Álom és valóság

A Nő feje egy hófehér csipkés párnán pihent.
Tudatállapota örvénylően változott. (Talán ezért villant át agyán a fürdőkádban lefolyó víz képe? Ki tudja?)
Annyi bizonyos, hogy réges-régen nem álmodott semmit.
Már- már kezdte megszokni, hogy elkerülik az álmok.
Időnként azért irigyelte azokat, akik részesei lehettek az agy eme különös játékának.
Hálóinge asszimetrikusan volt csipkés. Baloldalon kicsit nyomta egy fodor, ezért ébrenléte utolsó cseppjében jobb oldalára fordult a már alvó Férfi felé. (A Nő Apja szerint úgy is egészségtelen a szív oldalán aludni, mert így akadályoztatva van annak működése.)

Tudatállapota sikeresen átalakult. Mint ahogyan lenni szokott, álmatlanságba szenderedett.

Hogy, hogy nem, egyszer csak valami zöld úszott át a semmi egén. Az ólmos lassúsággal úszó massza egy zöld mező alakját kezdte ölteni. A mezőn csak fű volt, semmi egyéb.

Ezt követte a kék (némi fehér beütéssel).
Egészen könnyedén jött létre az ég, és bugyborékolva kialakultak a felhők.

A narancs és a sárga villámgyorsan úszott be, és egy szempillantás alatt Nappá alakult.

A mező alatt a földben valami mozgolódott. A Nő volt, készült előbújni, de nem ment. Túl hideg volt még…
A sötétség ellenére nem félt, mert tudta, hogy jön a meleg, és akkor könnyebb lesz. Csak a szomjúság aggasztotta. Félt, hogy kiszárad a teste…
…ám egy földalatti kis ér rátalált, és átitatta már ráncossá vált lényét. Érezte, ahogy duzzad minden porcikája az éltető víztől.
Kisvártatva az erőt adó meleg is megérkezett.
A Nő nyújtózott egyet, és elindult…
Az út felfele egyre könnyebbnek bizonyult, míg végül halk pukkanás kíséretében kidugta fejét a föld fölé. Elégedetten nézett körül. Pontosan ezt várta, az égen ragyogott az éltető Nap.
Azon nyomban meg is fürösztötte benne leveleit, hogy egy kis édességhez jusson. (Mindig is falánk volt.)
Nyár elejére pompázó, illatozó Virággá serdült. Annak rendje s módja szerint meglátogatták a méhecskék, és pajzánkodva végezték el feladatukat.

A Virág felhőtlenül boldog volt!

De jajj! Egyszeriben elhomályosult felette az ég.
Különös pára ereszkedett alá, melynek szaga a fokhagymás kolbász illatához hasonlított.
Félve tekintett fel… Mohó, harapásra kész szájat látott, mely egy kecskében folytatódott, és egy kecske farokban ért véget. Bizarr hatást keltettek a fogak, a szájpadlás így alulnézetből. (A szakállról nem is beszélve!)
A fokhagyma szag erősödött…
"Ez letép, és felfal"- gondolta a virág, és már szedte volna gyökereit, hogy mentse életét…
Ekkor a Férfi felébredt.
Tátott szája kiszáradt az éjjel. Elnézte a mellette alvó nőt, majd kiment a konyhába, hogy igyon egy pohárka vörös bort az esi fokhagymás kolbászra.