Akarom (5/5)

5. rész:

A fészer végében egy nő ült egy széken megkötözve. Ugyanúgy nézett ki, mint én: Szőke haj, kék szemek, az arc is nagyjából stimmelt. A nő reszketett, sok hege és sebe volt nagyobb felületen rajta. Közelebb mentem hozzá, még jobban elkezdett reszketni, a veríték csak úgy folyt a homlokáról. Közel hajoltam az arcához, belenéztem a szemeibe és megszólaltam:
– Kezd belőled nagyon elegem lenni, tudod? Már azóta a naptól utállak, hogy megláttalak! Nézz csak magadra! Már ránézésre is csapnivaló anya és feleség vagy! De ne aggódj, ezt a kicsike kis hibát kijavítom, a helyedre állok. Jaj de várj… Nem lehet, kettő Márti a világon, nemde bár?… Semmi baj ezt is megoldom! Mondd csak, mit szólsz ehhez?
Kivettem a szájába gyömöszölt anyagdarabot, majd néhány köhögés és levegővétel után megszólalt:
– Ki vagy te… és mit csinálsz, a csalá…
Szegény nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis a kezembe hozott kés a gyomrában állt meg. Elkezdett levegőért kapkodni majd vért felköhögni:
– Ő nem a tiéd, hanem Szabó Mártié… aki mégpedig… én vagyok! – suttogtam.
Ezeket hallotta, utoljára mert miután a mondatot befejeztem, székestül a földre taszítottam és az utolsó leheletét kilehelve elterült a földön.
– Csak én és ő maradtunk kettesben és se te…se az a dög… se pedig az a mocskos kis fattyúd nem fog már kettőnk közé állni.
Ezek után elmosolyodtam és mint aki jól végezte dolgát kimentem az ajtón és be a bejáratin. Amikor bementem a konyhába a férjemet láttam, meg, ahogy újságot olvasott:
– Na, mi történt odaki… TE JÓ ÉG MI TÖRTÉNT?
Először nem válaszoltam neki semmit, ott álltam az ajtó küszöbén a pólómból csak úgy folyt a vér a kezemben egy késsel, és az arcomon egy vigyorral. Majd mikor eltelt néhány másodperc válaszoltam:
– Igazad volt drágám, tényleg csak egy patkány volt, de ne aggódj elintéztem. Már semmi gondot nem okozhat nekünk!