindig határozottan és megfontoltan.
-Mindeki máshogy képzeli el, de ne is szaporítsuk tovább a szót! Gyere, körbevezetlek. -és egy ajtóra mutatott a hátam mögött.