11. A vízen
A tengeralattjáró monstrum vezető fülkéjében a falra, a nagy térkép mellé akasztották a naptárt, amire minden nap bejegyezték, mióta utaznak a víz alatt, és hány mérföldet tettek meg beszállásuk óta. Utóbbit a térképen piros filctollal jelenítették meg.
A hajó pedig úszott, lassan szelte a hullámokat a tengernyi áradattal szemben. Közben kerülgetve a dombokat, majd a magasabb hegyeket és havasokat, mivel már a legmagasabb hegycsúcsnak is csak a teteje látszott ki a temérdek vízből. Nagyon kellett vigyázni arra, nehogy valamelyik hegyóriásnak ütközzenek.
Megint eltelt egy nap, este van, sötétedik. Fölnéznek az égre, a viharfelhők még mindig haragosan tornyosulnak fölöttük. Mennydörgés és villámlás teszi félelmetessé hosszú útjukat. Megszólal Sém, a villamosmérnök: – Látod, apám, milyen jó, hogy rábeszéltelek arra, hogy villámhárítót is szereljünk a bárkára? Igaz, sokba került, de mit tennénk most az elapadni sosem látszó özönvízben, ha a villámcsapás érné a bárkát?
– Igazad van, fiam. Büszke vagyok rád és rátok, hogy agyatokban ennyi tudást gyűjtöttetek, és ennek mindnyájan hasznát vesszük ezen a hosszú úton. De már késő van, menjünk pihenni. Holnap is sok munka vár ránk.
Khám és Jáfet jelentőségteljesen néztek össze, s mosollyal arcukon indultak a hálóhelyükre. Az ajtó előtt összeölelkezve búcsúztak, jóéjszakát, és minden egyéb jót kívánva egymásnak.
A hosszú éjszakák nem maradtak hatás nélkül. Reggel Jázmin azzal ébreszti férjét, hogy rosszul érzi magát, olyan hányingere van. Jáfet aggódó szeretettel fordul felé, megsimogatja arcát, haját, vállát és azt tanácsolja, pihenjen még egy kicsit, aztán vizsgáltassa meg magát sógornőjével, Dórával. Biztosan megállapítja, mi okozza a rosszulléteket. Reméljük a legjobbakat, hogy nem lehet komoly bajod.
Ebéd előtt – még mielőtt beérnének az ebédlőbe – ott várakozik Jáfetre a neje, arca ragyog.
– Megvizsgált már Dóra? Mit mondott? Gondolom, nem lehet olyan nagy baj, mert akkor nem mosolyognál.
– Igazad van. Nem vagyok beteg, csak… – és elhallgat.
– Miért nem folytatod, megöl a kíváncsiság.
– Jáfet! Kisbabát várunk!
Mire Jáfet megölelte, fölkapta az asszonyt, és karjaiban vitte be az ebédlőbe.
– Figyeljen mindenki! Nagy újságot mondok: Jázmin kisbabát vár! Körbenéz az asszonyokra: – Kérlek benneteket, nagyon vigyázzatok rá – majd óvatosan leültette őt a helyére.
Valamennyien fölálltak, odamentek Jázminhoz, sorban ölelték és csókolgatták. Rebeka megjegyezte: gyanús volt nekem a lányka, mert mostanában többször láttam a mosdóban eltűnni… Ilyesmi fiatal asszonyoknál előfordul. Istenem, milyen boldog vagyok: a kicsinyetek lesz az első unokám! Gratulálok Jázminnak és neked is Jáfet fiacskám. Vigyázz az asszonykádra nagyon. Utána kis késedelemmel, de a szokott módon folyt az ebéd.
NÉHÁNY HÓNAP elteltével ugyanolyan panaszokkal jelentkezett Olga: – nem bírom a fokhagyma szagát, mindjárt hányingerem lesz, amint belépek a konyhába.
– Kislányom, tudod, mit jelent ez? – kérdezi mosolyogva Rebeka. Te is vizsgáltasd meg magad Dórával. Nem nehéz megállapítani, mi okozza, de mégis jobb, ha orvos is lát.
Dóra örömmel fogadja a hírt, bár már sejtette, hogy ez lesz az eredménye a sok szerelmes éjszakának…
A végeredmény ugyanaz, az ebédnél ezt is bejelentik. A család minden tagja gratulál a fiatal párnak. Rebekának útnak indult a második unokája.
A férfiak összenéznek, mosolyognak az asszonyok gondjain. Persze, azt tudni kell, hogy ezután a két asszonyt kímélni kell minden megerőltető munkától.
Most már a délutáni pihenő után a nők valamennyien kismama ruhákat szabnak, próbálnak és varrnak, mert kezd meglátszani rajtuk a változás. Dóra rendszeresen ellenőrzi az állapotukat, vitamint, csonterősítőt rendel nekik. Előírta az étrendjüket, a sógornők szívesen és szeretettel fogadták tanácsait. Rebeka sem maradt el jó tapasztalataival, aki már a gyakorlatból ismerte az ilyenkor szokásos jeleket és teendőket.
Az ifjú apák bölcsőket ácsoltak szabadidejükben, hogy a kisbabákat abban ringassák majd. Alig telik el kilenc hónap, amikor egymás után megszületnek a kicsinyek; megváltozik az esti szórakozások szokásos rendje. Valamennyien a kisbabákban gyönyörködnek, boldogan figyelik a fürdetést, öltöztetést, és a fejlődésüket.
12. Százötven napig tart az áradat
„A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén.” (Mózes I. Könyv: Az özönvíz vége, 8/4.)
Végre, lassan apadni kezd a víz, a vízszint figyelésére kiválasztott családtag, Sém látta meg a hegy közelgő körvonalait, majd valamennyien az ablakokhoz tódultak és nézték, hol kell majd kiszállniuk, mikor annyira kiszárad a föld, hogy ráléphetnek.
Még ezután is tíz hónap telt el, amíg az áradat elvonult. Ezt követően negyven nap elteltével lehetett a bárka ablakát kinyitni, ahonnan végre szabad levegő árasztotta el a bárka belsejét. Mivel a hosszú idő alatt elromlott egy műszer, amely a föld állagát és nedvességét vizsgálni lenne hivatott – ezt még a jól képzett fiatalok sem tudták megjavítani –, Noé óvatosan kémlelt ki a bárkából. A műszer hiányában kénytelen a régi módszert alkalmazni ahhoz, mikor szilárdul annyira a talaj, hogy a bárkából veszély nélkül lehessen kilépni. Előbb hollót, majd galambot bocsátott ki az ablakon, hogy kikémleljék, mennyire száraz a föld. Mindnyájan nyugtalanul várakoztak, elunták a hosszú utazást. Hiába, minden, mivel igen veszélyes az elázott talajra lépni.
Végre, az utolsó galamb már száraz lábbal repült vissza „…a hatszázegyedik esztendőben, az első hónak első napján felszáradának a vizek a földről, és elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy imé megszikkadt a földnek színe.” (Mint előbb, 8/13.)
És nemsokára „A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld.” (Mint előbb, 8/14.)
Mindnyájan megkönnyebbültek, mivel megsínylették a hosszú vízi utazást. Hiába volt meg mindenük, élelmiszer, ital, és vitaminokat tartalmazó kapszulák, sőt gyümölcs, s szoláriummal még a természetes napsugarat is pótolni tudták, mégis sápadtak és elcsigázottak voltak. A sok állatnak és rakománynak kellett a hely, hiányzott a séta és a járkálás. Hiányzott a szabad levegő, az áldott napsugár és a természetes környezet ahhoz, hogy egészségüket megfelelően karbantartsák. Bizony, kicsit megtépázta őket a hosszú bezártság.
2 hozzászólás
Szia!
Tulajdonképpen az özönvíz csak hasznára vált mind az emberek, mint az állatok számára, mert intim együttlétet biztosított, jobban megismerhették egymást, és még tevékenységüknek gyümölcse is lett. Továbbra is tetszik.
Szeretettel: Rozália
Szia – Eszter!
Igen, ilyen szempontból is nézhetjük az özönvizet, hogy egy hosszú tengeri úton vett részt a család.
Kösz, hogy elolvastad.
Szeretettel: Kata