ÁDÁM ÉBREDÉSE 1.

Részletek a Napvilág gondozásában – fenti címen megjelent – Ószövetség-fantáziából

Előhang

Kezdetben vala a nagy semmi.
– De mi az a semmi, mikor még nincs semmi?
– Hol van az a semmi? – Semmi a semmiben, csak a nagy üres Űr – s fölötte a Mennyek országa?
De volt, van, és lesz – nemcsak ott, akkor, hanem mindenütt volt, van, és lesz is Valaki, de ki Ő? – A Teremtő!

VALAMIKOR, az idők kezdetén, ha volt olyan, mert talán idők kezdete sem volt, – vagy mindig is volt IDŐ?
De valahogy mégis csak el kellett kezdődnie az időnek, a semmiből valahogyan csak keletkezett valami, mert mégis csak létezik…
Hogyan? Valahogyan! Mert Valaki, valahol, valamikor azt a valamit elgondolta, elkezdte, megteremtette!
Én így fogalmazom meg: Trónján ül a Mindenható nagy fényességben, körülötte sziporkázik a mindenség, angyalok serege veszi körül, akik hódolnak neki, angyalok kórusa énekel, zengik az Úr dicsőségét…
Akkor körülnéz az Úr, mély sóhaj szakad ki belőle: – körülöttem az angyalok, és ezen kívül sehol semmi? Unalmas minden…
S ekkor lelkében megszólal egy emberi hang – holott még ember sincs. – Nem jól van ez így.
Ekkor elhatározásra jut, majd feláll trónjáról, jobb kezét magasba emelve, mire az angyalok kórusa elhallgat. Mélységes csönd támad, nem hallható egy pisszenés sem. A Mindenható körülnéz a nagy semmiben, miközben az angyalok némán figyelik minden mozdulatát, és azt, mit mond az Úr:
– Tenni kell valamit!
– Teremtünk egy szép világot!
Ahogy megfogant benne a gondolat, azonnal hozzáfog művéhez… és hat nap alatt véghezviszi elgondolását, megteremti az Univerzumot.

***

1. A teremtés

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.”
És megszólal az ember, – aki akkor még nem létezett.
– Uram! – Mi az, hogy kezdet?
– Mi az, hogy kezdetben? Mikor volt a kezdet?
– Mikor van most, amikor cselekszel?
– Miből lett, és mikor alkottad az eget és a földet a semmiből… Az én emberi agyammal mindez megfoghatatlan…
Akkor a föld száraz, semmi élet, csak kietlen pusztaság és sötétség mindenütt…
Ismét hallja az Úr az ember szavát, – aki még nem volt.
– Uram! Hol van a mindenütt?
A kérdésekre semmi válasz…
Azóta sem, és még most sem találunk kérdéseinkre választ? Csak találgatunk, de mindezeket mai napig titokzatosság veszi körül, és mindörökké titok is marad…

NEM VAGYOK elégedett az eredménnyel! – zeng ismét az Úr szava, és visszhangzik a mindenségben…
– Halljátok meg akaratomat! – zeng a hangja, és fölemeli jobbját. – Akarom: legyen olyan minden, ami szép, ami eddig még nem volt, de legyen örök, és maradandó, és látható ezután mindörökkön örökké…
Így álmodta, és teremtette meg az UNIVERZUMOT.

MAJD ISMÉT SZÓL: – Azt akarom, ne legyen folyton sötétség, hanem legyen világosság az egész világegyetemben… – Úgy legyen! – Ezért megteremtette a NAPOT, – amely a nappalnak adja a világosságot. És ekkor egy szempillantás alatt derengeni kezd, megvilágosodik a mindenség, minden láthatóvá válik.

Megszüntette a szárazságot, így keletkezett a FÖLDÜNK, melyen élünk és más álló- és bolygó csillagok, majd megalkotta a HOLDAT, mely megvilágítja az éjszaka SÖTÉTJÉT, ezzel az időt napokra osztotta az Úr: lett NAPPAL és ESTE, meg a REGGEL.
Elkülönítette a földet a vizektől, és lettek hatalmas vizek. Látja az Úr a közeli és távoli hegyeket, a szelíd lankákat, vizeket. Nézi, ahogy futnak a csörgedező kis patakok a hömpölygő nagy folyókba, azok a hullámzó tengerek és óceánok ölelő karjaiba.

Elválasztotta a földet a mennyezettől, és így alkotta meg az EGET. Teleszórta az Égboltot kisebb-nagyobb fényes csillagokkal, hogy ragyogjanak az éjszakában.
Ezután beborította a szárazföldet zsenge fűvel, zöldellő és termő növényekkel, gyümölcsöt hozó fákkal, amelyek virágba borulnak, termést hoznak, magjukat szétszórva belepik a mindenséget.

Az elvégzett munka jóérzésével felsóhajt: – Alakul az elgondolásom, azonban még mindig nincs kész a nagy mű.
Kicsit megpihenve, a sötét éjjeleken gyönyörködött a csillagok ragyogásában, és nappal az eső után előbukkanó napsugárban megszülető szivárványban.
Körül néz… Világosság van, minden látható, de mindez még nem elég. Még nem pihenhet.

ÚJABB DÖNTÉS érlelődik benne: Életet adó élőlényekkel töltötte meg a vizeket. Halak, hatalmas víziállatok kezdtek úszkálni a folyókban és tengerekben. A vizekbe csúszómászókat, apró élőlényeket, a szárazföldre házi- és vadállatokat, majd a levegőbe röpködő madarakat teremt, valamennyit nemük szerint úgy, hogy párzással vagy másféle módon szaporodjanak és ellepjék az egész földet.
Ismét körültekint, szeme gyönyörködik a teremtett világmindenségen, ezért megelégedettség mutatkozott meg az Ő orcáján. Mosolyogva mondja az angyalok seregének: – Eleget dolgoztunk; csodálatosan szép minden.

Jöjjetek kedveseim, a világos nappalokon együtt gyönyörködjünk a beláthatatlan réteken hullámzó fűrengetegben, a hatalmas erdőségekben, a virágzó táj növényeiben, az égen szemet kápráztató napsugárban, amely a földre árasztja melegét, élteti a növényeket, és jókedvre deríti az élőlényeket. Csodáljuk az éj sötétjében ragyogó csillagok sokaságát, élvezzük a hold lágy fényét, mely alatt oly jó lesz megpihenni, álomra hajtani fejünket.

KICSI PIHENŐ után megteremti az Úr a hatalmas barmokat, szárazföldi csúszómászó állatok- és vadak sokféle sokaságát. Valamennyi élő teremtményét szaporodásra alkalmas szervekkel látja el, hogy ellepjék az egész földet. Benépesedtek az erdők és mezők, vizek és a lég. Óriási termetű vadak száguldanak az erdőségekben, apró állatok sokasága szaladgál, csúszkál szerteszét a földeken. A folyókban és tengerekben kis halacskák vidáman ficánkolnak a hatalmas víziállatok körül. Nagy és apró madarak röpködnek a mezők fölött a levegőben, erdők-mezők fáin kisebb-nagyobb szárnyasok röpködnek, mindenütt szimfóniát zeng az élő természet… Csodás lett a világmindenség.

MÉG MINDIG nem kész a művem – mondja az Úr az angyalok seregének, – de kicsit pihennem kell. Szeme előtt mintha felhő vonulna el, mikor arra gondol: – miért egyedül én gyönyörködjem ebben a világban? Nem elég a növényzet, az állatok, és madarak sokasága. Gondolataimban már többször megjelent, és sugalmazott nekem olyan lény, akinek értelme van, aki uralkodhatna a földön, aki élvezhetné ezt a gyönyörű világot, és vigyázná annak minden teremtményét.

EKKOR határozza el, hogy megalkotja legfőbb művét, az EMBERT. És a föld porából, a csobogó patak tiszta vizéből, s ami körülötte még megtetszett, kezével jól meggyúrva – mint a legnagyobb szobrász – saját képére és hasonlatosságára megformálja az embert! Közben meg-megáll, figyeli készülőben levő művét, körüljárja, itt-ott javít rajta, néhol elsimítja, máshol hozzáad, vagy lefarag belőle. Aztán megáll, kezét leemeli róla, körbejárja és gyönyörködik művében, majd élőlénnyé teszi: lelket lehel belé, és szabad akarattal ruházza fel, ezzel megkülönbözteti az állatok sokaságától, és más élőlényektől.
Nevet ad neki: legyen Ádám, az első ember. Majd álmot bocsát rá, amíg megpihen.

HETEDIK napon, munkája után végre megpihent, s ezt a napot megszentelte.