Áldás vagy átok?

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer a jó és a rossz harcának idejében egy fiatal nő, akit Erikának hívtak. Szépségével, gyönyörű hangjával, és éles eszével elbűvölte a körülötte élőket. Kedves volt és jó szívű. Mindenki szerette, tisztelte.

Nagy mesemondó hírében állt, lakhelyének főterén minden vasárnap délután történeteket mondott a falu gyermekeinek. Ők csodálattal hallgatták a szebbnél szebb történeteket.
Egy napon megtudta, hogy gyermeket vár. Mérhetetlen boldogság öntötte el szívét, ami egy kis keserűséggel is vegyült, mivel a gyermek édesapját 3 hónapja nem is látta. Nem tudta, hogy miért tűnt el olyan hirtelen, sem azt, merre lehet. Ám ezt az érzést hamar félretette, és boldogan várta gyermekét. Érezte, hogy különleges lesz, és szeretne mindent megadni neki a születése után. Továbbra is mesélt vasárnaponként a gyerekeknek a főtéren, de a többi napon egyedül a kicsivel foglalkozott. Énekelt neki, beszélt hozzá, sokat becézgette. Úgy vélte, hogy a gyermek érzékeli a külső hatásokat, és ezzel is megalapozza a kapcsolatukat.
Egy gyönyörű júliusi napon napvilágot látott Fanni. Barna hajú, csillogó barna szemű kislány volt. Mikor meglátta őt Erika, szeme megtelt könnyel. Azt érezte, hogy a kislányával most már teljes az élete.
Teltek múltak a hónapok, Fanni szép nagylánnyá cseperedett. Sokszor mesélt neki az édesanyja arról, hogy milyen is volt, mikor még kicsi volt, mennyire várta őt, mennyi álma vált valóra. A lány emlékezett egy tollból készült tárgyra, ami az ágya fölé volt akasztva mikor még kicsi volt. Ez volt az álomcsapda.
Erika elmesélte, hogy azt az álomfogót még az ő nagymamája készítette, hogy megóvja a gyerekeit a rossz álmoktól. A kislány 12 éves koráig nem is volt semmi gond, boldogan éltek. Ekkor észlelte Fanni először azt a képességét, hogy nem csak a saját érzéseit érzi. Mikor ezt megemlítette az édesanyjának, elsápadt, majd komoly hangon közölte hogy beszélniük kell. Elmesélte, hogy a nagymamája is érző volt, a környezetében élő emberek érzései is átjárták, és hogy ennek köszönhetően sokat segített az embereken. Azt sem hallgatta el, hogy nagyon komoly felelősség, és nagy teher ez egy ennyire fiatal lány számára.

A későbbiekben sokszor volt, hogy a lány már majdnem feladta, de édesanyja támogatta, és emlékeztette rá, hogy nem csak negatív érzések vannak, bár sok a szenvedő és kétségbeesett ember, vannak azért kivételek, és léteznek olyanok, akiknek egy érző segített, s ezután boldogan élték életüket.
Erika halála után Fanni egy ideig nem ment emberek közé. Úgy gondolta, a saját fájdalmán kívül más emberét most nem bírná elviselni. Sok lenne egyszerre. Egy nap azonban a szomszéd 3 éves kisfia kint játszott az úton, és nem vette észre, hogy egy autó közeledik. Az autós épp a rádióját állítgatta, így nem láthatta a gyermeket, aki a labdájáért szaladt. Ha nincs Fanni, a kisfiúnak baja eshetett volna. Ezután, a lány átértékelte a dolgokat, hogy minek van értelme, és mire kár akár egy percet is vesztegetni. Elhatározta, hogy innentől annak szenteli az életét, hogy segítsen másoknak. Azóta nagyon sok embernek segített tanácsaival, könnyített terheiken, és ezzel sikerült kialakítania egy boldogabb közösséget, ahol az emberek segítettek a többieknek. És hogy ez az adomány, amivel együtt élt áldás vagy átok? Döntsd el te.