Álom

Álmot láttam. Félelmetes álmot láttam én.
Egyedül voltam, akármmerre is néztem én.
Néztem jobbra: romos épületek, foltos törmelék.
Néztem balra: csodás erdő, hatalmas fák.
Néztem hátra: csupa bú, csupa szomorúság.
Néztem fel: vidám felhők, boldog madarak.
Néztem előre: mindent köd borít, de látásom
tiszta. Láttam az ürességet, a semmit.
Néztem le: a szakadék szélét megláttam:
alattomos kígyók, vizes láng.

Egyedül voltam, akármerre csak néztem én.
De egyfelé nem néztem még:
behunytam szemem, akkor igazán láttam
én! Jobbra, balra láttam, hátul láttam, fent
is láttam, de előttem is ott volt.
Aztán lenéztem a szakadék mélyére, de
ott már nem egymást mardosó kígyók
voltak, hanem emberek… Emberek,
egymást gyilkoló emberek… Nem néztek
jobbra, se balra, se hátra, sem pedig előre.
Nem látták fönn, a magasban a
felhők országát. Lefelé, ha kartak
volna is, nem tudtak látni, a szakadék
fenekén túl… nincs mit nézni.

Egyedül voltam én, nem volt ott senki.
Senki nem látta azt, amit én, de
éreztem: Más is tudja ezt még…