A heti bokszösszefoglalót mindig megnézte. Időben betelepedett a megszokott foteljába, maga elé készítette a sört és a sajtost, időnként törlőrongyot is vitt magával, mert megesett néha, hogy nagy felindulásában felborította a sört a dohányzóasztalon. Magukkal ragadták az események, jó beleérző képessége volt. Élvezte a bokszkesztyűk suhogásának, az ütéseknek a hangját, a háttérből érkező utasításokat, a nézők felhördüléseit. A látvány pedig magáért beszélt. Sokszor úgy folyt le egy meccs, mintha semmi sem történne, majd hirtelen felgyorsultak az események, izgalmassá vált minden. Szívesen nézte az amatőr bokszmeccseket is, mert az ő technikai tudásuk is sokszor felért a profikéhoz. A profiknál azonban már tétre megy a játék.
Író volt. Minden héten írt legalább ötven oldalt, ehhez ragaszkodott. Volt, hogy ez az ötven oldal ötven különböző íráshoz tartozott, volt, hogy egy történet része volt az egész. Vasárnap átnézte őket. Leült az íróasztalához, a kopott karfájú székére, majd átolvasta, szelektálta a teleírt papírlapokat. Megjelentek előtte a képek, hangok, történetek. Ezek alapján válogatta az írásait, amelyeknél élesebben jelentek meg, azok maradtak, a többi a kukában végezte rövid pályafutását. Ritkán, nagyon ritkán maradt üres a szemetes, szigorúan válogatott. Hivatásos író volt, ebből élt.
A bokszmeccseket szakértő szemmel nézte, elolvasott, megnézett, beszerzett minden olyan cikket, könyvet, filmet a bokszról amihez hozzáfért, amiről tudomást szerzett. Amikor egy-egy szakkönyvhöz hozzájutott, akkor szinte napokig, sőt hetekig a tévé, az internet előtt görnyedt, megnézett minden de minden meccset, kereste, figyelte, tanulmányozta azt a dolgot bennük, amivel a könyv foglalkozott. Így tisztában volt az ökölvívás alapjaival, szépségeivel, technikájával.
Fiatalon minden érdekelte ami az alkotással kapcsolatos. Szeretett rajzolni, zenélni, építeni, barkácsolni, és természetesen írni is, sok közösségnek, klubnak volt a tagja. Idővel ezek az érdeklődési körei halványultak, megszűntek, egyedül az írásé maradt meg. Az viszont nem gyengült, hanem erősödött, több nyílt vagy zárt irodalmi közösségnek, egyesületnek lett a tagja. Az évek folyamán mind több és több tudást, rutint szerzett, ismerte az írás minden csínját-bínját.
Legjobban a nehézsúlyú mérkőzéseket szerette nézni. Ott már nincsenek összevissza ugrándozások, rohangálások, nincsenek vaktában elindított csapkodások, vagdalkozások. Minden mozgásnak, mozdulatnak van célja, minden ütésnek van ereje. Minden menetben benne van a feszültség, bármikor történhet valami. Igaz, hogy a legunalmasabb meccseket is a nehézsúlyúak vívják, bármikor történhet valami, csak ez a bármikor soha sem következik be, nem történik semmi.
Az írótársak, a kritikusok és az olvasók előtt is ismert a neve. Rengeteg kisebb-nagyobb írást publikált, megjelent már pár kötete is. De az eddig kiadott köteteit visszafogottan fogadta a közönség és a kritika is. Elismerték a szerző hozzáértését, cselekménybonyolítását, mondanivalóját, azonban hiányolták belőle a spirituszt, az igazi átütő erőt.
Miután megnézte a heti összefoglalót, felkelt a fotelből, átsietett az íróasztalához. Leült a kopott karfájú székére, és elkezdett írni egy új regényt. Egy nehézsúlyúról, akinek bármikor elsülhet a keze.
1 hozzászólás
Kedves István!
Jól, szépen, tiszta magyarsággal, hibátlanul írsz, ami legfontosabb ahhoz, hogy ezt művld. Ezért végigolvastam az írásodat. Azért pedig elnézést kérek, hogy a tartalommal kapcsolatban nem tudok mit írni, mert én sem a boxolást, és hasonló durva sportokat, játékot nem szeretek nézni, és nem is értek hozzá. De miért is értenék valamit is belőle, mert nem nőknek való téma. Ezért azt sem értem meg, mit esznek mások ezen?
Gondolom, azok, akik értik, vagy művelik, majd a meccsről, a tartalomról is tudnak írni.
Az íróval kapcsolatos rövid sorok sem mondanak róla valami különlegeset. Egy csendes, otthon dolgozó ember élete jött át nekem a soraidból.
Azért szeretettel olvastam: Kata