-Színész vagyok! – ismételgette, mintha attól valóra válna.
Statiszta státuszban volt és egy-két másodperces közeli képek kerültek be róla a filmekbe,
igaz, meglehetősen faramuci módon.
-Lássuk csak mi voltam? – próbálkozott, már sokadszorra, számba venni az alakításait.
Hát, hulla az sokszor voltam. Változatos módon:
Vizihulla, sápadtan és felpuffadva.
Lelőve, kicsit vagy nagyon véresen.
Megerőszakolva, tépett vagy hiányos öltözetben.
Megmérgezve, némi hányásnyommal a szám szegletében.
Leszúrva egyszer, erős felindulásból vagy többször őrjöngő dühtől vezérelve.
Vámpír csóktól halotthaloványan.
Elütve, koszosan, összetörve.
Felakasztva, fennakadt csodálkozó szemmel.
Csak úgy, magányosan egy boncterem asztalán félig letakarva, de volt úgy is, hogy egészen…na, ahhoz nem tudom miért pont én kellettem…de mindegy.
Szóltak, mentem.
Színész vagyok.
3 hozzászólás
Szia Szusi! Nem rossz! átvitt értelemben persze mindenki színész! Jót nevettem a végén: "….na ahhoz nem tudom miért pont én kellettem…" Hát bizony ez gyakran így megy! Üdv: én
Igazad van Bödön. Színészetben is jók vagyunk és ábrándozás terén is. Az idézett mondat azt is közvetíti miszerint: többre vagyok képes (hisz színész vagyok).
Sokszor beleesünk abba a hibába, hogy jobbnak gondoljuk magunkat valamiben, mint amilyenek valójában vagyunk.
A statiszta, mint néma szereplő van jelen a filmekben, színházi előadásokban.
Hogy színésznek tartja magát?
Hát van ilyen, hogy valaki magasabbra pozicionálja magát az életben, mint a valóság. Én például néha azt képzelem, hogy író vagyok! 😉