Álom-pasi (2.)

– Hol jártál? – kérdezte Timit az anyja, mikor késő este hazaért. Az válaszul csak morgott valamit, és elvonult a szobájába.
– Kérsz valamit enni? – kiáltotta még utána a nő.
– Nem – szólt vissza a lány a csukott ajtó mögül, és végigheveredett az ágyon.
Egy kisebb családi házban laktak immár néhány hónap óta. Apja az öccsével egy közeli kis városba költözött, és jó ideje már, hogy nem látták egymást. Nem is hiányoztak egymásnak.
A szobára csend borult, mély, természetellenes némaság, ami nem rég még önfeledt kacagástól volt hangos. A rádiót, és a tévét már évek óta nem kapcsolták be, helyette a két nő szívesebben olvasott, vagy kézimunkázott a saját szobájában. Vasárnaponként pedig kötelező jelleggel templomba mentek, ugyanis Timi nagyszülei mélyen vallásos emberek voltak.

Már órák óta feküdt, forgolódott az ágyában, de képtelen volt elaludni. Egyre csak a boldogan ölelkező párra gondolt, és arra, hogy mekkora fájdalmat okoztak ezzel neki. Hatalmas csalódás volt számára ez az egész. Az a személy csapta be őt, akitől ezt végképp nem várta volna, ráadásul ilyen hosszú idő után.
Végül álomba sírta magát.
Az éjszakái többnyire így teltek, nappal pedig a szobájában ült egy könyv fölött, olvasni próbált, sikertelenül. Néha anyja próbált beszélni hozzá az ajtó mögül, de nem érdekelte őt, végig sem hallgatta, inkább maximumra csavarta a hangerőt a hifijén; így az asszony egy idő után feladta a próbálkozást.