A zongoratanár II. rész: Távozás

Sorjáztak csak egymás után hétköznapok, de minden hétköznap hozott új kalandot, kicsi, apró történést gyerekeknek, tanáraiknak. Mármint azoknak, akik nyitottak voltak a világ apró dolgaira. Mert ők szerették velük történt apró dolgaik, jól tudták: minden nap új kaland! (Akiknek ez nem adatott meg, ó szegény szánalmasok, azok csak a szürkeséget láthatják.) Szorgalmasabb, „eminens” diákok tankönyvei szétestek már a sok forgatástól, de voltak olyan gyerekek, akik vigyázták könyveik, – ó, milyen dicséretes – ezért aztán ki se nyitották azokat. Köd ülte meg a várost, kezdődtek a hiányzások, no meg szaporodtak a szülői sorbaállások éjszakába nyúló fogadóórákon.
A zongoratanár azért pontosan bejárt, és megtartotta összes óráit. Gondosan figyelt erre! Fura mód, alig telt el néhány nap, és megszokták, befogadták öt. Mert megjelent minden reggel, pontosan, berendezkedett saját zugában, a tanári sarkában, jól belakta már, többiek megengedték, összedörzsölte a tenyerét szokása szerint, mert az ujjai elgémberedtek, aktatáskájából selyempapírba csomagolt szendvicset vett elő, szalvétát tett az asztalra, nehogy mindent összemorzsázzon. Befejezte az evést, elrakta a szalvétát, eltakarította a szemtelen-véletlen önállósodó morzsákat, morzsa véletlen se hulljon a padlóra, hogy nehogy többletmunkát okozzon a takarítónőnek, aztán a selyempapírt összegyűrve a szemetesbe dobta. Mert mindig így tett. Lázas volt már akkor. De mindig elővette azokat a kottákat.
És fura mód, megszoktál őt, tán kicsit meg is, megszerették, pedig nem is ismerték. Annyira nem ismerték! De alig telt el néhány nap, ahogy belépett, még le se vetette azt a kabátot, készítették néki már a kávét, meg a cukorpótlót. Mert figyeltek rá, és különös módon, ahogy megjelent, elmúlt a rosszkedv, még az a néhány bajkeverő is elmosolyodott, abba hagyta mások szekálását.
Leesett az első hó, meg betörtek a keményre gyúrt hógolyóktól az első ablakok. A „tanker fogta a fejét” mondta: tavasszal futball labda, télen meg hógolyó? Mer üvegbiztosításra (se) volt pénz akkoriban már. (Az igazgatóasszony magában mosolygott.)
A zongoratanár igyekezett meghálni a törődést, ahogy tőle tellett, igyekezett nagyon, akarta megőrizni szeretetük, törődésük, hozott kávét, jól megjegyezte azt a márkát, gondosan felírta noteszébe azt a márkát, amit szerettek ottan nagyon, meg hozott olcsón vett kristálycukrot, olcsó bevásárlóközpontból, pénze kevés volt, mert szeretett volna még maradni ott nagyon. De ő maga is olcsó volt.
És mennie kellett. Gondolták beteg (?), visszajön majd, meg rájöttek: semmit se tudnak róla. Név, születési hely, dátum, „an” neve, telefon, lakcím, tartózkodási hely, Taj szám, mert hiányoztak összes adatai, adószáma, összes azonosítói. Valójában nem volt, nem lett, nem is lesz. Mert, ha valakinek nincs neve adószáma, csak szerelme van, az nem létezik…